Sok víz folyt le a Dunán azóta, hogy 1993-ban bemutatták a Jurassic Park című filmet. A Steven Spielberg által rendezett produkciót nem véletlenül tartják a mai napig alapműnek, egy olyan kalandfilmről van szó, amit minden felnőttnek érdemes lenne megnéznie legalább egyszer az életben. A Jurassic Park Michael Crichton Őslénypark című regényét dolgozta fel, az író a filmes változat forgatókönyvét is jegyezte. Spielbergnek később könyörögnie kellett azért, hogy a szerző egy újabb könyvvel lehetővé tegye az 1997-es Az elveszett világ: Jurassic Park elkészültét. A trilógia zárórészét, a Jurassic Park 3-at a kritikusok már nem szerették, de a pénztáraknál jól tejelt, jelezve, hogy az emberek még mindig vevők arra, hogy ijesztő dinoszauruszokat nézzenek a nagyvásznon.

A folytatásra jó sokat kellett várni, 2015-ben tűzték műsorra a mozik a Jurassic Worldöt, a franchise negyedik felvonását. A névváltoztatás is jelezte, hogy igyekeztek feldobni a készítők ezt az egész őslényesdit, a modern közönség igényeire szabva. Leigazolták tehát főszereplőnek a Marvel-filmekből ismert Chris Prattet, aki egy kevésbé menő Indiana Jones-imitátor bőrébe bújt. Itt nagyon kijött, hogy Hollywood Chrisei közül (Chris Hemsworth, Chris Evans és Chris Pratt) neki van a legkevesebb karizmája és sármja. Nem is sikerült ezt a figurát úgy igazán emlékezetessé tenni, ha más nem, arról, hogy a kezeit kinyújtva képes kikönyörgni bármelyik dinoszauruszból, hogy nyugodjon meg. A Jurassic Worldben női főszereplőnek Bryce Dallas Howard érkezett, de rá is csak azért emlékezett mindenki, mert tűsarkúban tipegve menekült folyton a veszélyes hüllők elől.

A Colin Trevorrow-féle 2015-ös Jurassic World nem lett annyira rossz, bár már ekkor erősen visszasírtuk Spielberget a rendezői székbe. A folytatásban vett igazán lejtmenetet a filmsorozat, a három évvel később bemutatott és J. A. Bayona által rendezett Bukott birodalom eseményei olyan középszerűek lettek, hogy két héten belül, le mernénk fogadni, hogy senki nem emlékezett az egészre.

A Magyarországon június 9-e óta látható Jurassic World: Világuralom lehet viszont az a film, ami az egész Jurassic-franchise koporsójába beleüti az utolsó szöget. Trevorrow-ék most csúnyán leszerepeltek, és bár az eredeti trilógia nagy öregjeit jó érzés volt viszontlátni, a forgatókönyv akkora katyvasz lett, mintha egy számítógép írta volna random szógenerátorral.

Pedig a kiindulópont annyira nem lenne borzasztó. Egy olyan világban járunk, ahol az emberiség és a dinók viszonylagos békében élnek együtt. Owen (Chris Pratt) és Claire (Bryce Dallas Howard) az isten háta mögött nevelgetik klónkislányukat, Maisie Lockwoodot (Isabella Sermon), akit néhány rosszarcú rabol el egy megalomán cégvezér parancsára. A Jurassic World főszereplőpárosa versenyfutásba kezd, hogy megmentse az ártatlan gyereket. Eközben azonban egy még nagyobb tragédia van kialakulóban. Sáskajárás veszélyezteti a bolygót, igen... abból a biblikus fajtából.

Ez az apropója, hogy a Világuralom másik szálán elkezdenek felbukkanni a régi szereplők, a mindig cinikus paleontológus, Alan Grant (Sam Neill), plátói szerelme, Ellie Sattler (Laura Dern), és hogy, hogy nem, beköszön Ian Malcolm is – utóbbi szerepében Jeff Goldblum minden jelenése alkalmával lopja a show-t. Legfőképp a fiatalok elől, akik elképesztően erőtlenek az eredeti szereplőgárdához képest.

Van itt minden: motorral menekülés idomított dinók elől, csúcsragadozók harca, befagyott folyóba zuhanó repülőgép... a Jurassic World: Világuralom azonban képtelen rá, hogy igazán izgalmas legyen. Felpörög, de egy pillanatra sem érdekli az embert a szereplők sorsa. Miért érdekelné, amikor a fiatalok megint teljesen középszerűek, az öregek meg sose kerülnek olyan helyzetbe, hogy úgy igazán ott lihegne a halál a nyakukban.

A Jurassic World: Világuralom megtekintése váratlan kihívások elé állított minket, hiszen több alkalommal is szó szerint küzdöttünk az ellen, hogy ne aludjunk el rajta. Ha valaki inszomniában szenved, erre üljön be, mert egy igazán jó esti meséről van szó.

A közelmúltban több olyan mozifilmbe is belefutottunk, ami kritikán alulira sikerült, ott volt a Morbius, a Moonfall és a Stephen King kultikus regényét feldolgozó Tűzgyújtó is. A Jurassic World: Világuralom simán harcba száll velük, ami az unalmat illeti, vallatni lehetne vele, olyan rossz. Eléggé kétségbeejtő a dolog, mert több franchise-t is sikerrel földbe állítottak a nagy stúdiók mostanában, a Star Wars nem létező fogalommá vált a nagyvásznon, és a Harry Potter-rajongókat is jól megszívatta a Legendás állatok-trilógia.

Eljött az ideje, talán nem túlzás kijelenteni, hogy a Jurassic-filmeket parkolópályára tegyék. Az új trilógia ugyebár a Világuralommal elvileg lezárult, de olyan setesután, hogy igazából nem is éreztük úgy, mintha egy nagy fináléról lenne szó. Owenéket egy percig sem fogjuk hiányolni, és Chris Pratt üres tekintetét, jellegtelen kétsorosait és minden ihletet nélkülöző akciózását elnézve a Marvelnek nem ajánlanánk, hogy megpróbáljanak saját spinoffot csinálni Űrlordnak. A Pratthez hasonló színészeknek köszönhető, hogy manapság az akciófilmek műfaja silány lett. Persze nem csak ő kellett ahhoz, hogy a Jurassic Worldöt eltegyék láb alól, Trevorrow és balfék írógárdája legalább akkora ludas benne, mint a főszereplő.

A Jurassic World: Világuralmat még azoknak se ajánljuk, akik az eredeti Jurassic Park-filmeket és azok főszereplőit imádták. A nosztalgia itt maximum 5-10 percig működik, de ezenkívül nem túl sokat mutat fel ez a blockbuster. Rengeteg dinót, igen, de valahogy megunja az ember azokat is, mivel semmi jelentőségük nincsen a történet során. Ezt a filmet meg lehetett volna csinálni zombikkal vagy bármilyen más körítéssel is... ami igazán szomorú.

4/10

A Jurassic World: Világuralom jelenleg is látható a magyar mozikban.