A Váratlan szerencse (Windfall) című film március 18-án futott be a Netflixre, és bár idehaza is jó sokan indították el – a cikk írásának pillanatában a napi top10-es listán a harmadik legnépszerűbb tartalom Magyarországon –, ha a megtekintés előtt utánanézünk a véleményeknek, elég lehangoló eredményt kapunk. Netflix-filmet nem utáltak mostanában ennyire a nézők, az is biztos.

A fórumokon és a közösségi médiában szinte egyöntetűen zengik az értékelések, hogy kidobott másfél óra ez a thriller. A Rotten Tomatoes oldalán ráadásul az újságíróknak sincsen jobb véleményük a produkcióról, ahol 51 kritika alapján mindössze 55 százalékon áll a Váratlan szerencse. Nem valami jó eredmény, talán fejtegetnünk sem kell.

A történet egy kissé zavarodott fickóval indít, aki épp egy puccos nyaralóban kerül-fordul, ám a Jason Segel által alakított karakterről már a kinézete alapján lerí, hogy nem az övé a hely. A szakállas, viharvert Betörő kisvártatva riadtan veszi észre, hogy a tulajdonosok befutnak, a Gazdag Cégigazgató (Jesse Plemons) és Szende Felesége (Lily Collins) személyében. Ők hárman azok, akik a 90 perc alatt macska-egér játékot játszanak egymással, és igyekeznek élve kijutni a szituációból. Apró spoiler: nem mindenkinek fog sikerülni.

Tény és való, hogy Charlie McDowell új filmjét nem lehet egykönnyen beskatulyázni. A rendező már a The One I Love című, a mai napig rettenetesen alulértékelt, 2014-es produkciójával bizonyított. A Váratlan szerencse pedig olyan, mintha ehhez a korábbi alkotásához nyúlna picit vissza a készítő, egyszersmind megidézve az oldschool thrillerek hangulatát. Nekünk a The One I Love nagyon tetszett, ha valaki jót akar magának, és kedvelte ezt a Netflix-újdonságot, pótolja be gyorsan, mindkét film hasonló alapokon nyugszik.

McDowell új filmje megint rettenetesen minimalista, annyira, hogy a főszereplőket még csak a nevükön se tudtuk emlegetni, merthogy nem derül ki, hogy hívják őket. Emiatt sokaknak az az érzésük lehet, hogy papírvékony karakterekről van szó, akiket nem sikerült az íróknak kibontaniuk. Most kénytelenek vagyunk szembemenni a tömeggel, mert a Váratlan szerencsének igenis megvannak a maga erős momentumai, és

A tempó iszonyúan lassú, ám a készítőknek sikerült jól eltalálniuk a zenéket, amelyek pumpálják a feszültséget, így végig fenntartja az érdeklődésünket a produkció. Jesse Plemons már a Friday Night Lightsban szépen bontogatta a szárnyait, a Fargo és az ugyancsak netflixes A kutya karmai közt című western után pedig kijelenthetjük, hogy remek drámai színész lett belőle. Itt csúcsra járatja a gátlástalan Cégigazgató karakterét, és tényleg az ember gyomra forog tőle. Az Így jártam anyátokkal korábbi sztárja, Jason Segel is szépen belesimul a reményvesztett Betörő szerepébe, és bár némiképp a szegény ember Ryan Goslingját hozza, jó jelenetei vannak, nemcsak a szemét CEO-val, hanem a Szende Feleséggel is, akit Lily Collins játszik.

A film azért elég hullámzó, azt meg kell hagyni. Az érdekfeszítő kezdés ellenére a közepére jócskán leül, egy-két beszélgetős snittet pedig csak azért raktak bele valószínűleg a forgatókönyvírók, hogy kitöltsék a 90 percet. Ciki lett volna egy 60 perces pilotot leadni a Netflixnek, meg aztán ugye várták volna az évad maradékát utána. Viccelünk, persze. Ebben a sztoriban ennél nem volt több, és talán nem is lesz örök érvényű thriller belőle, de a Váratlan szerencse azért jóval magasabb minőséget képvisel, mint mondjuk az Amy Adams-féle Nő az ablakban. Bár az inkább volt műfaji paródia, mint valódi thriller.

A nézők közül sokak gyomrát megülte a befejezés, pedig a legvégén látható vérengzés azért elég szépen fel lett vezetve. Minket a hideg rázott tőle, jó kis csavar volt, így elégedetten kapcsoltuk ki a tévét.

A Netflixen valóban szép számban akadnak elviselhetetlen filmek, de a Váratlan szerencse kicsit sem az. A néphisztéria áldozata lett kissé, ám ha valakinek van türelme hozzá, kifizetődik a belefektetett energia.

A Váratlan szerencse szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.