Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- mozi
- film
- thriller
- m night shyamalan
- 90-es évek
- retro
- világvége
- misztikus
- rupert grint
- dave bautista
- kritika
Kitéptük a hajunkat ettől az új thrillertől
További Cinematrix cikkek
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
- A Rocknak köszönhetjük a világ legpusztítóbb karácsonyi akciófilmjét
- Kicsi, mire jó ez a narkós és borzasztó sivalkodás?
- Szívbe markoló animációs film érkezik a mozikba
M. Night Shyamalan 1999-ben páros lábbal rúgta be Hollywood ajtaját, amikor író-rendezőként letette az asztalra a Bruce Willis főszereplésével készített Hatodik érzék című misztikus filmet. A produkció nemcsak pénzügyileg tarolt, és lett a bemutatása évében a második legtöbbet kereső blockbuster a Baljós árnyak után, hanem természetesen a direktornak is meghozta a szakmai elismerést. Shyamalan filmjét 6 Oscarra jelölték, őt magát Steven Spielberg kis híján megszerezte a negyedik Indiana Jones alkotócsapatába, de végül az élet más irányba vitte el az indiai–amerikai szakembert, aki A sebezhetetlen című visszafogott szuperhősfilmmel a korát megelőzve kreált újabb thrillermesterművet.
Amennyiben Shyamalan tartani tudta volna ezt a színvonalat később, a Jelek után is, korszakos zseniként tartaná mindenki számon. Így viszont az egyik legmegosztóbb filmkészítőként gondolunk rá. Bár 2016-ban a Széttörve filmmel és egy remekül játszó James McAvoyjal még villantott egyet a rendező, az elmúlt években csupa mellényúlás kövezte ki M. Night Shyamalan karrierjét. A sebezhetetlen-trilógiát lezáró Üveg sem lett túl acélos, és a jó premisszával rendelkező, de csúnyán elszúrt 2021-es Idő sem hozott megváltást az alkotónak.
Sajnos a rendező új filmje, a magyar mozikban február 2-a óta látható Kopogás a kunyhóban is egy tipikus, modern Shyamalan-mozi lett: vagyis az alapötlete jó, bőven akadnak erényei és ügyes színészi alakításai, ám a kibontás során kivész a történetből a feszültség, ami egy thrillernél, talán nem is kell mondanunk, elég rossz dolog.
A Kopogás a kunyhóban első jelenetében egy hétéves kislányt, Went (Kristen Cui) látjuk, aki az erdőben játszik, szöcskéket gyűjt, egészen addig a pillanatig, amíg a fák közül elő nem jön egy böhöm nagy, magát Leonardként bemutató férfi. A pankrátorból lett színész, azaz Dave Bautista rögtön a felbukkanása után viszi a hátán a show-t, és amikor fojtott hangon, mégis valahogy kedvesen közli a gyerekkel, hogy előre nagyon sajnálja azt, ami most jön, nekünk is végigfut a hátunkon a hideg. Shyamalan a bevezetésben jól elkapja a fonalat, visszatekintésekkel fűszerezve bemutatja Wen szüleit, Ericet (Jonathan Groff) és Andrew-t (Ben Aldridge), akiket a kunyhóban a betoppanó négy idegen székhez kötöz, és brutális döntésre kényszerít: vagy a saját családjukból megölnek valakit, vagy elpusztul a világ.
Most már értjük, hogy Dave Bautista miért unja annyira A galaxis őrzőiben való marhulást, a kedvelhető melák szerepében a Marvel-sztár még a Harry Potter-filmsorozat Ron Weasley-jeként megismert Rupert Grintet is simán elhalványítja, pedig a túszejtők szinte kivétel nélkül hatalmas alakítást nyújtanak, köztük a talán kevésbé ismert Nikki Amuka-Bird – Abby Quinn párossal.
Az efféle intim, szűk és a külvilágtól elzárt helyszínen játszódó, ergo nem a látványra építő thrillereket nagyon szoktuk szeretni, és a Kopogás a kunyhóban egy ideig működik is. Ugyanakkor, ami tönkrevágja a filmet, az épp Shyamalan újítónak szánt merészsége, azaz eltér a saját formulájától, de rosszul. A végén a várva várt „fordulat” elmegy a fejünk mellett, érzelmileg sem küldenek minket padlóra a látottak, és erre a pontra eljutunk odáig, hogy a Jonathan Groff által túljátszott, folyton kiabáló, őrjöngő és dühös Ericet egyszerűen utáljuk, és látni se bírjuk a képét.
A készítőnek az a terve se jön össze, hogy a 90-es évek klasszikus thrillerjeit idéző film legyen a Kopogás a kunyhóban, mert bár az elején látható Universal-logó retró, az oldschool kamerahasználatból semmit nem veszünk észre. Sőt, a film konkrétan csúnyán lett fényképezve, abszolút nem igényli a nagyvásznat.
A Kopogás a kunyhóban lehetett volna egy ütős thriller, de a bénán kivitelezett forgatókönyv miatt Shyamalan ezúttal is elhasal. Hozzá vagyunk már szokva, tényleg évek óta nem tudott semmi maradandót alkotni a mester.
De azért még mindig olyan érzés, amikor a Hatodik érzék direktora csalódást okoz, mint amikor a tengerben úszkálva a sós víz az ember szemébe megy. Csak ez a film nem két percig csíp, hanem legalább negyvenig. Ha van tanulság, amit le lehet vonni Shyamalan thrillerjéből, az az, hogy Dave Bautistának tessék több drámai szerepet adni, mert a sportolóból lett színészek közül (ideszámoljuk még John Cenát és a Sziklát például) egyértelműen ő a legügyesebb. Rupert Grint újfent bizonyítja, hogy neki a Harry Potter már csak egy emlék. Sajnálatos, hogy ez a film képtelen hozzájuk felnőni.
5/10
A Kopogás a kunyhóban jelenleg is látható a mozikban.