Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMájusban debütál a Hosszú Katinka-dokumentumfilm
Katinka címmel, május 12-én kerül a magyar mozikba a háromszoros olimpiai bajnok, huszonhatszoros világ- és harmincnégyszeres Európa-bajnok úszónőről, Hosszú Katinkáról készült dokumentumfilm.
A 32 éves sportolónő karrierjét bemutató életrajzi film több mint két évig forgott. A látványos mozi Hosszú Katinka portréja mellett betekintést enged a tokiói olimpiára való felkészülésébe, az olimpiai szereplésébe és a világversenyt követő időszakba is.
A néző megismerheti Hosszú Katinka gyermekkorát, felnőtté válását, magánéletének és sportkarrierjének meghatározó alakjait, állomásait, helyszíneit.
Kiderül, hogyan lett a bajai úszó kislányból a világ ünnepelt Iron Ladyje.
„A stáb szárazon és vízen, hullámhegyeken és hullámvölgyeken keresztül követte kamerájával a magyar úszófenomént” – olvasható a sajtóközleményben.
„A koronavírus-járvány, a karantén, a lezárások, az olimpia elhalasztása és rendhagyó megrendezése mind-mind óriási erőfeszítést követeltek, de az alkotók ezekben az embert próbáló időszakokban is folyamatosan rögzítették Katinka életének minden lényeges eseményét.”
A dokumentumfilm készítői megpróbáltak „fizikailag és lelkileg minél közelebb kerülni Katinkához, hogy minél összetettebben és mélyebben tudják megmutatni a nézőknek mindazt, amit egy kívülálló soha nem láthat”.
A film a Szupermodern Stúdió gyártásában, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, társproducere Bederna László, gyártásvezetője Závotszky Melinda, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.