A Jók és Rosszak Iskolája, a Netflix új egész estés fantasyje olyan, mintha valakinek megtetszett volna a Harry Potter világa, és mindenféle szégyenérzet nélkül lekopizta volna. Pedig a 2013-ban elindult, Soman Chainani által jegyzett, hatrészes regényszéria ötletét inkább a Disney adta. Az író gyerekként folyton a Disney animációs filmjeit nyüstölte VHS-kazettán, és jó pár évvel később arra eszmélt rá, hogy ezek a feldolgozások az eredeti, alapul szolgáló mesékhez képest fel vannak már vizezve, és sokkal lágyabbak. Szóval Chainani elhatározta, inkább a sötétebb, komplexebb, horrorisztikusabb meseklasszikusokhoz igazodik majd a könyveivel.

Nagy kár, hogy az október 19-én közzétett filmadaptációt látva az általa megcélzott merészségből semmit nem érzékelünk. Bevalljuk, nagy elvárásokkal ültünk le a Jók és Rosszak Iskolája elé, de rögtön a nyitójelenet csúnyán lelombozott minket a harsányságával, gagyi különleges effektjeivel, és azzal, hogy minden egyes ütés, vágás, varázslás komikusan el lett túlozva. Ez a bazáriság végig jellemző marad Paul Feig filmjére, de azt meg kell hagyni, hogy a történetnek legalább megvan a maga erős kiindulópontja és néhány meglepő fordulata.

A főszerepekben két barátnőt, a temető mellett élő, ijesztő macskáját dédelgető és folyton feketében járó Agathát (Sofia Wylie) és a szőke szépséget, az elbűvölő Sophie-t (Sophia Anne Caruso) láthatjuk. Előbbire mindenki kapásból ráfogja a faluban, hogy boszorkány, míg utóbbi olyan kecsesen szökell a sarki kisboltba, mostohaanyja megrovó tekintete által kísérve, hogy csak a korona a fejéről és az üvegcipő a lábáról hiányzik, hogy hivatalossá váljon: bizony egy született hercegnőről van szó. A nagy csavar akkor jön, amikor mindkettejüket elragadja egy túlviláginak tűnő lény, és elviszi őket a Jók és Rosszak Iskolájába, ahol Agathát legnagyobb meglepetésére a jókislányok közé, míg Sophie-t a gonoszokhoz osztják. Sokkoló? A lányoknak mindenképp, nekünk inkább az rázta meg a lelkünket, hogy a 147 percre rúgó film kibontása mennyire nyögvenyelős lett.

Mondjuk, ha a rendező személyét megnézzük, nem is annyira meglepő, hogy a Jók és Rosszak Iskolája nem lett kiemelkedő film. Paul Feig általában Melissa McCarthy-vígjátékokat készít, azok meg nem arról híresek, hogy túlságosan szofisztikáltak lennének, gondoljunk csak a 2016-os Szellemirtókra, a Koszorúslányokra vagy a Női szervekre. Ezúttal Feig azért igyekezett korrekt munkát végezni, de a Jók és Rosszak Iskolája túl rossz ahhoz, hogy egy új fantasy franchise-t indítson be, ha őszinték akarunk lenni.

A Jók és Rosszak Iskolája képtelen elszakadni az olyan nagy elődöktől, mint a Harry Potter. Ha ránézünk a varázslóiskolára, a díszletek egyértelműen majmolják a J. K. Rowling-adaptációt. Mindemellett ne feledkezzünk el arról sem, hogy kapunk egy jóságos iskolaigazgatót, akit Lawrence Fishburne alakít, és afféle Dumbledore-ként funkcionál a Netflix újdonságában. A diákokat már a megérkezésükkor házakba osztják – igaz, itt csak kettő van, egy jó és egy rossz, de ugyanennek nagyjából a Griffendél és a Mardekár is megfeleltethetők. És egy csomó, ezekhez hasonló párhuzamot lehet még találni.

Hogy ne legyen könnyű a dolgunk, a Jók és Rosszak Iskolája további fejvakarásra kényszeríti nézőjét, hiszen amellett, hogy színtiszta Harry Potter-másolat, elcsen azért máshonnan is elemeket. Például a Bridgertonból. Szinte a lelki szemünkkel látjuk, ahogy a színes-szagos kosztümök egy részét abból a raktárból csórják el titokban Feigék, ahol a Shonda Rhimes istállójába tartozó Netflix-széria kellékeit tárolják. Eléggé szembetűnő, hogy a Jók és Rosszak Iskolája a zeneválasztásaival is a Bridgerton által kitaposott ösvényen halad: modern dalok átiratai csendülnek fel a háttérben, például Britney Spearstől a Toxic, vagy egy híres Billie Eilish-sláger, de a popipar új üdvöskéje, Olivia Rodrigo is kihagyhatatlannak bizonyul. Könnyen kizökkenti az embert a műélvezetből, főleg, hogy tényleg egy Disney–Harry Potter-mixről van itt szó, amihez nem illik ez a fajta aláfestés.

A fiatal szereplőgárdából egyértelműen a sötét oldalt megtagadó, de aztán a Rosszak Iskolájában egyre inkább magára találó, Sophie-t alakító Sophia Anne Caruso viszi a prímet. Öröm nézni, amit ő összehoz a kamerák előtt, hozzá képest az Agathaként látott Sofia Wylie sokkal szürkébb és unalmasabb. Paul Feig ott szúrta el leginkább a Jók és Rosszak Iskoláját, hogy a varázslósuli bitang erős tanári karából, Charlize Theronból, Kerry Washingtonból, Michelle Yeoh-ból és Laurence Fishburne-ből nem sikerült többet kihoznia. Nem A-listás sztárokról van szó, de igen ismertekről, akik ráadásul a színészkedéshez is konyítanak. Ez utóbbiból ebben a Netflix-filmben nem sokat láttunk. De legalább úgy néznek ki, mintha a Roxfortból érkezett vendégoktatók lennének.

A Netflix fantasyjének nagyon rosszul áll, hogy ennyire hosszú. Nagyjából két fordulat van a 147 perc alatt, ami működik, amúgy a Jók és Rosszak Iskolája teli van felesleges jelenetekkel, amelyeknek a vágószoba asztalán kellett volna végezniük. Kicsit azt éreztük, hogy Paul Feig egyszerűen nem tudta eldönteni, hogy a fiatalabb korosztálynak szánja-e a filmet, vagy pedig mindenkinek. Leginkább ott érhető tetten a direktor hibája, hogy a varázslatok, a látványbeli húzások annyira gyerekesek, míg a körítés, a személyes tragédiák sokkal sötétebbek és felnőttesebbek. Erre szokták mondani, hogy a direktor két szék között a pad alá esett.

A Jók és Rosszak Iskolája egy közepes délutáni matiné lett, pedig ott volt benne a potenciál, hogy a Netflix megcsinálja a saját Harry Potterét. Amennyiben tényleg sikerül franchise-t indítania a streamingszolgáltatónak, és jön a második rész,  nem biztos, hogy megnézzük. A minőséget tekintve valószínűleg már csak rosszabb lehet, pedig az első rész sem a legacélosabb. Azt hittük, hogy a Legendás állatok 3-nál vontatottabb varázslós filmet idén már biztosan nem látunk, de a Netflix jött, és bizonyította, hogy mindig van lejjebb.

4,5/10

A Jók és Rosszak Iskolája szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Netflixen.