A Netflixet 1997-ben alapította Reed Hastings és Marc Randolph, és eredetileg DVD-kölcsönzőként működött a vállalkozás, még az ősidőkben. A Netflix futárcégekkel szállította a lemezeket, ám ez az üzleti modell gyorsan zátonyra futott. Egészen a 2010-es évekig kellett várniuk az alapítóknak, hogy úgy igazán betörjenek a szórakoztatóiparba. Ekkor kezdett a Netflix streamingszolgáltatóként működni, az új korszak kezdetét pedig a Lilyhammer című sorozat jelentette, amelyet később számos más, saját gyártású Netflix-film és sorozat követett.

Azt, hogy a Lilyhammert mennyire nem kapták fel sehol, jól mutatja, hogy ha bárkinek felhozzuk csak úgy random ezt a címet, valószínűleg fogalma sem lesz arról, hogy eszik-e vagy isszák. Márpedig a három évadot megért produkció megéri a pénzét, igazi kuriózum mai szemmel.

Sajnos azonban már nem sokáig elérhető a Netflixen, mert

Addig bőven be is lehet pótolni azt a 24 részt, amely elkészült belőle, ha igyekszik vele az ember. Egy olyan szériáról van szó, amit könnyű darálni, rettenetesen nézeti magát, mert nemcsak a főszereplő, hanem a helyszín és az egész alapszituáció elég különleges benne.

A Lilyhammer története egy Frank Tagliano nevű gengszterről szól, akinek az élete egyre nehezebb Amerikában. Az új maffiafőnöknek ugyanis az az első lépése, hogy a kisfőnököt, azaz Franket megpróbálja kinyíratni. A sorozat főszereplője fogja magát, köp a szövetségieknek, majd a tanúvédelmi programban egy Lillehammer nevű norvég kisvárosba költözik, hogy új személyazonossággal elölről kezdje az életét.

A bor persze nem válik vízzé, az egykori maffiózó rögtön az odavezető vonatúton összetűzésbe keveredik pár suhanccal, zsarolással próbál jobb belátásra bírni egy munkaügyist, és még a helyi rendőrfőnökkel is összerúgja a port. A Maffiózók korábbi sztárja, Steven Van Zandt brillírozik a főszerepben, hatalmasakat lehet a főszereplőn nevetni.

Nem mi vagyunk azonban az egyetlenek, akik kiröhögik Franket, a havas kisvárosban annyira groteszkül hat, hogy odaköltözött egy amerikai, hogy minden lakos első reakciója, hogy irtózatosan zavarba jön, és úgy néz a fickóra, mint egy hülyére.

A Netflix produkciója kicsit morbid, helyenként erőszakos, de elképesztően szórakoztató. A zenék meg fenomenálisak, elég csak a fentebb beágyazott főcímet megnézni, rögtön hangulatba hozza az embert.

Csak a hab a tortán, hogy a Lilyhammer ráadásul a mai napig megállja a helyét, jól öregedett, és más régebbi sorozatoktól eltérően picit sem kezdte ki az idő vasfoga. Fontos témákból sincs hiány benne egyébként, a kulturális különbségek gyönyörűen kijönnek az amerikaiak és az európaiak között, elég csak a fegyvertartásra gondolni. Míg Frank alapnak veszi, hogy az emberek puskával védik meg magukat, és mehetnek vadállatokra vadászni, addig a helyi norvég rendőrnő szeme majd felakad, amikor ezt meghallja a főszereplő szájából elhangozni.

Ha röviden kellene összefoglalni, akkor úgy jellemeznénk a Lilyhammert, mint a Fargo és a Maffiózók szerelemgyereke, némi A keresztapával meghintve. Steven Van Zandt játéka pedig élményszámba megy, kevés színész akad még manapság is, aki ennyire viccesen el tudná játszani a környezetéből abszolút kilógó amerikai gengszter figuráját.

A Lilyhammer angol felirattal elérhető a Netflixen, még a hónap végéig.

(Azoknak a Netflix-előfizetőknek, akiknek magyarra van állítva az online videótár nyelve, ideiglenesen angolra kell állítaniuk a Netflixet ahhoz, hogy a Lilyhammer nézhető legyen. Ehhez segítség itt található.)