Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMVégre egy török sorozat a Netflixen, amitől nem kaparjuk ki a saját szemünket
További Cinematrix cikkek
A közelmúltban a Netflix elkezdte egyre magasabbra tenni a lécet, már ami a török sorozatokat illeti. Az időutazós Éjfél a Pera Palace Hotelben volt az első biztató jel, április 20-án pedig megérkezett a Yakamoz S-245 is, mely szintén nem a török sorozatoktól megszokott zsánerben utazik, hiszen posztapokaliptikus drámáról van szó.
A törökökre jellemző, hogy amikor sorozatot készítenek, akkor az teli van túlzásokkal: hatalmas érzelmek, minden második jelenetben drámai ajtócsapkodás, a karaktereket a heves szerelem vagy az egymás iránt érzett vegytiszta gyűlölet hajtja, és úgy összességében rátelepszik a nézőre közben egy olyan érzés, hogy oké, ez elmenne az RTL Klubon vagy a TV2-n valamelyik délután, lájtos háttértévézésnek, de ennyi.
A Yakamoz S-245 kissé átver minket az első 20 percében, hiszen a világ legderűsebb sorozatkezdését teszi le elénk az asztalra. A nyitójelenetben megismerkedünk egy Arman (Kivanc Tatlitug) nevű fickóval, aki tengerbiológus, és amúgy tipikus török sorozatos szívtiprónak tűnik. Nem kell sokat várnunk, hogy az írók felvezessék az évad romantikus szálát, hiszen megjelenik az ő exbarátnője, Defne (Özge Özpirincci), hogy felkérje a főszereplőt, vegyen részt vele együtt egy veszélyes tenger alatti misszióban.
Arman kezdetben vonakodik, főleg, miután megtudja, hogy az apja finanszírozza a merülést. Ám úgy dönt, belevág, hátha így ki tud szúrni az öreggel. Összeáll az apró tengeralattjáró legénysége, köztük a csak angolul beszélő és emiatt egy ideig rettenetesen idegesítő Felixszel (Jerry Hoffmann), a hasonlóképp nagy dumás Cemmel (Onur Ünsal) és Defne asszisztensével, Ranával (Ecem Uzun).
Az első próbamerülést a csapat meg is csinálja, az örömüket viszont beárnyékolja, hogy miután feljönnek a felszínre, egy videóüzenet várja őket Defne vőlegényétől, aki figyelmezteti őket: meneküljenek, mert ha virradni kezd, a napsugarak mindannyiukat meg fogják ölni.
A történet az apró legénység kalandjait dolgozza fel, akik őrült versenyfutásba kezdenek. Igyekeznek túlélni, felderíteni szeretteiket, és valamiféle választ találni a nagy rejtélyre. Armanék nagy szerencséjére az útjuk keresztezi egymást a Yakamoz S-245 nevű katonai tengeralattjáró legénységével, ami megkönnyíti a dolgukat.
A Yakamoz S-245 a jó példa arra, hogy attól még, hogy egy pilot úgy indul, mint egy tipikus romantikus sorozaté, a folytatás meglepheti az embert. Rögtön a második részre bedurvulnak az események, és bár a körítésről üvölt a kis költségvetés, a drámai jelenetek mégis szíven üthetik az embert: egy csomóan meghalnak, folyamatos az idővel való versenyfutás, a feszültség, a karakterek között akad áruló is, ráadásul a gyilkos napsugarak kérdése – vagyis a fő rejtély ugyancsak megmozgatja az ember fantáziáját.
Nyilván nem kell egy The Walking Deadre gondolni, de ahhoz képest, amit vártunk tőle, meglepően lebilincselő lett ez a török világvége-sorozat.
Az elején a karaktereket szokni kell, de ahogy elkezdenek sodródni az ismeretlen felé, szimpatikusabbá válnak. Még úgy is, hogy a szövegkönyv helyenként elég béna, azon lett volna még mit fejleszteni. Főleg, ha az Érkezés a sötétségbe (Into the Night) című belga szériához hasonlítjuk a látottakat.
Jó tudni, hogy a Yakamoz S-245 igazából az Érkezés a sötétségbe spin-offja, vagyis inkább úgy mondanánk, hogy a két produkció ugyanabban a világban játszódik. A nagy különbség, hogy az Érkezés a sötétségbe egy repülőn játszódott, amelyet egy olasz NATO-katona térített el, mondván, a Nap mindenkit megöl, ha nem vigyáznak. Ott is valami hasonló volt az alapvetés, vagyis a napsugarak elől elbújni, és fedezéket találni. Amennyiben valakinek a Yakamoz S-245 bejön, érdemes a belga szériába is belekezdeni, csak 12 részes összesen, és talán hozzánk, európai sorozatnézőkhöz hangvételében közelebb áll. Kevésbé bugyuta, mint a Yakamoz S-245, bár ugyanúgy a popcorn kategóriába esik. Csak hab a tortán, hogy a Yakamoz S-245 végére ráadásul a két sorozat szálai összeérnek, de ezt nyilván csak az tudja értékelni, aki az Érkezés a sötétségbe mindkét évadát látta korábban.
Nem azt mondjuk, hogy a Netflix elkezdett iszonyú jó török sorozatokat készíteni, de az országból érkező tévéprodukciók minősége tényleg észrevehetően emelkedett. Legalábbis azt komoly előrelépésnek gondoljuk, hogy az Éjfél a Pera Palace Hotelben után megint jött egy széria, ami után nem akarjuk kikaparni a saját szemünket vagy lemondani azonnal a Netflix-előfizetésünket. (6,5/10)
A Yakamoz S-245 szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen.