Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- netflix
- thriller
- akció
- film
- streaming
- tévé
- kritika
- ajánló
- elrabolva
- 80-as évek
- retro
- akcióhős
Tátott szájjal néztük végig ezt az új thrillert a Netflixen
További Cinematrix cikkek
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
- A Rocknak köszönhetjük a világ legpusztítóbb karácsonyi akciófilmjét
- Kicsi, mire jó ez a narkós és borzasztó sivalkodás?
- Szívbe markoló animációs film érkezik a mozikba
A 2008-ban Liam Neeson főszereplésével bemutatott Elrabolva (Taken) új irányt szabott az akcióthrillerek műfaján belül, amit pár évente jobb-rosszabb filmek próbálnak lemásolni. Erre a legújabb példa a Netflix által bemutatott Lou, de jókora csavarral benne, hiszen megfáradt kemény legény helyett egy idősebb hölgyet látunk a főszerepben. Lou Adellt az Oscar-díjas Allison Janney alakítja, aki 62 évesen értelmezi át magát ebben a thrillerben és rúg szét néhány segget annyira menőn, hogy az egyszeri néző nem hiszi el, amit lát.
A 80-as években játszódó történet amennyire erős alapot ad Lou karakterének, annyira tartja homályban a főszereplőt az elején. Egy maszkulin, kalapos-farmernadrágos, már-már Indiana Jonesra emlékeztető nőt látunk, aki szarvasra vadászik, a kutyájával él magányos életet az erdő mellett, és a sóhajtozásaiból, na meg a szarkasztikus válaszaiból arra lehet következtetni, hogy nagyon elege van már az életből. Nem tévedünk nagyot, amikor ezt mondjuk, hiszen Lou egy este puskát tart a fejéhez, és éppen loccsantaná szét a saját agyát,
amikor befut a szomszédságban élő Hannah (Jurnee Smollett) segítségért esedezve, ugyanis a lányát, Vee-t (Ridley Bateman) elrabolta egy eszelős.
A legtöbb akcióthrillerben ilyenkor a főhősök fogják magukat, és szinte gondolkozás nélkül veszik üldözőbe a rosszfiúkat. A Lou a megszokottakhoz képest egy fokkal okosabb film. Itt a vérprofi Lou és a kétségbeesett anyuka, Hannah először végigmennek az összes észszerű lehetőségen: próbálnak telefonálni, de a hirtelen jött esőzés, a villámok és az azok által okozott áramkimaradások miatt nem érnek el senkit. Egyikük kocsiját felrobbantják, a másikuknak a kerekét szúrják ki, így a seriffhez való rohanás sem megoldás.
Ekkor válik számunkra, nézőknek is világossá, hogy az ellenség igazi vérprofi. Egyéb ötlet híján kénytelen a duó elindulni az emberrabló után, akiről kiderül időközben, hogy egy legalább féltucatnyi traumától, köztük PTSD-től szenvedő háborús bűnös. Nem egy barátságos kombó, ha minket kérdez valaki.
Igazi versenyfutás kezdődik, ami nagyrészt izgalmasan zajlik. Az akciójelenetek, verekedések baromi élvezetesek. Főleg mivel látszik, hogy a készítők jól átgondolták azokat. Egyetlen robbantás van a Lou-ban, azon kívül tényleg nagyon visszafogott az egész, de a láthatóan alacsony büdzsé ellenére kihozták a maximumot, nem spórolva a kreatív ötletekkel. Az egyik legjobb jelenetsor, amikor Lou két katonát intéz el egy apró kabinban. Ott aztán valóban kijön, hogy minden egyes tárgyat okkal helyeztek el a készítők a helyiségben, halálos fegyverré válik még az utolsó, félig kibontott konzervdoboz is.
Tátott szájjal néztük az akciószekvenciákat, nem túlzunk.
Az üldözős aspektus is működik, az sem hátrány egy olyan film esetében, ami ennyire az Elrabolva nyomvonalán halad. A Lou egy tekintetben okoz csak csalódást, amikor elkezd lehullani a lepel a karakterekről, és kiderül, hogy kicsoda a főszereplő, ki rabolta el a kislányt, és hogy a három központi figurát mi kapcsolja igazából egymáshoz. Vagy húsz percre leül emiatt a Netflix produkciója, amiért vérzik a szívünk. Míg a verekedések ekkor is kreatívak maradnak, addig a történet abszolút sablonossá válik.
Nagyjából úgy kell elképzelni a film nem elhanyagolható részét, hogy jön egy baromi jó verekedés, aztán unalmas párbeszédek, lelkizések, múltban való, számunkra semmit nem jelentő vájkálás, majd megint egy akciójelenet, amitől az ember álla leesik.
Hullámzó lett a Lou, de ettől függetlenül ha a hibáin túllépünk, akkor nagyon lehet élvezni az egészet. Legfőképp Allison Janney alakítása miatt, aki 62 évesen bevállalta, hogy életunt, visszavonult, de azért ha a szükség úgy kívánja, félelmet nem ismerő akcióhősnőnek álljon. Jurnee Smollett és a többiek némiképp elmaradnak tőle, és a vizualitást tekintve sem sikerült a legtöbbet kihozni ebből a thrillerből, mert a fényképezés szinte végig éjsötét. Egy-két jó beállítás azért elfért a Lou-ban, ahogy a bunyókat is ügyesen fotózták.
Mi úgy álltunk fel a film elől, hogy végre egy Netflix-thriller, amitől nem kapartuk ki a szemünket, és nem untuk halálra magunkat rajta 60 perc után. Ehhez nyilván jócskán köze volt a Bad Robot produkciós cégnek, amelyet J. J. Abrams vezet, és kiadta a kezei közül a Lou-t. A Paramountnál foghatják a fejüket, mert a stúdió hagyta, hogy ezt a gyöngyszemet elhappolja tőlük a Netflix.
Mi örülünk neki, mert így Magyarországra is hamarabb eljutott ez a visszafogottságában is izgalmas thriller, nem kell megvárnunk a Paramount+ nevű új streamingszolgáltató indulását. A Lou idehaza a Netflixen pár nappal a szeptember 23-ai debütálása után a filmek között listavezető lett, amin őszintén nem csodálkozunk, a thrillereket szeretni szokta a közönség. Tessék csak megnézni, a Lou tényleg a jobbak közé tartozik.
7,5/10
A Lou szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.