Amikor az emberek meghallják a Pixar stúdió nevét, a legtöbbeknek gyönyörűen elkészített, mély mondanivalóval rendelkező animációs filmek jutnak az eszükbe. Nem csoda, olyan produkciókat köszönhetünk a Pixar kreatívjainak, mint a Toy Story, a Szörny Rt., a Némó nyomában vagy éppen a Verdák.

Megfigyelhető, hogy a Pixarnál az elmúlt években egyre jobban odafigyelnek arra, hogy a kezeik közül kikerülő alkotások reflektáljanak a jelenkor társadalmi problémáira. Elég, ha a Lelki ismeretekre gondolunk, amely az elmúlás mellett azzal foglalkozott, hogy a mai rohanó világban mennyire stresszeli az az embereket, hogy hagynak-e elég nyomot maguk után. A 2021-es Luca csak a felszínen játszódott a csodálatos Olaszországban, valójában azt fejtette ki, hogy egy zárkózott kisfiú miképp jön rá, hogy másnak lenni nem is olyan rossz dolog.

Most pedig március 11-én mutatkozott be a Pirula panda című új animációs film, amelyről határozottan kijelenthető, hogy a Pixar eddigi legmerészebb darabja. A kritikusok imádják is, mert hatalmas szíve van, az amerikai szülők közül azonban jó páran kiborultak, és a Rotten Tomatoes oldalán ócsárolják a filmet. Van, aki odáig ment el, hogy szerinte a filmstúdiónál életükben nem láttak még kamaszlányt, más úgy fogalmazott, hogy innentől nem bízik abban, hogy a Disney-filmekre mindenféle előtudás nélkül, bátran beülhet az egész család. Emellett akadt olyan is, aki szerint a szexualitást nem kéne belevinni egy gyermekfilmbe.

De mivel is borította ki a szülők egy részét a Pixar újdonsága? A történet egy nosztalgikus mese a 2000-es évek elejéről, amikor a fiatalok CD-n hallgatták a zenét, és rágógumi-popzenét játszó fiúbandákért lelkesedtek. Ekkor ismerjük meg a 13 éves Mei Lee-t, aki kissé szigorú anyukájával és végtelenül jóindulatú apukájával él együtt Torontóban. Egy napon azonban történik valami, ami korábban soha – a film főszereplője menstruálni kezd.

Igen, ez az a tabutéma, amivel a stúdió a szülők egy részét megdöbbentette, míg mások dicsérni kezdték a filmet, amiért ennyire progresszív. Mindezt persze az alkotó, Domee Shi nem ennyire egyértelműen vázolja fel a mozivászonra, hanem ötletes metafora mögé rejti. Mei Lee a hónap ezen időszakában különösen hevesen éli meg az érzelmeit, és bármikor, amikor kibillenti valami az egyensúlyból, azaz mérges, izgatott vagy ijedt lesz, akkor

A film főszereplője persze igyekszik titkolni a dolgot, ameddig csak tudja. A Pixar némi misztikumot is csempészett a sztoriba, egy, a lány családját sújtó átokról, ami miatt minden női leszármazott hatalmas pandává válik, ám egy rituálé után meg lehet fékezni ezt az egészet.

Nyilván ez a körítés azért kell, hogy mesésebb legyen a végeredmény, és ez a része is jól működik a Pirula pandának. Ennél fontosabb azonban, hogy egy olyan érett felnövéstörténetről van szó, amely szíven üti a nézőjét. Nem is igazán arról van itt szó, hogy a menstruációt hogyan kezelik, hanem a különböző generációk nézőpontjának ütköztetéséről.

A Pixar bátran beleáll abba, hogy kijelentsék: a szülőknek is vannak rémisztően rossz húzásaik, amiket a gyerekekkel szemben követnek el. Még akkor is, ha jó szándék hajtja őket. Emellett soha nem túl késő változtatnia az embernek a viselkedésén, és helyre rakni a dolgokat. A gyerekek részéről pedig nem bűn, ha szembeszállnak az eltúlzott szigorral szemben, és a saját útjukat járják.

A Pirula pandából árad egyfajta személyesség és intimitás is, ez annak köszönhető, hogy a Pixar 25. filmjét a rendező, Domee Shi saját élményei inspirálták. A produkció egyébként nemcsak a merészsége miatt különleges, hanem azért is, mert ez az első Pixar-film, amelynek női direktora volt.

Az biztos, hogy a Pirula panda beírhatja magát a filmtörténetbe, egyike azoknak az animációs alkotásoknak, amelyek nélkül kevesebb és rosszabb hely lenne a világ. Aki pedig rászánja azt a 90 percet, biztosan úgy fog kijönni a moziból, hogy úgy érzi majd: végre megint egy film, ami ad is valamit, és nem egy rutinból lehozott családi matinéról van szó.

A Pirula panda jelenleg is látható a mozikban.