Index Vakbarát Hírportál

Végre nézhető az év legjobban várt sorozata, de nem ajánljuk mindenkinek

2022.11.26. 11:54

Az év egyik legjobban várt sorozata egyértelműen a netflixes 1899, és nemcsak azért, mert már az előzetestől leesett az állunk, hanem azért is, mert készítői a Dark (Sötétség) című német misztikus sorozattal korábban már letették a névjegyüket a minőségi filmkészítés asztalára.

S bár ezzel azonnal beírták magukat a filmtörténelembe, cserébe hatalmas terhet vettek a vállukra, mert a Darkkal olyan magasra rakták a lécet, hogy annak csupán a felét megugrani felér egy olimpiai kvalifikációval. Az 1899 első évadának sajnos ezt nem sikerült elérnie, ám ettől függetlenül figyelemre méltó és érdemes alkotásról beszélünk.

A másik jobb volt

Mivel a nézői elvárások Baran bo Odar és Jantje Friese első sorozatán alapulnak, illetve azok is építettek a Dark erősségeire, nem árt összevetnünk a most debütált 1899-et az előző évtized egyik legjobb sorozatával. Persze így árnyék, azaz Sötétség vetül az 1899-re, de majd külön is kihozzuk a fényre a sorozatot, hogy önmagában is megvizsgáljuk.

A Dark mindössze három évadot ért meg, a kezdetektől erre a hosszra írták a történetet, a sztori szépen ívelt felfelé, majd egy összeszedett, nem szétcsapott lezárással búcsúzott. Az 1899-et is három évadra tervezik, ám míg a Dark első évada önmagában is megállja a helyét, csupán utolsó perceivel vezeti fel és tágítja ki a sztorit annyira, hogy azzal megágyaz a második évadnak, ugyanez az 1899-ről nem mondható el. Az első évad 8 részből áll, de mindegyik egy-egy pilot érzetét kelti, a történet összességében nem halad, illetve a lezárással kicsit sem tették kontextusba a második évadot.

A végére oda jutottunk, hogy vagy ugyanabban a hangulatban és világban fogunk kalandozni, mint az elsőben tettük, vagy a másodiknak köze sem lesz az eddig megismerthez.

Míg a Dark legnagyobb erőssége a nem kiszámítható fordulatokban rejlik, és mellőzi a kliséket, az 1899-ben már az elején lehet érezni a végkifejletet, és a köztes részek csavarjai sem meghökkentőek. Míg az előbbi sorozat komplex, jól átgondolt, következetes történetet ad, ahol minden félmondanak jelentősége van, itt sokkal lazábban kezelik ezt.

Az 1899-ben nincs annyi karakter, mint írópárosának előző sorozatában, ráadásul ott majdnem minden szereplőhöz lehetett érzelmileg kapcsolódni, itt viszont szedett-vetett és kusza karakterépítésnek lehetünk tanúi.

A látvány kárpótol

Ha már szereplők: a casting a Darkban világbajnok. Nagy visszhangja volt idén a Sárkányok házának, amiben két főbb karaktert két különböző színész alakít fiatalabb és idősebb korában, és bár sokaknak nem tetszett, hogy lecserélődtek kedvenceik, azt mindenki elismerte, hogy tényleg olyan szereplőket választottak, akik erősen emlékeztettek elődeikre.

A Darkban majdnem az összes karakternek láthatjuk a fiatalabb vagy épp idősebb énjét, és mindenhol hihető, hogy ugyanazt az embert látjuk, csak más korban. Az 1899-ben is rendben van a casting, főleg a kapitány szerepére kiválasztott és a Darkban már megismert Andreas Pietschmann. Viszont a karaktereket nem sikerül olyan szépen kibontani, a történeteik pedig az évad előrehaladtával súlytalanná válnak.

Az 1899-ben az alkotók egyértelműen építenek a Darkban már egyszer kipróbált, tökéletesre hangolt és remekül eltalált atmoszférára, a hanghatásokat sok helyen szinte egy az egyben veszik át. A látványra nem lehet panasz, a díszlet, a jelmezek hűen idézik a viktoriánus kort, bár a hajó másodosztályán utazók néha indokolatlanul és nagyon erőltetetten koszosak, de bárcsak ez lenne a legnagyobb probléma.

Itt jön el a pont, hogy az 1899 leírását a Darkon kívül egy másik sorozattal egészítsem ki. Ugyanis az 1899 rengeteg kérdést vet fel. Míg a Darkban ezekre rendszerint válaszokat is kapunk, itt ez nem történik meg, inkább olyan élményre kell számítanunk, mint amilyen anno a Lost volt. Ott is évadokig egyetlen válaszra jutott öt másik kérdés, és volt, amit csak évekkel később érthettünk meg.

A Lost esetében utólag kijelenthető, hogy megérte megvárni, amíg a teljes kép kirajzolódik, az 1899-ről egy évad alapján ezt még nem tudjuk megítélni, de annyi biztos, hogy nem sokan szeretik, ha ennyi időt és várakozást kell belefektetniük egy történetbe, főleg nem abban a világban, ahol egy évadot már egy nap alatt ledarálhatunk. 

Ami ijesztően jó

Itt az idő, hogy a Sötétség árnyékából kiemeljük az alkotást, és önmagában szemléljük, mert az 1899-nek rengeteg olyan erőssége és előnye van, ami elődje fényében nem látszódik.

A történet egy Londonból New Yorkba tartó hajón játszódik, a Kerberoson. Utasai között különböző nemzetiségű emberek vannak, és az is hamar kiderül, hogy nem csupán egy jobb élet reményében utaznak az ígéret földjére, hanem valami elől menekülnek. Mindegyik karakterünk traumatizált valamilyen mértékben, és bár először nagyon kuszának hat a több nemzetiség, illetve ebből kifolyólag a rengeteg nyelv, amin a színészek megszólalnak, itt ér értelmet.

Ugyanis nézőként nagyon zavaró, hogy a szereplők titkolóznak egymás előtt, folyamatosan érződik a ki nem mondott mondatok súlya, és ez a húzás, hogy a hajón van, aki dánul, németül, franciául, angolul, lengyelül, kínaiul vagy akár tört japánul beszél, erős szimbolikát rejt magában. Mert ha problémánk van, rendszerint nagyon nehéz róla kommunikálni, nemcsak azért, mert nehezen jönnek belőlünk a szavak, hanem azért is, mert minden ember mást tapasztal és mást él meg, így eleve nehezebben érti meg a mi gondjainkat. Márpedig az 1899 az első mondataival egyértelművé tette, hogy az elme, az agy működése köré épül a látottak szimbolikája.

A sztoriba nézőként ott kapcsolódunk be, hogy Maura Franklin (Emily Beecham), a hajó egyik utasa felébred az őt gyötrő rémálmokból. Mint kiderül, azért indult el a Kerberosszal, mert a bátyjától kapott egy rejtélyes üzenetet, ám a testvére négy hónapja eltűnt, érdekes módon pont akkor, amikor a Prometheus nevű óceánjáró hajónak is nyoma veszett.

Pont ezért, amikor a Kerberos vészjelzéseket fog egy hajótól, a nő azonnal támogatja a kapitány döntését, hogy térjenek le az útról, hátha a Prometheus nyomára bukkantak. Bár a hajó legénysége és utasai nem örülnek ennek a kitérőnek, a kapitány hajthatatlan, rátalálnak az eltűnt hajóra, és innentől kezdődnek a furcsaságok.

A sorozatban végig érezhető, hogy egy sokkal nagyobb történet húzódik meg a háttérben, mint amit első körben mutatnak, ami egyrészt ébren tartja a nézői kíváncsiságot, másrészt viszont fontos történések válnak tőle súlytalanná. Ez mindenképp a hátránya és gyengesége ennek a szériának. Rengeteg a rejtett utalás, nagyon sok a szimbolika, talán túl sok is, és az első évad végére sem derül ki egy minimális infó sem például az 1899-ben mindenhol fellelhető háromszögről.

Azt lehet tudni, hogy ez a vonallal áthúzott háromszög az alkímiában a föld jele (vagy ha fordítva nézzük, a levegőé). Azt is biztosan tudjuk, hogy Baran bo Odar és Jantje Friese nem csak dekorációs elemnek használják ezt a jelet, ezer százalék, hogy a háromszög az egész sorozat lényegét rejti magában, de egyelőre még nem derül ki, milyen irányba kell elindulni ennek megfejtéséhez.

Ha már a Dark mellett a Lostot is megidéztük, azoknak, akik még csak gondolkodnak, hogy elkezdjék-e az 1899-et, egy harmadik sorozat hangulatával egészítenénk ki az ajánlót, ami a The Leftovers (A hátrahagyottak). Ott is a misztikum, a kérdések, lassú válaszok jellemzőek, és a tökéletesre hangolt lezárás, amiben az 1899 esetében egyelőre csak reménykedni tudunk, ám ahogy a The Leftoversnél, úgy vélhetően itt is maga az utazás számít, nem a megérkezés.

A kérdésre, hogy érdemes-e belevágni az 1899-be, a válaszunk, hogy igen, mindenképp, de csak és kizárólag akkor, ha szeretjük, amikor megdolgoztatják az agyunkat, ha egy sorozattól nemcsak gyors kielégülést várunk, hanem akár olyan gondolatokat és felvetéseket is, amelyek többször ránk törnek a nap folyamán, és ha egy olyan élményt keresünk, ami évekre elkísér, nem felejtjük el abban a pillanatban, amint felbukkan a főcím.

7,5/10



  • Hírek
  • Bankszámla