A Netflix bőséges kínálatában elég könnyű elveszni, pont ezért szoktunk a több ezer órányi tartalomból szemezgetni, és ajánlani olyan filmeket, valamint sorozatokat, amiket semmi pénzért nem érdemes kihagyni. Így találtunk rá nemrég az Unorthodoxra és a Messiásra is, most pedig egy brit sorozatot, a 2018-ban először a Channel 4-en bemutatott, később a Netflixre is felkerült Derry Girlst vesszük elő néhány sor erejéig.

A széria története az 1990-es években veszi kezdetét, az észak-írországi konfliktus vége felé, amikor mindenhol megszálló katonák állomásoznak, robbantással fenyegetve az egyébként jelentéktelen Derry településének hídját. A helyi ír tinédzsereket persze ez picit sem izgatja, ők elvannak a maguk gondjaival. Például azzal, hogy apácák által vezetett, szigorú katolikus lányiskolába járnak, aminél bigottabb és karót nyeltebb környezetet mi sem tudnánk elképzelni, nemhogy ezek a hormonoktól fűtött tizenévesek.

A szereplőgárda nagyon színes: ott van Erin (Saoirse-Monica Jackson), aki írói ambíciókat dédelget, ám a káromkodás és a feltűnően tapló ordibálás sokkal jobban megy neki. Orlának a többiekhez képest nagy szíve van (Louisa Harland), de elképesztően egyszerű gondolkozású, míg Clare (Nicola Coughlan) épp az ő ellentétje, vagyis okoskodik, de mások helyébe képtelen beleképzelni magát. Mindannyiukon túltesz azonban Michelle (Jaime-Lee O'Donnell), aki olyan, mintha a Misfits és a Skins minden bunkózását egy karakterbe gyúrták volna, és mondták volna neki, hogy eredj, pusztíts.

Hozzájuk csatlakozik ötödikként a Londonból érkezett James (Dylan Llewellyn), aki nem csupán azért találja magát fura helyzetben, mert egyedüli fiúként kezd lányiskolába járni, hanem nyilván mindenki melegnek is nézi emiatt. Csak addig persze, amíg egy ukrán leányzó képbe nem kerül az első évad közepe felé, felrúgva a kis csapat hétköznapjait.

Őrült karakterekből, ordibálásból, káromkodásból nincs hiány a Derry Girlsben – ehhez viszont olyan humor társul, amitől kis híján kiköptük a kajánkat, ha véletlenül evés közben néztük a sorozatot. Az epizódok nem annyira összefüggők, de a Channel 4 sorozatának ez nagyon jól áll. Tekintve, hogy amennyiben egy 20 percesre nyúlt sztoriszál nem jön be nekünk, ugorhatunk a következőre, ami hátha betalál.

Unalomtól azért nem kell tartani a Derry Girls esetében, tipikus példája annak a produkció, amikor sajnáljuk, hogy az első két évad összesen csak 12 részes, és az éppen futó harmadik etap is mindössze 6 epizódból áll. Az írás amennyire infantilis és elborult, annyira tükröződik belőle, hogy Lisa McGee saját élményei inspirálták a sorozatot, helyenként két poén között olyan életszagú dráma, és emberség szorult bele, amit kevés helyen látni.

A zenék rengeteget hozzáadnak az élményhez, a 90-es évekbeli slágereket jó viszonthallani, emellett furcsa, de izgalmas egyveleget ad, hogy a háttérben katonák állomásoznak, a lányok mégis inkább azzal vannak elfoglalva, hogy borsot törjenek a szigorú apácák vagy úgy általában bárki, számukra nem szimpatikus ember orra alá. A Derry Girls főszereplői között lévő kémia remek, az, ahogy Jamest szívatják, sosem fárad ki, Erin családján keresztül pedig képet kapunk arról is, hogy a felnőtt északírek hogyan élték át ezt a feszült időszakot.

Az akcentusokat még mindenképp ki kell emelni: a Derry Girlst csak eredeti hanggal érdemes nézni. Ahogy ezek a csajok – bocs, James – ízes angolsággal elküldenek mindenkit a fenébe, feledhetetlen. Igazi rejtett kincsről van szó, már ha valaki vevő az olyan idióta, de rettenetesen szerethető sorozatokra, mint a Derry Girls. Mi azok vagyunk, a pontszám is ezt tükrözi. (8,5/10)

A Derry Girls a Netflixen elérhető, az első évadhoz csak angol felirat van, a másodikhoz magyar is.