Index Vakbarát Hírportál

Andrew Garfield új nyomozós sorozatát egyszerűen nem lehet abbahagyni

2022.04.29. 18:51

Nem sok dolog biztos, ha elgondolkodik az ember az amerikai filmipar jelenlegi állapotával kapcsolatban, de egy igen: Andrew Garfield hiába 38 éves már, még mindig az egyik legalulértékeltebb tehetség az álomgyárban. Pedig ha megnézzük, az elmúlt években jó pár produkcióban bizonyított a színész: ott volt A fegyvertelen katona, a Kaliforniai rémálom vagy éppen a Netflix frenetikus musicalje, a tick, tick… BOOM!, amelyet nem tudunk elégszer és elég vehemensen ajánlani.

Villámcsapásként érhette Garfield rajongóit a hír – mert bizony olyanok is vannak, jelen! –, hogy a színész nemrég bejelentette, egy időre visszavonul, mondván, túlhajtotta magát, szeretné picit átlagemberként élni az életét. De addig is legalább van minek örülni, hiszen a színész elmúlt egy, termékeny évének megkaptuk a legújabb gyümölcsét, az Under the Banner of Heaven című drámát.

Elöljáróban csak annyit róla: a sorozat az első két részével olyan bitangul erős kezdést produkált, hogy többször is a szívünkhöz kaptunk a nézése közben.

Andrew Garfield egy olyan detektív bőrébe bújik a Hulu április 28-án bemutatott sorozatában, aki – hiába ugrasztják egy sürgős ügyhöz késő este –, akkor is elmond a családjával egy közös imát. Vallásos zsarukat nem sokszor látunk a tévében, ebből a szempontból is különleges a sorozat alapvetése, na és persze az izgalomfaktorhoz hozzátesz, hogy egy, a valóságban is megtörtént kettős gyilkosságot dolgoz fel az évad. A 80-as években járunk, amikor Brenda Laffertyt és 15 hónapos kisbabáját brutális körülmények között kivégzi valaki. A gyanú egyből a férjre terelődik, aki tetőtől talpig véresen kerül elő, így nem csoda, hogy rögtön kattan is a bilincs a csuklóján.

Annak ellenére, hogy az Under the Banner of Heaven egy, a végletekig a felnőtt közönségnek szánt széria, a gyilkosságot alig mutatják. Inkább csak Garfield detektívje, Jeb Pyre reakcióiból látjuk, hogy milyen kegyetlenül ölték meg a mormon anyát és pici babáját. Ezt a főszereplő nagy átéléssel prezentálja, megadva a sötét alaphangulatot, és el is kezdődhet rögvest a bűntény felderítése.

A Hulu új drámaszériája, amely Jon Krakauer 2003-as true-crime regényét dolgozza fel, lassan építkezik. A zsaruk az őrsön kockáról kockára rakják össze, hogy mi vezethetett az emberöléshez. Elsőre egyértelműnek tűnik, hogy a férj, Allen (Billy Howle) a tettes, merthogy mindig a férj az az ehhez hasonló eseteknél. A dolog bonyolultabb ennél a valóságban, ahogy kibontakozik előttünk a Lafferty család sztorija, akik közé elvitte Brendát (Daisy Edgar-Jones) az ura egy családi összejövetelre, ám a dolog felemásan sült el.

A sorozat felveti: mi van akkor, ha Jebék vakon tapogatóznak, és rossz irányba indultak el a nyomozásban? A Daisy Edgar-Jones (Normális emberek) által nagyszerűen alakított Brendára ugyanis többen is szemet vetnek a családból a visszaemlékezések szerint, többek között a Wyatt Russell-féle, bohókás Dan, Sam Worthington Ronja és a Rory Culkin által hozott Samuel is, Seth Numrich macsó Robinjáról nem is beszélve. Ehhez adjuk még hozzá a rendkívül maradi családfőt, Ammon Laffertyt (Christopher Heyerdahl), aki miatt egy folyton ketyegő bombává válik a szituáció, amely bármikor robbanhat. És robban is, a gyilkosságokat látva.

A sztorit nagyon erősen átitatja a vallás témája, ezt le kell szögeznünk.

Nemcsak a főszereplő, Andrew Garfield nyomozója mormon, de Laffertyék is. Valószínűleg ez áll a véres bűntény hátterében is, hiszen Brenda megpróbált egy modern, haladó szemléletet bevinni a szektaszerűen működő famíliába. Az első két részben erre a kérdésre nem kapunk választ, azonban tisztán látszik, hogy az írók nagyon komolyan gondolták, hogy elmerülnek a mormon hagyományokban. Két visszaemlékezős szál is van, ezek közül az egyik visszamegy egészen a vallás alapítójáig, Joseph Smithig, az 1800-as évekbe, és láthatjuk, milyen körülmények vezettek az egyház megszületéséhez.

Ez a fajta részletesség amúgy is erősen jellemzi az Under the Banner of Heavent, hiszen a 7 részes évad első két felvonása közül mindkettő 60 perc fölötti játékidővel jött ki. Kell ez ahhoz, hogy a kihallgatásokat, a visszaemlékezéseket és úgy összességében a drámát kifejtsék az írók, szóval nem haragszunk érte.

Különleges egyveleg a Hulu sorozata, és ha ránézünk a streamingszolgáltató újdonságaira, mint a Pam & Tommyra és a The Girl from Plainville-re, meg kell állapítanunk, hogy a true-crime műfajban egyelőre ők az abszolút piacvezetők. Minőségben köröket vernek a Netflixre is.

Az Under the Banner of Heavennel megkaptuk az év eddigi legkülönlegesebb detektívdrámáját, amely helyenként az HBO-s True Detective-re hajaz, már ami a benne mutatott sötét hangulatot, Andrew Garfield és Gil Birmingham (Yellowstone) nyomozópárosának csörtéit,  valamint a lassú tempót illeti. A Hulu drámájából a bizarr, rituális elemeket egyelőre kihagyták, de ki tudja, mi lesz még a folytatásban. Mi maradunk, az első rész úgy felcsigázott minket, hogy rögtön a másodikat is lenyomtuk. Aztán megállapítottuk, hogy Andrew Garfieldot több sorozatba kéne castingolni, mert még ebben, a sztárokkal telitömött produkcióban is zsigerből elviszi a hátán a show-t. Ezt tanítani se lehet, ilyen karizmával születni kell. (8/10)