Amikor megfilmesíthetetlennek gondolt könyvekről van szó, akkor a többség olyan címekre gondol, mint az Alapítvány és a Dűne, és most kiderült, hogy ezen a listán ott van Az időutazó felesége, Audrey Niffenegger 2003-ban kiadott regénye is. A szerelmes sci-fit egyszer már vászonra vitték, 2009-ben Eric Bana bújt a génbetegségtől szenvedő, és emiatt az időben kontroll nélkül ide-oda ugráló Henry bőrébe, míg a címszerepben Rachel McAdamset láthattuk, az időutazó feleségeként.

A regény mozis feldolgozása elég nagy katyvasz lett, szinte csodaszámba megy, hogy a férfi főhős jellegtelen játéka ellenére napjainkban bárki emlékszik a produkcióra. Így gondolkozhatott az HBO is, amikor úgy döntöttek, hogy feldolgozzák Az időutazó feleségét, mégpedig egy hat részből álló sorozat formájában. Készítőnek megnyerték a nagyon lelkes Steven Moffatot, akire Niffenegger műve konkrétan akkora hatással volt, hogy anno a Doctor Whoban Az időutazó felesége inspirálta a Tizenegyes Doki és Amy Pont történetívét.

Az HBO és Steven Moffaték előtt adott volt a feladat, hogy az eredeti szereplőgárdánál csak egy fokkal ügyesebb színészeket találjanak: az összkép biztatónak tűnt, hiszen a nej szerepére jött a Trónok harca tűzrőlpattant íjászlánya, a korábban Ygritte-et alakító Rose Leslie, míg a férfi főszereplő Theo James lett, őt a The Divergent című young adult filmsorozatban ismerhették meg sokan.

A jónak tűnő casting ellenére azonban rögtön lehangoló hírrel kezdjük: Clare és Henry között a sorozat első részében, ami május 16-án érkezett meg az HBO Maxra, legalább annyira kevés kémia van, mint anno a filmben. Egyszerűen képtelenek vagyunk elhinni a két főszereplőnek, hogy ők annyira bolondulnának egymásért, a dolgunkat ráadásul az sem könnyíti meg, hogy a forgatókönyvírók valami irtózatosan pocsék módon rakták össze Az időutazó felesége pilotját.

Az első 20 perc csapongó, és a kötelező köröket futja: látjuk, ahogy a kisgyerek Clare megismerkedik a kertjükben felbukkanó, meztelen időutazó fickóval. Ez a filmben még érdekes is volt, és talán azoknak, akik először találkoznak ezzel a sztorival, itt is ütős… de ugye nem véletlenül van az a mondás, hogy egy újszülöttnek minden vicc új.

Mivel Henry karaktere ide-oda ugrál az időben, így megcsodálhatjuk, hogy a készítőgárda sminkmesterei mennyire ügyesek, amikor öregebbé kell tenni Theo Jamest, és elhitetni velünk, hogy éppen a 40 éves verziója igyekszik megbékíteni Clare-t. Ez nem jön össze, hihetetlenül kizökkenti az embert, hogy mennyire bénák a színészre ráaggatott parókák és a kamuráncok is.

Az időutazó felesége a pilotja alapján olyan, mint egy gagyibb Doctor Who-epizód, csak nyilván jobban ki lesz fejtve a későbbiekben. Jó, bevalljuk, az a húzás még mindig működik és vicces, hogy Terminátor módjára, a ruháit elhagyva utazgat Henry az időben, de ez már a 2009-es filmben is működött, tehát egyáltalán nem nevezhető bevállalósnak a sorozat emiatt. 

Alig 50 perces az évadkezdés, de igazi kínzás megnézni. Igaz, hogy a végére tettek egy cliffhangert, hogy aki nem nyomta ki az elején az új Az időutazó feleségét, annak legyen kedve a jövő héten is odakapcsolni a folytatásra. Mondjuk, azt kötve hisszük, hogy Clare és Henry sorsa a látottak alapján bárkit érdekel. Vagy egyáltalán van, akinek megüti az ingerküszöbét ez a sorozat. Kár. Rose Leslie legalább korrekt, de tőle is többet vártunk, Steven Moffattól meg pláne. Arról meg ne is beszéljünk, hogy az HBO-logó láttán mindig elkapja egyfajta izgalom az embert, hogy na, ez minőségi cucc lesz… de ezúttal leforrázva keltünk fel a tévé elől. Nem sikerült a sztorinak magával ragadnia.

Egy pofás készítőgárdának sikerült egy abszolút közepes sci-fi románcot letennie elénk az asztalra. A csalódásunk épp emiatt mérhetetlen. Pityeregtünk rajta, de nem a meghatottságtól és a túlcsorduló romantikától, hanem inkább a dühtől. (5/10)

Az időutazó felesége az HBO Maxon elérhető magyar felirattal.