Az 54 éves sztár hányattatott évtizedeken van túl – az 1990-es évek végén a magyar tévécsatornákon unalomig ismételt Az őserdő hősével és az azt követő A múmia-trilógiával megpróbálták őt a szépfiú skatulyába beleerőszakolni. Az erőltetésnek csúnya vége lett, Brendan Fraser fizikailag belerokkant a megpróbáltató szerepeibe, de karrierjét részben ebből fakadó mentális gondjai is beárnyékolták, nagyon sokáig egészségügyi problémái, anyja halála miatti depressziója és egy zaklatási botrány miatt nem bontakoztathatta ki a tehetségét... főleg, hogy utóbbi miatt állítólag feketelistára is került Hollywoodban.

Pedig Brendan Frasernek a nagyvásznon a helye. A bálna erre a bizonyíték, amelyben a színész egy nagyjából 270 kilós, elképesztően elhízott angoltanárt, Charlie-t alakít, aki egyre rosszabb állapota miatt képtelen elhagyni a saját házát. Külsejét meg már annyira szégyelli, hogy online kurzusain kikapcsolt kamerával mer csak beszélni a diákjainak. A bálnáról érdemes tudni, hogy az A24-stúdió istállójából érkezett, akik ismertek arról, hogy nagyon merész és a szélesebb közönség számára kiakasztó produkciókat tesznek le az asztalra. Mondunk ezekre néhány példát a közelmúltból: A boszorkány, Örökség, Fehér éjszakák, Csiszolatlan gyémánt, A Zöld Lovag, X... és még sorolhatnánk.

A főszereplő Charlie-ra, amikor ránézünk, egyszerre kap el minket a szánalom és az együttérzés, pedig az elején azt se tudjuk, pontosan mi vezetett a férfi morbid elhízásához. A film rögtön tabudöntögető jelenettel kezd, a fickó melegpornóra maszturbál, de úgy, hogy majd belehal a végén, a rossz szíve miatt. Charlie melegsége végig központi téma marad, és viszonylag gyorsan a nyakunkba önti a rendező, Darren Aronofsky a tényt, hogy szebb napokat is látott hősünk a családját egy fiatal fickó, a saját diákja miatt hagyta ott annak idején. Ám szerelme, Alan tragikus halált halt, és Charlie azóta is emiatt bünteti magát, mégpedig elég látványosan.

A bálnában az a legdurvább, hogy egy olyan férfit látunk a középpontjában, aki esélytelen rá, hogy felálljon a padlóról, legalábbis fizikailag. A folyton ziháló, magából sípoló hangokat kiadó, rettenetesen nehezen mozgó pasi durva vérnyomás- és szívproblémákkal küzd egyszersmind, így mindössze napjai vannak hátra. Tulajdonképpen Aronofsky egy haldokló embert ültet oda az arcunkba, egy olyan embert, aki még egyszer, utoljára vágyik egy őszinte kapcsolatra. Mégpedig a tőle elidegenedett tinilányával, a Sadie Sink által játszott Ellie-vel.

Darren Aronofsky filmjére abszolút rá lehet mondani, hogy kamaradráma, egy helyszínen játszódik, Charlie házában, és nagyon kevés karaktert mozgat. Az erős játékot hozó apa–lánya páros mellett kapunk még egy fiatal hittérítő srácot, Thomast (Ty Simpkins), illetve Lizt (Hong Chau), az angoltanár egyetlen barátját, aki időnként betoppan, hogy ránézzen a fickóra, és segítsen neki, ahogy tud. Ők azok, akiknek egymáshoz fűződő, viharos viszonya kibontakozik a film 120 perce alatt, és bár az írás csapongó, és céltalannak tűnik, mégis időnként kapunk olyan erős jeleneteket is, hogy az emberrel felmossa a padlót A bálna.

Színdarab nagyvásznon

A forgatókönyvért az a Samuel D. Hunter felelt, aki amúgy a filmnek alapul szolgáló színdarabot is jegyezte, és elmondása szerint egy végletekig személyes sztoriról van szó, amit rettegett megírni annak idején.

Ugyanakkor úgy mesél el egy tragédiát, erős vizuális húzásokkal megtámogatva, hogy napok, sőt hetek múlva is a látottakon fog elmélkedni, aki beül rá. Garantáljuk. Az első olyan snitt, amikor a jelentősen meghízott, de a hatás kedvéért még 132 kilónyi prosztetikus ruhát/hájt viselő Brendan Fraser felemelkedik a kanapéjáról, és kisétál a mosdóba, egyszerűen frenetikus. Vagy inkább azt mondjuk, hogy félelmetesen szokatlan, nem mindennap látunk így egy közel 300 kilós embert. A filmben felszínre törő fizikai és lelki szenvedés mellett ugyanakkor egy rendkívül felemelő, helyenként inspiráló sztoriról van szó, és nagyon örülünk neki, hogy a Stranger Thingsnek köszönhetően Sadie Sinket castingolták Charlie balhés lányának, mert nélküle nem lett volna ilyen bivalyerős a végeredmény. A nyomasztó hangulathoz hozzátesz a fakó fényképezés, hogy odakintről sose süt be a nap, így a ház is mindig sötét vagy félhomályban van. A 4:3-as képarány picit furcsán hat a moziban, a nagyvásznon, de egy idő után nem tűnik fel. Sőt, mintha egy ablakon keresztül néznénk be Charlie életébe, még hozzá is tesz az élményhez.

Tulajdonképpen egy meleg love story A bálna, de aki képes felülemelkedni Charlie külsején, vagy még inkább, kíváncsi lesz emiatt a filmre, az valószínűleg azon sem fog túlzottan fennakadni, hogy egy saját neméhez vonzódó emberről van szó. Charlie személyes tragédiája, megbánásokkal teli élettörténete teli van bukkanókkal, és néha megakad a flow-ja a filmnek, de Brendan Fraser és Sadie Sink párosa megmenti azokat a jeleneteket is, ahol A bálna picit leül.

Pedig amúgy nem, hosszadalmasan tartott a szereplőválogatás, mire Aronofskyék rájöttek, hogy Fraser az ő emberük...

A bálna egy nagyon ritka mozis élmény, legalábbis mi még sosem láttunk olyat, hogy egy film Magyarországon úgy letaglózta volna a teremben ülő közönséget, hogy percekig nem tértek magukhoz, és bár jócskán a stáblista közepénél tartott már a vetítés, egyszerűen képtelen volt bárki megmozdulni és felkelni a székből. A bálna érzelmi sokk, mégse hozza le a nézőjét az életről. Helyette inkább valami furcsa optimizmussal tölt meg, inspirál, és amikor végre képesek leszünk kikászálódni a moziszékből, úgy érezzük, hogy picit többek lettünk a látottaktól, mint tegnap voltunk.

8,5/10

A bálna február 9-től látható országszerte a mozikban, néhány helyen viszont már most, premier előtt is vetítik.