Amikor a Disney 2012-ben megvásárolta George Lucastól a Star Warst, a sci-fi-franchise már régóta tetszhalott volt. Az előzménytrilógiát lezáró A Sith-ek bosszúja óta hét év telt el, és legfőképp animációs sorozatok terén adott már csak életjelet magáról a messzi-messzi galaxis. Bizonyos szempontból jól is elsülhetett volna, hogy új kezekbe került a Lucasfilm, ám a Disney annyira lelketlenül, ide-oda kapkodva kezelte a Star Warst, hogy földbe állították a mozifilmeket. Az ébredő Erővel megkezdett új trilógiáról, a Solo: Egy Star Wars-történetről inkább ne is beszéljünk, ahogy a Disney+-on futott Boba Fett könyve és az Obi-Wan Kenobi is csak a nosztalgiafaktor miatt voltak nézhetőek. Lábjegyzetben hozzátesszük, hogy A Mandalóri legalább feszült űrwesternnek indult, de végül azt is rossz irányba sodorta el a fanservice.

Igaz, az űrháborús film megszületése nem volt a legegyszerűbb mutatvány, a direktor Gareth Edwards valami förtelmesen rossz munkát végzett rajta. Olyannyira, hogy a stúdiónak be kellett hoznia tüzet oltani azt a Tony Gilroyt, aki íróként a Bourne-trilógiát jegyezte, a negyedik részt már rendezőként is, 2007-es filmjét, a Michael Claytont pedig hét Oscar-jelöléssel szórta meg a Filmakadémia, amik közül Tilda Swinton vitt el mellékszereplőként egy szobrocskát. Folytatva a gondolatmenetet, Tony Gilroy volt az, aki végül az eredeti tervekhez képest sokkal sötétebb irányba vitte el a Zsivány Egyest, és azt mondta, itt a hősöknek mind meg kell halniuk a végén, másképp az áldozatuk, a Halálcsillag terveinek a lázadókhoz való eljuttatása nem lesz elég drámai. Az újraforgatások megtették a hatásukat, és olyan ember mentette meg Gilroy személyében a filmet, aki saját bevallása szerint sose lelkesedett George Lucas űroperájáért.

Míg a Star Warst gyerekeknek való néznivalóként aposztrofáló George Lucas már a múlté, pont Tony Gilroy hozzáállása lehet a kulcs abban a tekintetben, hogy milyen irányba kellene elvinni a franchise-t. A Zsivány Egyes előzményszériája, a Disney+-on szeptember 27-én tripla résszel bemutatott és november 23-ig hetente jelentkező Andor a bizonyíték erre, amelyben végre hagyták Gilroyt kiteljesedni: showrunnerként, íróként és producerként olyan érett sci-fit tett le elénk az asztalra, amelynél csak afféle érdekesség, hogy a Star Wars-univerzumban játszódik. Inkább komoly, szövevényes kémtörténetről van itt szó, amely látványosan figyelmen kívül hagyja a jediket, sith-eket, mindezek tetejében az agresszív rajongóknak sem hódol be.

Az Andor a még gyerekcipőben járó lázadókról szól, a középpontjában a Zsivány Egyesből ismert Cassian Andorral, akit újfent Diego Luna alakít. A fickó önző, sunyi alak, és bár csak a saját érdekeit nézi, kipécézik maguknak a szakadárok. Mondván, jó kis balhékat lehetne vele együtt lezavarni a szélsőséges, már-már fasiszta módszereket használó, kegyetlen Birodalommal szemben. A sorozat cselekménye kimérten csordogál előre, teli van párbeszédekkel, mégis minden egyes lassabb jelenet kell ahhoz, hogy a tizedik résztől egészen a fináléig olyan érzelmi hullámvasútra ültessenek fel minket a készítők, hogy pislogni se merjünk, nehogy lemaradjunk valamiről.

A produkció bámulatos műfaji kavalkád: a pilot afféle Szárnyas Fejvadász homage-ként indít, és a harmadik epizódra jutunk csak el odáig, hogy megismerjük Andor hányatott kiskorát, új lakóhelyét, a Ferrixet és annak állhatatos népét. Ez utóbbi helyszín abból a szempontból is fontos, hogy Diego Luna figurája itt találkozik először a titokzatos Luthennel (Stellan Skarsgard), egy öreg és sokat látott fickóval, aki beszervezi hősünket egy galaktikus pénzrablásra. A következő három rész a heisttel és annak kivitelézésével telik el, míg a hetedik epizódban az utózöngékkel szembesülünk – de úgy, hogy a fal adja a másikat.

Legyen bármilyen szemfüles ugyanis, Cassian Andort mégis nyakon csípi a Birodalom. Innentől indul útjára a legélvezetesebb szál, a börtönlázadásos, ahol Andor tragédiája kiteljesedik, és amúgy

Az Andor komplex, mert nemcsak az akciózással van elfoglalva, hanem jókora szeletet kap az évadban a politika is, mégpedig Mon Mothma (Genevieve O’Reilly) révén. A szenátornőt eddig valahogy a filmeknek sose sikerült elmélyíteniük, az Andor ebből a szempontból is csodát tesz. Nemcsak Mon Mothmára igaz ez, hanem a Birodalom embereire és magára a főhősre is, akik sokszínűek, esendők, és bizonyos szempontból mindannyian a körülmények, a bürokrácia áldozatai. Álljanak bármelyik oldalon, bármilyen pozícióban. Gondoljunk csak Adria Arjonára, aki Bixként bizonyítja, hogy egy hétköznapi szerelőlány is képes lehet arra, hogy felvegye a kesztyűt a könyörtelen elnyomókkal szemben, de gyönyörű ívet ír le Fiona Shaw karaktere, Maarva Andor is, aki az évadzáróra konkrétan a ferrixi lázadók ikonjává és elsődleges mozgatórugójává lép elő.

A széria fényképezése jól esik a szemnek, az űrcsatáknál különösen látványos, a börtönös részeknél pedig klausztrofób-oldschool, Alien/2001: Űrodüsszeia-hangulatot áraszt magából – már-már nagyvászonért kiáltanak ezek a megoldások. Csak a hab a tortán, hogy ennek tetejében, helyenként a hideg rázott minket a felcsendülő dallamoktól is, az Andor zenei világa gyönyörűen alátámasztotta a képernyőn látott darkos, vérfagyasztó, néha egyenesen depresszív eseményeket.

Őszintén szólva álmunkban sem gondoltuk volna, hogy valaha készülhet olyan Star Wars-sorozat, amely ennyire felnőttként kezeli a saját nézőjét. Vérzik is a szívünk amiatt, hogy a showrunner Gilroy úgy nyilatkozott, hogy az Andor még keresi a saját közönségét. Két évadot mindenesetre a gyengébb nézettség ellenére biztosan kapunk ebből az előzménysztoriból, a cselekmény ott ér véget, ahol a Zsivány Egyesben ezt a fickót először láttuk. Szóval lesznek időugrások, de a három-négy epizódra bontott tartalmi egységek maradnak.

Sci-fi téren a streamingszolgáltatók nem okoztak csalódást, az Apple TV+ lerakott elénk egy remek mindf*ck szériát, a Különválást, az Amazon Prime-on végre összeszedték magukat a Westworld alkotói, és A perifériával borzolják jelenleg is az idegeinket. A Disney+ meg Star Wars-fronton gurított egy nagyot – Darth Vadert, Luke Skywalkert és a fölösleges misztikus körítést teljesen kihagyva az egyenletből.

A legjobb példa az Andor rá, hogy jó írással, hozzáértő rendezéssel, egy vérprofi kezei között akkor is lehet ütős Star Wars-sorozatot csinálni, ha a főhősének nem adnak a kezébe fénykardot. Az is elég, ha a piti alakot annyira extrém, már-már feldolgozhatatlanul brutális körülmények közé kényszerítik, hogy elkerülhetetlen legyen a karakterfejlődés. Ebben az esetben mindez gyönyörűen megtörténik, Diego Luna a Narcos: Mexikó után bizonyítja, generációja egyik, ha nem a legjobb színésze, ha visszafogott alakításról van szó.

10/10

Az Andor teljes első évada, mind a 12 rész szinkronnal és magyar felirattal elérhető a Disney+-on.