Joseph Kosinskinek, aki mozifilmes karrierjét a Tron: Örökség című sci-fivel kezdte meg, nagy éve van idén. A direktor hozta tető alá nemrég a Top Gun: Mavericket, melyet mi nemes egyszerűséggel minden idők legizgalmasabb akciófilmjének kiáltottunk ki – a véleményünk amúgy azóta se változott róla, a Tom Cruise főszereplésével készült produkciót nagyvásznon kell látni, mert hatalmasat üt. A jó élményt követően persze hogy tűkön ülve vártuk Kosinski következő alkotását, A pók fejét (Spiderhead), mely június 17-én debütált a Netflixen.

A közelmúltban sokat ostoroztuk a Netflixet, mert középszerű, félóra alatt elunható és ötlettelen filmeket okád ki magából a streamingszolgáltató. A helyzetet ők is belátták már, és komoly változások jönnek e téren. A pók feje viszont némi reménysugár arra, hogyha a piacvezető online videótár rendezi sorait, akkor igenis tudnak még élvezhető filmeket letenni az asztalra.

Igen, A pók fejét mi élveztük. A produkció George Saunders Menekülés a pókfejből című disztópikus novelláját dolgozza fel, a történet szerint a közeljövőben járunk, amikor az elítélt bűnözők azzal csökkenthetik börtönbüntetésük időtartamát, hogy önként részt vesznek egy rizikós kísérletben.

A kutatást egy bizonyos Steve Abnesti (Chris Hemsworth) vezeti, aki olyan vegyületeket ad be a pácienseknek, amelyek orvosi úton képesek változtatni az ember kedélyállapotán. Látunk itt olyan fickót, aki 0–24 iszonyúan mogorva, de egy gombnyomásra majd megszakad a röhögéstől a neki mondott faviccek hallatán. Miles Teller pedig, akit a Top Gun: Maverickben is láthattunk, egy  Jeff nevű, jó kedélyűnek tűnő, de komoly lelki batyut magával hordó fiatalember bőrébe bújik. Őt olyan droggal lövik a filmben, amitől a számára kevésbé vonzó nőkkel is simán lefekszik. A gyógyszerek között sokféle van, nem mindegyik megmosolyogtató, van, amitől teljesen beparázik az ember és üvöltve kaparja a falat, hogy engedjék ki.

Eközben egy átláthatatlan tükör mögött ül a már említett Abnesti és állandóan elégedetlenkedő asszisztense, akik mindent feljegyeznek, és szánt szándékuk, hogy találmányukkal megváltoztassák a világot.

Hollywood egyik érdekes jelensége a három Chris: Chris Evans, Chris Pratt és Chris Hemsworth – akik elég csúnyán beleragadtak a feledhető akcióhősök szerepkörébe. Főleg Prattre igaz ez, ő a Jurassic World 3-ban valami borzalmas volt, Evans most patthelyzetben van, míg Hemsworth csakis Taika Waititinek köszönheti, hogy végre Thor szerepében picit vicceskedhet, és megmutathatja, hogy az izmai mellett képes felmutatni értékelhető színészi játékot is.

Hemsworth-nek A pók feje jó lehetőségnek tűnt arra, hogy a Marvel-sztár még jobban kilépjen a komfortzónájából. Örömmel jelentjük, hogy ez sikerült is neki, a színész nagyszerűen játssza a bogaras, de azért zseniális tudóst, akit valamiféle perverz megfigyelési kényszer is hajt arra, hogy az elítéltekkel kísérletezzen. Nem gondoltuk volna, hogy Chris Hemsworth ennyire jó lesz főgonoszként, és bár a karakter kifejtése hagy kívánnivalót maga után, bevalljuk, néha szívesen felpofoztuk volna a zsenigyereket. Mindez abszolút Hemsworth érdeme.

Kár, hogy Teller karakterének és a Jurnee Smollett által játszott Lizzynek a románcát nem sikerült rendesen kifejteni. Ahogy a finálét sem, ami nagyon esetlen, összecsapott és minden katarzist nélkülöző lett. Az addig vezető út viszont teli volt fordulatokkal, és szerencsére ezek között akadt jócskán megdöbbentő is.

A pók feje a szabad akarat kérdésével foglalkozik, de nem abban az elcsépelt formában, amitől húsz perc után ásítozni kezdünk. George Saunders sztorijából sikerült kiemelni azokat az ütős elemeket, amelyek miatt a novella is emlékezetesre sikerült, csak valahogy a kitöltött hézagok és egyéb extrák, amiket a forgatókönyvírók belepakoltak, kilógtak, ha az összképet nézzük.

Mindez nem von le Chris Hemsworth érdemeiből, aki Miles Tellerrel közösen simán elvitte a hátán a show-t. Meglepő párosítás az övék, főleg, hogy előbbi színész most a sötét oldalra tett kirándulást – mi sűrűn szorítottuk a karfát izgalmunkban, hogy melyikük jön ki győztesen a végén.

Végre azt mondhatjuk, hogy jött egy olyan amerikai, saját gyártású Netflix-film, amin nem untuk magunkat halálra. Bár az alapötletből többet is ki lehetett volna hozni, ez egy bőven szerethető sci-fi a streamingszolgáltatón. Nem kihagyhatatlan, de jó szórakozás, és érdekes – helyenként filozofikus témafelvetéseivel igenis megmozgatja az ember agytekervényeit. Ha több ilyet csinálnak, nem sokáig kell majd a Netflixnek aggódnia amiatt, hogy lemondják az emberek az előfizetésüket.

6,5/10

A pók feje szinkronnal és magyar felirattal is elérhető a Netflixen.