Nem túlzás azt mondani, hogy Robert Eggers filmrendező alkotásait nem a legkönnyebb feladat befogadni: a 2015-ös The VVitch és a négy évvel később érkezett A világítótorony is olyan hátborzongató, az álom és a valóság határmezsgyéjén lavírozó történetek voltak, amikbe sok nézőnek beletört a bicskája. Az amerikai direktor célul tűzte ki tehát, hogy legújabb munkája, Az Északi (The Northman) mainstreamebb lesz.

Valószínűleg Az Északi marketingje erősen félrecsúszott, sokan azt várták, hogy a Vikingek című sorozat vagy éppen Az utolsó királyság örököse lesz a produkció. Ehhez képest olyan művek jutottak az eszembe a nézése közben, mint a Beowulf, Shakespeare királydrámái, azok közül is legfőképp a Hamlet, de még a FromSoftware-féle Dark Souls-játéksorozatból is vélhetően inspirálódott Eggers.

A film elkészültét elképesztően alapos kutatómunka előzhette meg, ez az eddigi legrealisztikusabb ábrázolása annak, hogy milyen lehetett a vikingek élete. Még úgy is, hogy a természetfeletti erősen képviselteti magát, emiatt Az Északi gyakran egy gyönyörűen megvalósított audiovizuális regének érződik.

A történet 895-be kalauzol, egy fiktív királyságba, ahova az uralkodó, Aurvandill (Ethan Hawke) épp visszatér, köszönti feleségét, Gudrún királynét (Nicole Kidman) és keblére öleli kisfiát, Amlethet (Oscar Novak). A levesbe a király féltestvére, Fjölnir (Claes Bang) köp bele, viszonylag hamar, aki brutális merényletet hajt végre Aurvandill ellen.

A fiúgyerek, a trónörökös, Amleth megszökik, és élete mottójává teszi a következő szavakat:

Megbosszullak, atyám, megmentelek, anyám, meggyilkollak, Fjölnir!

Az Északi ezen a ponton nyilván öblösen nagyot ugrik az időben, és felnőttként látjuk viszont a főszereplőt, akit immár a True Bloodban is látott Alexander Skarsgard alakít. A férfi éli a vikingek életét, fosztogat, gyilkolászik, rituális ceremóniákon veszti el a fejét, és üvölti a holdat vadállatként. Aztán Amlethet egy túlvilági jelenés emlékezteti sorsára, egy furcsa lánnyal, a rabszolgasorsba taszított szláv Olgával kiegészülve pedig a történet hőse elindul, hogy kinyírja azt a szemét Fjölnirt.

Eggers új filmjének tálalása érdekes, mert néha úgy érezni, mintha színházban ülnénk, és színdarabot néznénk. A párbeszédek a hőseposzokat idézik, de nem csak akkor pátoszosak a karakterek, amikor megszólalnak. A harcjelenetek is egészen táncszerűek, néha az ember álla leesik, hogy milyen jól meg vannak csinálva. A szkripten egyébként az izlandi költő, a Björkkel sűrűn dolgozó Sjón is közreműködött, valószínűleg az ő keze nyomát lehet ennyire erősen érezni.

Alexander Skarsgard nagyszerűen hozza ezt az elállatiasodott fickót, akinek az ereiben királyi vér folyik, így két világ találkozik benne. Kiváló ellenpontja neki Claes Bang Fjölnirje – és ők ketten talán a legjobb példák arra Az Északiban, hogy mennyire szürke – se nem jó, se nem színtisztán rossz – karakterekről szól ez a rege. Nicole Kidman lenyűgöző a Trónok harca Cersei Lannisterjét idéző szerepkörben, Anya Taylor-Joy pedig csábító boszorkányként már a The VVitchben is kimutatta a foga fehérjét, itt meg konkrétan maga a két lábon járó erotika a fiatal tehetség.

Robert Eggers filmje sokkal befogadhatóbb, mint az eddigiek, de rettenetesen véres és undorító helyenként, nem fogták magukat vissza a készítők az erőszakosságot tekintve, a 18+-os karika ezúttal valóban indokolt, mert meztelenkedésből is akad benne. A tájak, ahol forgattak Izlandon és Észak-Írországban, szépek, de elég kietlenek. Számunkra sokkal érdekesebbek lettek a túlvilági, valkűrös, boszorkányos jelenetek. Bizarrak, ám mégis valahogy illenek az összképbe. Egy hőseposztól elvárjuk, hogy a misztikum is jelen legyen benne, Az Északiban az egyik fő mozgatóerő pontosan a természetfeletti erő.

Hiába sugallják a poszterek, a trailerek, Az Északi kicsit sem közönségfilm, egy vérbeli művészfilmről van itt szó. Nehézkes lehet sokaknak a befogadása, főleg az artsy tálalás és a pátoszos párbeszédek, harcjelenetek miatt. Shakespeare-rajongóknak viszont kötelező, illetve olyanoknak, akikhez közel áll a színházias előadásmód. Vérből és belezésből sincs hiány Eggers borús hőseposzában, amelyet minden vontatottsága, hirtelen irányváltása ellenére nagyon élveztünk. Bár a katarzis némiképp elmaradt, egy olyan filmről van szó, amire azt kell mondjuk: az alkotók bátrak voltak, hogy így, ebben a formában bevállalták.

Minket többnyire le is vettek a lábunkról. Ez az év eddigi legférfiasabb filmélménye, az biztos.

8,5/10

Az Északi jelenleg is látható a magyar mozikban.