Batman sztoriját az elmúlt évtizedekben számos iterációban láthattuk. Ezek között akadtak olyan zseniális alkotások, mint Tim Burton gótikus hangulatú filmjei, Christopher Nolan realisztikus trilógiája, és a maga nemében izgalmasnak neveznénk Ben Affleck Denevéremberét is, aki egy öregebb, megfáradt, de rettenetesen erőszakos Bruce Wayne-t hozott a vásznakra. Kár, hogy ez utóbbi változatot Zack Snyder képtelen volt a helyén kezelni.

Ennek köszönhető, hogy végül a március 4-én bemutatott Batman-filmnek új főszereplőt, valamint készítőt kerestek Robert Pattinson és Matt Reeves személyében, akik valami szokatlant és formabontót hoztak tető alá a szuperhősrajongóknak.

A DC az elmúlt években komoly erőkkel másolta a Marvel filmes univerzumát, és a Warner Bros stúdióval közösen egyszerűen képtelenek voltak felfogni, hogy amit a Disney a Vasemberrel, az Amerika Kapitánnyal, Thorral és a többiekkel megcsinált, azaz egy összefüggő, sorozatszerűen folytatott világot épített fel, az nekik nem fog menni.

A 2019-ben Joaquin Phoenix főszereplésével bemutatott Joker volt az első jele annak, hogy a nagyon sötét, különálló filmek lehetnek a DC aranytojást tojó tyúkjai. Ezt megerősítette a Suicide Squad rebootja is, amely ugyancsak egy önmagában is feldolgozható és értelmezhető képregényadaptáció lett.

A legelőször a Cloverfielddel nagyot durrantó, majd az új A majmok bolygója-filmeket rendező Matt Reeves az eddigi mozis változatoktól eltérően a 2022-es Batmanben úgy ábrázolta a Denevérembert, ahogy a szuperhőst 1939-es, első megjelenése óta az olvasók számos DC-füzetben láthatták: okos detektívként. Mindezt Reeves megfejelte azzal, hogy egy retrofuturisztikus Gothambe pottyantotta be főhősét, egy olyan városba, ahol mocskos emberek irányítanak mindent, a korrupció pedig szépen lassan kiöl mindent reményt a lakosokból.

Ennek az általános depressziónak köszönhető, hogy Gothamben nem az árva és rettenetesen magába fordult Bruce Wayne az egyetlen, aki furcsa kosztümbe öltözve igyekszik büntetni azokat, akik szerinte megérdemlik. Ott van rajta kívül Rébusz (Paul Dano) is, aki hasonlóképpen igazságosztónak képzeli magát, csakhogy a rejtvénymániás őrült nem esik akkor sem kétségbe, ha valakit ki kell nyírnia. Ő pedig készségesen, a közösségi médiában közvetítve öldösi azokat a nagy hatalmú embereket, akik visszaélnek az erejükkel.

Az új Batman-filmben két mániákus párharcát láthatjuk, de a lényeg igazából – amit Matt Reeves elképesztő odafigyeléssel és alapossággal megvalósít – a világépítés. Gotham tényleg olyan hely, ahol önszántunkból soha nem laknánk szívesen. Itt ijesztő gengszterekből aztán nincs hiány, élükön a John Turturro által zseniálisan hozott Carmine Falcone-nal, illetve az épp feltörekvő Pingvinnel, akit a felismerhetetlenre elmaszkírozott Colin Farrell játszik úgy, mintha James Gandolfinit igyekezne megidézni a Maffiózókból. Meglepően jól áll neki egyébként.

Persze Batmannek megvannak a maga segítői is, legfőképp a feddhetetlen Gordon felügyelő (Jeffrey Wright), illetve a nightclubban pincérkedő, az alvilággal kacérkodó (macskamániás) Selina Kyle személyében. A filmben Batman maga a megtestesült maszkulinitás, Zoe Kravitz pedig kikezdhetetlenül hozza a noir filmek femme fatale karakterét. Selina a nagybetűs nőiesség a filmben, aki amúgy remek betörő is szabadidejében, a balhéba pedig személyes tragédiája miatt keveredik bele. Az Andy Serkis-féle Alfredről viszont már nem tudunk olyan sok jót mondani, Bruce Wayne komornyika folyton szomorú, de ezt leszámítva sok köze nincs az egészhez azon kívül, hogy a főszereplő számára aféle pótapa, aki benne van abban a három emberben a világon, akit az árva gazdag gyerek valóban szeret.

A főszereplővel, Robert Pattinsonnal kapcsolatban sok helyen felhozták az Alkonyatot, ami olyan vicckategóriába esik, mintha valaki a Harry Potterben nyújtott alakítása miatt bélyegezné meg a színészt. Azóta eltelt jó pár év, Pattinson beért, ezt olyan drámai szerepei is jól mutatták az elmúlt években, mint a Tenet, A világítótorony vagy az Országúti bosszú. Pattinsonnak jól áll, amikor a Batmanben nyomoz, a Rébusszal üvöltözik, a Macskanővel flörtöl, de az is, amikor feketével kihúzott szemmel réved maga elé a semmibe, a saját sanyarú sorsa miatt keseregve.

Bravúr, hogy Bruce Wayne múltját így is sikerült Reevesnek kibővítenie, és a karakter eddig nem látott oldalát mutatta be ezzel. Érdekes húzás, hogy a főhős itt még nem az a csajozógép milliárdos, aki a vagyonával dicsekedik másoknak. Bruce egy visszahúzódó, megtört ember, kerüli Gothamet, a társaságot, és a hétköznapok nihiljéből semmi sem tudja őt kirántani. Ebben a filmben még Batman a lényeg, a főszereplő az álarc mögé bújik, így dolgozza fel a fájdalmát. Nyilván ez a későbbiekben még változhat, hiszen egy kezdő Denevéremberről van szó, aki még csak két éve csinálja éjszakai pályafutását.

Érdemes azt is megjegyezni, hogy a filmben a Denevérembert nem említik Batmanként, egyedül saját magára hivatkozik a főszereplő így, egyetlenegyszer. Talán ebből és a végtelenül realista ábrázolásmódból fakad, hogy a 176 perces játékidő alatt egyszer sem érezzük úgy, hogy szuperhősös filmet néznénk. Igaz, Batman igazságosztó, de a ruhája egyáltalán nem olyan hivalkodó bohóckosztüm, mint egy átlag szuperhősös filmben. Inkább egy tankhoz hasonlítható, aki dübörgő léptekkel megy, a rosszfiúk pedig miatta rettegnek a sötétben. Ki tudja, honnan és mikor ugrik rájuk Batman, hogy péppé verje őket.

A hangulat nagyon sötét, a fényképezés ugyancsak. Épp ezért annyira látványos az az egy-két világosabb jelenet. Az akciók a noiros, gengszteres stílusnak megfelelően brutálisak és kegyetlenek. Valamint a közepe felé van benne egy olyan autós üldözés, amelyetől konkrétan letettük a hajunkat. Az eddigi filmek közül Batman talán itt a legvisszafogottabb, a kütyüjei egyáltalán nem elszálltak, a Batmobil viszont még sosem volt ennyire állatias és menő. A Halálos iramban-rajongóknak ezt a snittet mutatnánk meg, hogy ne fecséreljétek az időtöket Vin Dieselre, a Batman két perc alatt coolabb járgányos szekvenciát mutat, mint a sufnituningos brigád az elmúlt 21 évben.

A Batman zeneszerzője, Michael Giacchino külön dicséretet érdemel, csak úgy dübörög a tesztoszterontól a fő téma. Illetve sok sikert azoknak, akik ki akarják verni a fejükből a filmben elhangzó Nirvana-számot, mi azóta is azt dúdoljuk.

Matt Reeves új Batmanje egyszeri csodának tűnik, nagyjából mint a Joker volt, csak 120 százalékra feltekerve. A sztori szövevényes, igenis kell neki a közel három óra. Az alakítások lenyűgözők, Pattinson pedig remek választás volt a főszerepre. Kicsit talán sok benne a főgonosz, de ezt leszámítva sok mindenbe nem tudunk belekötni, ez az a film, amelyet nem kéne sem folytatni, sem pedig egy tágabb univerzum részévé tenni. Inkább elgondolkozhatnának azon a DC-nél, hogy Supermannel is hasonlót kéne megcsinálniuk.

Ha valaki megunta már a futószalagon gyártott Marvel-filmeket, bátran nevezzen be a Batmanre. Egy mocskosul érzéki gengszterfilm lesz a jutalma, amely helyenként még horrorisztikus elemeket is felmutat. A szuperhősös aspektus pedig szinte háttérbe szorul, de ha valaki minket kérdez, ez nem is akkora baj.

A Batman jelenleg is látható a mozikban.