Index Vakbarát Hírportál

Bosszúálló vikinggel sokkol az év legvéresebb filmje, erre nem voltunk felkészülve

2022.05.25. 20:39

Nem túlzás azt mondani, hogy Robert Eggers filmrendező alkotásait nem a legkönnyebb feladat befogadni: a 2015-ös The VVitch és a négy évvel később érkezett A világítótorony is olyan hátborzongató, az álom és a valóság határmezsgyéjén lavírozó történetek voltak, amikbe sok nézőnek beletört a bicskája. Az amerikai direktor célul tűzte ki tehát, hogy legújabb munkája, Az Északi (The Northman) mainstreamebb lesz.

ehhez képest legnagyobb megdöbbenésemre a moziban vagy öten sóhajtoztak, szitkozódtak és dühöngtek a film végén – mondván: jó nagy időpocsékolás volt beülni rá, és csalódtak a végeredményben.

Valószínűleg Az Északi marketingje erősen félrecsúszott, sokan azt várták, hogy a Vikingek című sorozat vagy éppen Az utolsó királyság örököse lesz a produkció. Ehhez képest olyan művek jutottak az eszembe a nézése közben, mint a Beowulf, Shakespeare királydrámái, azok közül is legfőképp a Hamlet, de még a FromSoftware-féle Dark Souls-játéksorozatból is vélhetően inspirálódott Eggers.

A film elkészültét elképesztően alapos kutatómunka előzhette meg, ez az eddigi legrealisztikusabb ábrázolása annak, hogy milyen lehetett a vikingek élete. Még úgy is, hogy a természetfeletti erősen képviselteti magát, emiatt Az Északi gyakran egy gyönyörűen megvalósított audiovizuális regének érződik.

A történet 895-be kalauzol, egy fiktív királyságba, ahova az uralkodó, Aurvandill (Ethan Hawke) épp visszatér, köszönti feleségét, Gudrún királynét (Nicole Kidman) és keblére öleli kisfiát, Amlethet (Oscar Novak). A levesbe a király féltestvére, Fjölnir (Claes Bang) köp bele, viszonylag hamar, aki brutális merényletet hajt végre Aurvandill ellen.

A fiúgyerek, a trónörökös, Amleth megszökik, és élete mottójává teszi a következő szavakat:

Megbosszullak, atyám, megmentelek, anyám, meggyilkollak, Fjölnir!

Az Északi ezen a ponton nyilván öblösen nagyot ugrik az időben, és felnőttként látjuk viszont a főszereplőt, akit immár a True Bloodban is látott Alexander Skarsgard alakít. A férfi éli a vikingek életét, fosztogat, gyilkolászik, rituális ceremóniákon veszti el a fejét, és üvölti a holdat vadállatként. Aztán Amlethet egy túlvilági jelenés emlékezteti sorsára, egy furcsa lánnyal, a rabszolgasorsba taszított szláv Olgával kiegészülve pedig a történet hőse elindul, hogy kinyírja azt a szemét Fjölnirt.

Eggers új filmjének tálalása érdekes, mert néha úgy érezni, mintha színházban ülnénk, és színdarabot néznénk. A párbeszédek a hőseposzokat idézik, de nem csak akkor pátoszosak a karakterek, amikor megszólalnak. A harcjelenetek is egészen táncszerűek, néha az ember álla leesik, hogy milyen jól meg vannak csinálva. A szkripten egyébként az izlandi költő, a Björkkel sűrűn dolgozó Sjón is közreműködött, valószínűleg az ő keze nyomát lehet ennyire erősen érezni.

A történet íve – annak ellenére, hogy néha zavaros, és mindenféle logikát mellőzve irányt vált – könnyen követhető. Tényleg annyiról van szó, hogy Amleth bosszút akar állni, és bár időnként akadályokba ütközik, a kétórás játékidő alatt elég vérmesen halad a fickó A-ból B-be.

Alexander Skarsgard nagyszerűen hozza ezt az elállatiasodott fickót, akinek az ereiben királyi vér folyik, így két világ találkozik benne. Kiváló ellenpontja neki Claes Bang Fjölnirje – és ők ketten talán a legjobb példák arra Az Északiban, hogy mennyire szürke – se nem jó, se nem színtisztán rossz – karakterekről szól ez a rege. Nicole Kidman lenyűgöző a Trónok harca Cersei Lannisterjét idéző szerepkörben, Anya Taylor-Joy pedig csábító boszorkányként már a The VVitchben is kimutatta a foga fehérjét, itt meg konkrétan maga a két lábon járó erotika a fiatal tehetség.

Robert Eggers filmje sokkal befogadhatóbb, mint az eddigiek, de rettenetesen véres és undorító helyenként, nem fogták magukat vissza a készítők az erőszakosságot tekintve, a 18+-os karika ezúttal valóban indokolt, mert meztelenkedésből is akad benne. A tájak, ahol forgattak Izlandon és Észak-Írországban, szépek, de elég kietlenek. Számunkra sokkal érdekesebbek lettek a túlvilági, valkűrös, boszorkányos jelenetek. Bizarrak, ám mégis valahogy illenek az összképbe. Egy hőseposztól elvárjuk, hogy a misztikum is jelen legyen benne, Az Északiban az egyik fő mozgatóerő pontosan a természetfeletti erő.

Hiába sugallják a poszterek, a trailerek, Az Északi kicsit sem közönségfilm, egy vérbeli művészfilmről van itt szó. Nehézkes lehet sokaknak a befogadása, főleg az artsy tálalás és a pátoszos párbeszédek, harcjelenetek miatt. Shakespeare-rajongóknak viszont kötelező, illetve olyanoknak, akikhez közel áll a színházias előadásmód. Vérből és belezésből sincs hiány Eggers borús hőseposzában, amelyet minden vontatottsága, hirtelen irányváltása ellenére nagyon élveztünk. Bár a katarzis némiképp elmaradt, egy olyan filmről van szó, amire azt kell mondjuk: az alkotók bátrak voltak, hogy így, ebben a formában bevállalták.

Minket többnyire le is vettek a lábunkról. Ez az év eddigi legférfiasabb filmélménye, az biztos.

8,5/10

Az Északi jelenleg is látható a magyar mozikban.



  • Hírek
  • Lakáshitel