- Kultúr
- Cinematrix
- ryan murphy
- netflix
- tévé
- sorozat
- streaming
- sorozatgyilkos
- felkavaró
- kannibál
- homoszexuális
- gyilkos
- megtörtént-esetek
- evan peters
- évadkezdés
- kritika
- ajánló
Felkavaró és kegyetlen utazásra visz a Netflix új sorozata
További Cinematrix cikkek
- Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
- Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
- Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
- Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
- Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
Szokták mondani, hogy a szörnyetegek köztünk járnak, de hogy ez a kijelentés mennyire igaz, abba bele sem gondol az ember, amíg (szerencsésebb esetben csak) a tévéképernyőn szembe nem jön velünk egy mániákus. A Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori pont egy ilyen rémről szól, aki 1978-tól egészen 1991-ig követett el gyilkosságokat. Aki belenéz a Netflix új, szeptember 21-én bemutatott sorozatába, az a körülményekkel is gyorsan szembesül.
Itt kell feltennünk a kérdést: te jó ég, ki tud ebből a beteg sztoriból 10 részt megnézni?
Hogy némi konkrétumot is említsünk az esetekkel kapcsolatban, Dahmer 17 férfit és fiatal fiút ölt meg, a holttesteket pedig szinte elképzelhetetlen módokon gyalázta meg, feldarabolta a maradványokat, sőt állítólag evett is belőlük. Simán ki is nézzük a fickóból a produkció első két epizódja alapján, hogy egy nekrofil kannibál, pedig az elején még nem is mutogat túl sok mindent a készítő, Ryan Murphy. Nem kell aggódni, megoldja másképp a sorozat, a fúró hangjától azóta is a víz ver le bennünket, ha eszünkbe jut.
Murphy korábban is bátran beleállt a megosztó témákba. Gondoljunk csak a helyenként iszonyúan brutális Amerikai Horror Storyra, a Nip/Tuckra, vagy éppen a Ratchedre. A kreatív szakembernek mondhatni a védjegye, hogy olyan drámákat rak össze, amelyek úgy felkavarják az embert, mintha kőkemény horrort nézne. Pedig az itt felsoroltak se igazán illenek ebbe a kategóriába, ahogy a Dahmer sem.
A Dahmer két dolog miatt működik nagyszerűen. Az egyik, hogy Murphyék odafigyeltek arra, hogy ne érzékenyítsenek bennünket a homoszexuális mániákus irányában. Inkább a családtagok, az áldozatok, a szemtanúk és a sokat bénázó rendőrök szemszögéből ismerjük meg a címszereplőt. Szóval külső személők maradunk, emiatt még tisztábban látjuk, hogy amit ez a fickó művelt, annak egy százaléka sem volt normális. A másik ütőkártyája a Netflix új sorozatának Evan Peters, akin látszik, hogy nagyon beleélte magát ebbe a szerepbe. Ki is jelentette a színész több interjúban, hogy egyenesen rettegett a forgatásokon, amikor férfiakat molesztált a kamerák előtt, hogy aztán a másvilágra küldje őket.
A produkció nem is azzal sokkolja az embert főleg, hogy holttesteket, levágott fejeket, csontokat mutogatnak benne helyenként. Hanem az olyan apróságokkal, amikor azt látjuk, hogy a hentesnél dolgozó Jeffrey Dahmer egy kicsit túl nagy lelkesedéssel vagdalja a szalámit, aztán megy, ellopja a próbababát a ruhaboltból, és otthon az ágyában ölelgeti, mintha valódi ember lenne. Arról meg ne is beszéljünk, hogy a fickó példaképe Palpatine császár a Star Warsból, konkrétan annyira, hogy a galaxis uralkodójához hasonló kontaktlencsét visel, ami sárga macskaszemeket varázsol neki. Hátborzongató, na.
Az ehhez hasonló sorozatoknál mindig időhúzásként szoktuk elkönyvelni a visszatekintéseket, de amikor Murphyék a gyilkos gyerekkorát mutogatják, akkor sem azért csinálják, hogy közelebb hozzák a nézőhöz Dahmert. Inkább rávilágítanak, hogy vannak olyan emberek, akikben a kezdetektől rosszul ketyeg valami. Erre utal legalábbis, hogy a kicsi Jeffrey az apjával önfeledten állatokat boncol, amikor meg az anyja túladagolja magát droggal, egyikük szeme sem rebben igazán.
A Dahmert tényleg azoknak tudjuk csak ajánlani, akiknek kötélből vannak az idegeik, és nem dobják ki a taccsot attól, ha belegondolnak, hogy az itt mutogatott sorozatgyilkos tényleg így kegyetlenkedett az áldozataival.
A megvalósítását tekintve egyértelmű, hogy a Dahmer a Netflix igényesebb sorozatai közé tartozik, de ezt már előzetesen, Ryan Murphy és Evan Peters neveit olvasva is sejtettük. A történetvezetés érdekfeszítő, a színészi játékok már-már túlságosan is élethűek, és annak ellenére, hogy a széria valóban tartja a távolságot a főgonoszától/főszereplőjétől, mégis teszünk egy kis utazást egy elmebeteg koponyája körül.
Széljegyzet, hogy az erényeit elismerem, de én nem ülök le a Dahmer elé többet, és őszintén szólva elképzelni sem tudom, hogy ki az, aki ennyire lélekgyilkos és beteg szórakozásra vágyik a szabadidejében. Hozzáteszem, hogy az Amerikai Horror Storyból is kiszálltam, úgy a hetedik évad után, szóval...
8/10
A Dahmer – Szörnyeteg: A Jeffrey Dahmer-sztori szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.