A Doctor Strange első része 2016-ban jó ébresztő volt azoknak, akik ráuntak kicsit a futószalagon érkező Marvel-mozifilmekre: a varázslós téma, a pszichedelikus körítés és az Eredetet megidéző vizualitás sokakat levett a lábáról. Anno, amikor elképzeltük a folytatást, kevesen mertek volna fogadni rá, hogy egy több világban játszódó, horrorba hajló kalandfilmet kapunk, nem mással, mint az eredeti Pókember-trilógia készítőjével, Sam Raimival a rendezői székben.

Ahogy talán a címe is utal rá, a Doctor Strange az őrület multiverzumában nem az eddigi legcsaládbarátabb MCU-rész. Már abból a szempontból, hogy került bele néhány váratlan ijesztgetés, vérengzés, és úgy összességében a sztori tónusa sokkal sötétebb lett, mint a Shang-Chiban vagy a Nincs hazaútban.

A produkció tulajdonképpen egy WandaVision második évadaként is kezelhető, sok a visszautalás arra, hogy Wanda Maximoff (Elizabeth Olsen) a minisorozatban elrabolta egy komplett kisváros tudatát, és androidszerelmével, na meg képzeletbeli gyerekeivel igyekezett idilli kertvárosi életet élni. Illetve azok sincsenek hátrányban, akik látták korábban a What If...? című animációs sorozatot – a multiverzumos dolog miatt –, de tény, ami tény: a Doctor Strange 2 önmagában is élvezhető.

A történetből nem lövünk le sokat, ez tipikusan az a fajta film, amiről a lehető legkevesebb konkrétumot érdemes tudni. Az elején egy America Chavez (Xochitl Gomez) nevű, különleges képességekkel rendelkező tinédzser menekül egy szörnyeteg elől, aki a lány dimenzióugró erejét akarja kiszipolyozni. Attól nem kell tartani, hogy CGI-szörnyetegeket kell lesnünk két órán keresztül, kisvártatva lerántják a leplet a film valódi főgonoszáról, és persze Strange és varázslókból álló kommunája is az események középpontjában találja magát.

A Marvel új blockbustere innentől kezdve átcsap egy őrült versenyfutásba. Bár nem látunk annyi különböző világot, mint amennyire számítottunk, ez a néhány megragad az ember emlékezetében, és simán ki lehet mondani, hogy általuk ügyesen bővül a szuperhősös fantazmagória.

Strange karaktere nem az a fickó már, akit 2016-ban láttunk, sokkal bejáratottabb világmegmentőről van szó, aki a köpenyére bízva magát gondolkozás nélkül kiugrik az ablakon, és repülve indul ártatlanokat menteni. Benedict Cumberbatch nagyjából úgy belenőtt a szerepbe, mint Chris Hemsworth Thoréba. A Doctor Strange 2 esetében elégedetten csettinthetünk az ujjunkkal, hogy itt legalább olyan cool dolog varázslónak lenni, mint istennek, szuperkatonának vagy sármos milliárdosnak, aki high tech ruhában repked. Az újonc, Xochitl Gomez hiába kapott egy csomó gyűlölködést előre a rajongók toxikus felétől, sokkal kedvelhetőbb már most, mint például a Tom Holland-féle Pókember. Wonggal (Benedict Wong) kapcsolatban külön örömhír, hogy végre tudtak valamit kezdeni a karakterrel, és sikerült megértenünk, miért vált ő közönségkedvenccé.

Wanda Maximoff meséje a WandaVisionben kezdett el építkezni, a Doctor Strange 2-ben pedig rettenetesen kiteljesedett. Az ember szíve belefájdul abba a pokoljárásba, amin a karakter ezúttal végigmegy, és talán mondani sem kell, hogy a legtöbb horrorisztikus jelenet is hozzá kapcsolódik.

A rendező, Sam Raimi nagyon keményen beleállt ebbe az őrülettémába. Egészen pontosan arra gondolunk, hogy ezúttal nincs minden második jelenet elviccelve, a körítés komoly és tragikus. Ehhez a képi világ is jól illeszkedik, ami olyan, mint egy bizarr lázálom. Rengeteg furcsasággal megfejelve.

Térjünk ki az ijesztgetésre: a horrorisztikus jelenetek nagy klasszikusokra építkeznek, és talán pont ezért is ütnek akkorát. Még úgy is, hogy déjà vunk van tőlük, megrázóan újként hatnak egy MCU-filmben. A 120 perc alatt van, amikor a 2002-es A kör Samarájának tévéképernyőből való kimászós jelenete kap referenciát, de a Ragyogás, a Terminátor és még az Az-filmek is megidézésre kerülnek. Horrorrajongóként az ember tényleg csak tátja a száját ezektől, főleg amikor az Evil Dead köré egész kis gag épül, Bruce Campbell-lel a főszerepben. Hihetetlen.

A Doctor Strange 2-nek jól áll, hogy ijesztő és a valóságtól elrugaszkodott. Picit sem szokványos Marvel-film, ennek megfelelően – az Örökkévalókhoz hasonlóan – most kap hideget-meleget a közönségtől. Nem semmi, hogy pont a hardcore fanok nem tudják értékelni az újító szándékot. Mi egy hétig nem fogunk aludni egy-két jumpscare-től, az is biztos. Sam Raimi filmje, annak ellenére hogy az első fele elég döcögősre sikerült, és a pörgés nehezen indul be, a végére nagyon szépen magával ránt. A Minden, mindenhol, mindenkor szintjét nyilván nem éri el, de nagyon korrekt szuperhősös popcornhorror.

Valljuk be, ebből a műfajból nem sok vetélytársa akad a filmnek. Szóval nagyon tudjuk értékelni, hogy elkészült. Azt pedig még a végére hozzátennénk, hogy míg a Pókember: Nincs hazaút esetében ahogy teltek a napok a megtekintés után, egyre kevésbé voltunk lelkesek a három Peter Parker kalandjával kapcsolatban, itt pont a fordítottja igaz. Minél többet gondolunk most a Doctor Strange az őrület multiverzumában című filmre, annál jobban borsódzik a hátunk tőle. Persze a jó értelemben. (8/10)

A Doctor Strange az őrület multiverzumában jelenleg is látható a mozikban.