A Királyról, Elvis Presleyről valószínűleg még az is hallott, aki élete nagy részét egy lakatlan szigeten töltötte eddig: az énekes akkora hatással volt a kultúrára, hogy egyike lett a zeneipar halhatatlanjainak. Az életrajzi alapokra és megtörtént eseményekre épített Elvis főszerepére olyan fiatal tehetségek álltak sorban, mint Miles Teller (Top Gun: Maverick), Ansel Elgort (Baby Driver, West Side Story), és a popsztár Harry Styles. A befutó mégis némiképp meglepetésre Austin Butler lett, aki miután karrierje elején kihülyéskedte magát olyan fiatalokat megcélzó amerikai csatornákon, mint a Nickelodeon, a Disney Channel és a CW, mostanában elkezdett a komolyabb filmművészet felé kacsintgatni.

A Quentin Tarantino által rendezett Volt egyszer egy… Hollywoodban Butler nagyon mellékszereplő volt, még három évvel ezelőtt, ember legyen a talpán, aki emlékszik rá. Az Elvist azonban egyértelműen a 30 éves színész viszi el most a hátán, még Tom Hankset is sikerül elhalványítania a két és fél órás játékidő alatt. Már most ki merjük jelenteni, az Elvisben látott átszellemülését látva, hogy Austin Butler jelölt lesz az Oscar-gálán a legjobb férfi főszereplő kategóriában. Nem leszünk mérgesek egyáltalán, ha hazaviszi az elismerést.

Az Elvis története 1997-ben veszi kezdetét, amikor a sztárénekes menedzsere, Tom Parker ezredes (Tom Hanks) a halálos ágyán fekszik, és próbál minket, nézőket meggyőzni arról, hogy nem is volt ő akkora szemétláda, mint ahogy mondják, és minden vád, ami az ő visszaéléseivel kapcsolatban elhangzott, az szemenszedett hazugság.

Aztán visszapörög az idő, és a saját szemünkkel láthatjuk, hogy a fickó amúgy valóban egy utolsó görény volt. De az igaz, hogyha ő nincs, a közönség, és legfőképp a fiatal nők, sosem ájulhattak volna el a színpad mellett a feketék zenéjét is a stílusába építő énekestől,

A film tulajdonképpen egy rettenetesen szórakoztató történelemlecke: kapunk bevágásokat Elvis Presley gyerekkoráról, arról, hogy miképp vette őt észre Amerika, majd az egész világ. Később hogyan taszították le kis híján a trónból olyan vetélytársai, mint a Beatles és a Rolling Stones… mennyire sokkolta őt, amikor anyja meghalt, de a pokol mégis Las Vegasban várt rá. Na, és persze a zuhanás éveit sem hagyja ki a készítő, Baz Luhrmann – bár Elvis gyógyszerfüggősége és halála kicsit romantikus és némiképp szemérmes ábrázolást kapott, az előtte látott két óra nem okoz csalódást.

Baz Luhrmann, aki korábban olyan produkciókat tett le az asztalra, mint a Moulin Rouge és A nagy Gatsby, itt is bizonyítja, hogy nagyon ért a csilli-villi, zenés, grandiózus jelenetekhez. Ezekre van felépítve az Elvis, és bár a dráma se gyenge benne, bevalljuk, mi az energikus, muzsikálós részeket kedveltük leginkább ebben az alkotásban. Olyannyira, hogy néha kedvünk lett volna nekünk is táncra perdülni a moziban.

Mindemellett azért a keményebb dolgok sem maradnak ki, Elvis gyógyszerfüggősége, az, hogy csalta a nejét, és a vége felé két koncert között olyan volt már, mint Drakula, aki nappal is lehúzott redőnyökkel várta, hogy megint kiállhasson a világot jelentő deszkákra.

A végeredményen jól látszik, hogy a stáb szíve-lelke benne volt, legfőképp a főszereplőről mondható ez el, aki állítólag a forgatás végére annyira elfáradt, hogy kórházba kellett vinni.

Míg Austin Butler tényleg lehozza a csillagokat az égről az Elvisben, addig Tom Hanksről ugyanez – meglepő módon – már nem mondható el. A veterán színészt hiába maszkírozták el, és alakít egy, az ő átlagos filmes habitusától teljesen eltérő karaktert, egy igazi rohadékot… valahogy fárasztóvá válik az ezredes karaktere. A folyamatos narráció, magyarázkodás szimplán idegesítő lesz a végére.

Egy félórát simán le lehetett volna csippenteni az Elvisből, visszább szedve a menedzser jelentőségét, és egy feszesebb vágással mi is magasabb pontszámot tudtunk volna adni a filmnek. Mert amikor hangos és színes, akkor ez a film tényleg nagyon hangos és színes. Amikor meg drámai, akkor a szemét törölgeti rajta az ember. De valahogy túl sok lesz a végére, belefáradunk, és örülünk, hogy vége van. A közel 160 percnyi játékidő nem tesz jót a történetnek, ami alapossá válik ezáltal, de túlnyújtottá. Ha ettől és a gyengélkedő Tom Hankstől eltekintünk viszont, az Elvis bomba jó szórakozás, és muszáj nagyvásznon megnézni.

8/10

Az Elvis június 23-án érkezett meg a magyar mozikba, és jelenleg is műsoron van.