Oké, hol is tartottunk? Történt egy nagy robbanás, amiben Hawkins városának seriffje szőrén-szálán eltűnt. A gonosz legújabb próbálkozását visszaverték a helyi plázában, amiből nem sok maradt a végére, kedvenc kölykeink pedig szétszéledtek a szélrózsa minden irányába. Ez ment le 2019-ben, pár szóban összefoglalva, amikor utoljára láttuk a Stranger Thingset.

A Netflix misztikus sorozatát amúgy sem forgatták túl gyorsan, és a stábnak betett a covid-járvány, így három évet kellett várni a folytatásra. Nem kevés. A Duffer-tesók és a színészek nagyjából egy éve esküdöznek, hogy így legalább volt idejük rendesen összerakni a cselekményt, minden eddiginél ütősebb lesz a folytatás, és nekünk, nézőknek egyáltalán nem lesz okunk a panaszra.

Azért az új epizódok játékidejét elnézve, melyek a másfél órához jobban közelítenek, mint a 40-50 perchez, aggódtunk. Főleg, mivel a Stranger Things úgy igazán még az első évadával ütött nagyot anno, a 80-as évekbeli retro-hangulat és a Stephen Kingre jellemző, hátborzongató, horrorisztikus körítés a nagyszerű karakterekkel megfejelve mindent vitt. A második etap vakvágányra rohant, Elevenből emós kislányt csináltak, a harmadik pedig afféle tűzoltás volt: a készítők igyekeztek visszaterelni a megszokott, és sokak által megkedvelt kerékvágásba a sorozatot.

Először is kezdjük azzal, hogy a Duffer-fivérek nem kamuztak. A Stranger Things negyedik évada úgy kezd, ahogy egy zászlóshajónak számító tévészériától azt elvárjuk. Látszik, hogy igyekeztek túltenni az eddigieken, hiszen sokkal több helyszín van, sok karaktert mozgatnak – majdnem, mint anno a Trónok harcában –, és végre nem spóroltak azon sem, hogy rögtön az elején megmutassák nekünk a főgonoszt, aki hiába CGI-szörny, az eddigeknél is hátborzongatóbb. Igen, még a harmadik évados Mind Flayernél is, sokkal.

Az íróknak azért nincsen könnyű dolguk, ahogy az elején írtuk, a főszereplők szétfutottak. A sorozat legizgalmasabb pontja még mindig Eleven (Millie Bobby Brown), aki Kaliforniába költözött, a Byers-famíliával és szívhez szóló leveleket ír a Hawkinsban maradt Mike-nak (Finn Wolfhard), hogy tyű, milyen csoda élete lett ott. A valóságban a lányt szétcikizik az iskolában, ám az őt kínzó osztálytársak nagy szerencséjére Elevennek még mindig nincsenek meg a képességei. Csak ezért ússzák meg többé-kevésbé szárazon. Az új évad második részében, amikor Mike befut, elszabadulnak mondjuk az indulatok. Bár kicsit túlzónak tűnhet, de a gimis gyerekek azért jó nagy s-fejek tudnak lenni, szóval abszolút átérezhető Eleven helyzete.

Talán nem meglepő, hogy a természetfeletti megint Hawkinsban kezd el rosszalkodni. Valami még mindig nagyon nem stimmel a városban, ahol egy pomponlányt csinál ki úgy egy rémség, hogy egy hétig nem fogunk rendesen aludni attól a jelenettől. Ezen a szálon visszatér mindenki, aki számít, Dustin (Gaten Matarazzo) még mindig egy imádnivaló nerd, Max (Sadie Sink) a tesója miatt szomorkodik, Steve-nek (Joe Keery) és Robinnak (Maya Hawke) csak a csajozáson jár az eszük, míg Lucas (Caleb McLaughlin) a kosárcsapat tagjaként hagyná maga mögött őrült múltját.

A csipet csapat összeáll, hogy felkutassa a rémséget, akit ezúttal Vecnának neveznek el a Dungeons & Dragons társasjáték alapján. Vecna az eddigi legemberszabásúbb bestia az eddigek közül talán, és a legrémisztőbb is: az Azban látott Pennywise és Freddy Krueger borzalmas keresztezése, aki láthatóan fiatalokra vadászik.

A Stranger Things amúgy szintet lépett, már amit a vérengzést és az ijesztgetést illeti. Egészen gyomorforgatóan durva kivégzések vannak az új évadban – pedig még csak a második résznél tartunk. Láthatóan a Duffer-tesók úgy határoztak, hogy a közönségük már nem fiatalokból áll (részben annak köszönhetően, hogy az első évad óta eltelt annyi idő, hogy még akik tizenakárhány évesen elkezdték, azok is felnőttek), így felnőttesebbre vették a horrort.

Elég megdöbbentő látni, hogy a Stranger Things kölykei mennyit nőttek, egész nagyok már. Ennek megfelelően a problémáik is komolyodtak némiképp. A bullying mellett a romantikázás sem marad ki a sorozatból, de a jó alakításoknak köszönhetően ezeket simán elviseljük, sőt imádjuk is ezt az aspektusát a szériának. Egyetlen gondunk van csupán, hogy Hopper szálát, azt, hogy a seriffel mi történt, és mit él át a szovjetek markában... elég unalmasra csinálták meg. Nem gondoltuk volna, hogy David Harbour karakterét herdálják el pont az alkotók, pedig egyelőre úgy tűnik. Joyce karaktere, aki elindul megmenteni, Winona Rydernek köszönhetően viszont még mindig irtó szórakozató. A felnőttek közül ő az egyik legjobb a sorozatban, nem is értjük, miért nem ajnározza körbe a szaksajtó a színésznőt. Simán megérdemelné a dicshimnuszt.

A szériának jól áll a hosszabb játékidő egyelőre, sokkal alaposabb kibontást kap a sztori – és persze így a karakterek. Ennek csak örülni lehet, mert az új arcok között is vannak érdekesek, mondjuk a Hellfire Club vezetője, Eddie (Joseph Quinn) és az Elevent kínzó Angela (Elodie Grace) is gyöngyszemek, az őket játszó színészek picit sem lógnak ki a többiek közül, olyanok, mintha mindig is a Stranger Things részei lettek volna.

A Stranger Things készítői úgy voltak vele, hogy elég volt az ajtózörgetésből, az ablakcsapkodásból – és rögtön az új évad elején ránk szabadították a még mindig elbűvölő 80-as évekbeli hangulat mellett a brutális, véres horrort is. A folytatásra nemcsak a gyerekek nőttek fel, hanem maga a sorozat is. Más Netflix-produkciókhoz képest felüdülés, hogy mennyire minőségi. Daráljuk is tovább, mert az ötödik-hatodik részt magyar rendező, Antal Nimród vezényelte le, és nagyon kíváncsiak vagyunk rá, hogy mit alkotott.

9/10

A Stranger Things szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.