Ma már természetes, hogy határokat átszelve utazgatunk, de még sokan emlékeznek azokra az időkre, amikor Nyugatra vagy csak egy külföldi rokon hitelesített meghívásával lehetett menni, vagy ritkaságszámba menő, kék útlevéllel. Az utazás nem jog volt, hanem kiváltság, és a belügy bármikor dönthetett úgy, hogy valakit nem enged ki.

Pontosan ugyanez történik a Nyugati nyaralás című filmben, ahol Maurer Gyuri (Mészáros Máté), egy veszprémi autószerelő készül kéthetes riviérai nyaralásra a családjával. Személye jól fekszik a rendszerben, ugyanis a pártvezetők is nála bütyköltetik járgányaikat. Igen ám, de az utazás előtti napon, amikor a postás meghozza az útleveleket, kiderül, hogy fiának (Tóth Mátyás) nem utalták ki az utazáshoz szükséges dokumentumot.

Biztos, ami biztos

Hogy miért? A válasz egyszerű: nehogy disszidáljon a család. Ha az egyik gyerek itthon marad, az jelenti a biztosítékot a rendszer számára, hogy a Maurer család biztosan hazatér.

– De hát ez csak egy nyaralás.

– Most még. De odakint túl sok a kísértés

– magyarázza a szocialista államhatalom egyik embere (Szervét Tibor) a csalódott autószerelőnek a döntés hátterét.

Igen ám, de a magyarok arról híresek, hogy mindenben meglátják a lehetőséget. Maurer Gyuri is így tesz, akihez egyszer csak begurul egy nyitott fedelű sportautóban egy disszidens, aki eredetileg a Balatonhoz készült, de elmondása szerint közbejött valami, így két hétre otthagyná Maurer garázsában a kocsit.

Mint derült égből villámcsapás éri a családfőt az ötlet, hogy ha már nem tudtak kimenni Nyugatra, hogy ők legyenek a csóró kelet-európai turisták, kölcsönveszik a sportautót, és a Balatonnál eljátsszák a módos turistát. Ha nem is a francia Riviérán, de a család nyaralni fog. Amivel nem számol, az az, hogy az autóval az idegen férfi személyazonosságát is kölcsönvette, természetesen innen indul a bonyodalom.

A film nagyon erősen épít a nosztalgiára, amit meg lehet érteni, hiszen manapság reneszánszukat élik a nyolcvanas évek. Az emberek épp most tartanak abban az időszakban, hogy amennyiben átélték ezeket az éveket, leginkább a jó dolgokra emlékeznek, akik pedig még meg sem születtek akkoriban, nem tudnak mihez viszonyítani, így a retró divatosnak szánt elemeit keresik a történetben. Arról nem is beszélve, hogy míg valakinek a Linda című sorozat a tévében, a könyvespolcon három sort is elfoglaló Révai nagy lexikona, az előttük folyton portalanításra okot adó porcelánállatok a múltat, ám az ország felének még mindig a a jelent jelentik.

Az alkotók egész ügyesen vegyítették a korabeli archív felvételeket a film jeleneteivel, mindezzel még inkább ráerősítve az édes múlt után vágyakozó szívdobbanásokra. Persze ezek a felvételek minőségben teljesen eltértek a moziminőségtől, ám ebből több helyen külön poént csináltak.

Soltész Rezső mint korjelenség

A castingra nem lehet panasz, minden szereplő tökéletesen passzol a karakteréhez, de a stábból külön kiemelkedik Pokorny Lia, aki egy relatív egyszerű szerepet is képes többdimenzióssá és izgalmassá tenni. Karaktere egyszerre rajzolja ki a kor feleségeit, miközben egy erős nőt is megmutat, egyszerre valódi, szerethető, humoros.

Illetve Patkós Márton, akiből olyan Soltész Rezsőt maszkíroztak, hogy valósághűbb lett, mintha egy időgéppel elhozták volna a forgatásra 1984-ből magát az énekest.

Persze a nosztalgiára nem csak a látvánnyal, a zenei világgal is jócskán ráerősítenek, kezdve az előbb említett Soltész Rezsőtől egészen Nena 99 Luftballons című számáig, amelyet Péterfy Bori ad elő a filmben. A film humora leginkább a korszak sajátosságait emeli ki.

– Mi az az NSZK?

– Az olyan, mint az NDK, csak ott minden van.

A film írója Tasnádi István, aki A besúgóban konzulens íróként terelgette a folyamatokat, szóval nem csoda, hogy ha miután hónapokat töltött 1984-ben, saját ihletre lelt. Ami egy kicsit még így is furcsa volt nézői szemmel, hogy rengeteg olyan eleme akad filmnek, amely nem a korszak miatt emlékeztet A besúgó című sorozatra. Kezdve azzal, hogy az egyik főszerepben itt is Szőke Abigél látható, illetve Patkós Márton arca is hiába alakult Soltész Rezsővé, akkor is megvillant benne Száva Zsolt. A sakk is jelentős mellékszálnak bizonyul. Persze az Európa Kiadó is egészen egybeforrt az HBO áprilisi bemutatójával, ahogy a Carson Coma zenekarról is könnyen asszociálhattunk a sorozatra, hiszen a KFT Bábu vagy című dalát ők dolgozták fel A besúgóhoz.

A Carson Comá-s fiúk a Nyugati nyaralásban is feltűnnek, csak Nico és a Bársony Metro néven. A srácok tökéletesen passzolnak a nyolcvanas évek világába, mind a zenéjük, mind a kinézetük. Meg merem kockáztatni, hogy jelmezt sem kellett adni rájuk, csak előkaptak valamit a saját ruhatárukból a forgatás reggelén. Ami viszont érthetetlen, hogy mi a csudáért kellett Fekete Giorgo egy mondatát a filmben szinkronizálni. Ha már az alkotók kiválasztanak egy ismert zenekart, és kiemelték a frontembert egy-két nagyobb villanásra, akkor tartsák meg a saját hangját, ugyanis az énekes nagyjából pontosan önmagának a harminc évvel ezelőtti változatát játszotta el, a beszédhiba pedig néha csak hozzátesz egy karakterhez.

Inkább vicces, mint titokzatos

A Nyugati nyaralás elvileg krimi-vígjáték, amelyben a krimi nem igazán érvényesül. Izgulni nem lehet, és egészen egyértelműen kikövetkeztethető dolgok történnek. Ám mint vígjáték beváltotta az ígéretet, valóban mókás, lehet rajta derülni. Az alkotópáros múlt télen mutatta be Nagykarácsony című filmjét, amely szintén könnyed, szórakoztató mozi lett. Valahogy Tiszeker és Lévai rátalált egy olyan hangra és történetmesélésre, amely egyszerre nagyon magyar, és mégis magával hordoz egyfajta hollywoodi hangulatot. Annyi biztos, hogy ez után a két film után a nevük garancia lesz a minőségi szórakozásra.