Még hogy a fiataloké a világ? Jerzy Skolimowski 84 évesen mutatja meg a közönségnek, hogy ennyi idősen is simán alkothat valaki egyedülállót. A veterán filmrendező új drámájával a közelmúltban levette a lábáról a szakmát, az IÁ (EO) a Cannes-i Filmfesztivál zsűrijének díja mellett A legjobb nemzetközi film kategóriában is esélyes a soron következő Oscar-gálán. A siker nem véletlen, napjaink kínálatában valami teljesen egyedülállót sikerült összehoznia a készítőnek: egy lebilincselő road movie-t, egy megviselt szamárral a főszerepben.

Igen, jól olvasták, egy négylábúról szól az IÁ, melynek története ott veszi kezdetét, hogy egy lengyel cirkuszból kipaterolják az összes ott használt állatot. Az ok egy új állatvédelmi törvény. Ennek köszönhető, hogy IÁ elszakad az őt imádó idomárjától, Kasandrától (Sandra Drzymalska). Igazi utazós film veszi kezdetét, mert a szomorú tekintetű szamár egyik helyről a másikra sodródik, először egy állatfarmra kerül, ahol viszonylag jó sora van, ám innen elszabadulva szó szerint megjárja a poklot. Először egy erdőben kerül vadászok kereszttüzébe, aztán féktelen fociultrák verik össze csúnyán, majd a kórházat megjárva állatkereskedők kezére kerül, végül eljut egy olasz villa idilli és megnyugtató udvarába is.

Jerzy Skolimowski, aki egy 1966-os klasszikust, A vétlen Balthazárt vette alapul az IÁ-hoz, szomorú képet fest a társadalmunkról. A film kortalan, bármikor és bárhol játszódhatna, de ad neki egy kis pluszízt, hogy épp Kelet-Európában látjuk a szamár odüsszeiáját. Nyilván, mivel egy állat a főhős, IÁ mindössze sodródni tud az eseményekkel, így nagyon kellenek az emberi szereplők is (Isabelle Huppert rövid, de velős vendégszereplését érdemes kiemelni), akik között akadnak alávalóan gyarlók és gonoszak, de jószívűek és barátságosak is, akik segítenek a kóbor állatnak.

Az IÁ alig 90 perces, a rövidség és tömörség hasznára is válik a filmnek, nincsenek üresjáratok, és annak ellenére, hogy szöveg alig hangzik el, dialógust meg elvétve találunk benne, fenntartja az ember érdeklődését a legvégéig. Van ebben a filmben valami elemi erejű feszültség, egészen pontosan azért, mert a direktor egyszerűen és velősen ábrázolja az állat kiszolgáltatottságát és tisztaságát, miközben utal rá, hogy IÁ-nak lelke van.

A vizualitás erős, gyönyörű vágóképekkel operál az IÁ, az ember álla leesik néha. Mindezt változatos és ügyesen eltalált zenei aláfestések hangsúlyozzák. A technikai bravúrok nagyon kellenek az IÁ élvezhetőségéhez, mert ezektől lesz igazán hipnotikus, elgondolkodtató néznivaló a film.

Művészfilmről van szó, és azoknak a sajátja, hogy nem kímélik a nézőket. Ebből a szempontból az IÁ is kemény néznivaló, amikor egy ízben a szamár megverését belső nézetből mutatják, az sokaknak elviselhetetlen élmény lehet. Nekünk is majdnem az volt, az állatkedvelő nézőket garantáltan megcsócsálja és kiköpi az IÁ. De ennek ellenére érdemes bevállalni, ha valakit érdekel az alapkoncepció, mert a kibontása, a nonlineáris, de mégse csapkodó történetmesélés és úgy összességében a nagybetűs keserédes hangulat egy olyan filmet dob a vászonra, amilyenből mostanában még egy tuti nem készül.

Magyarországon nincs túl nagy bizalom az IÁ-ban, azon felül, hogy a CineFest versenyprogramjában volt, egyetlen alkalommal vetítik majd le, március 1-jén este az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Nagy kár, hogy szélesebb körben nem kap bizonyítási lehetőséget a lengyelek Oscar-jelölt drámája, amely talán az abszurdsága miatt, és mert rétegfilm, nem robbantott volna sehogy se kasszát. Vagy mégis? Soha nem tudjuk meg. Ellenben, aki kíváncsi rá, egyetlen alkalommal megnézheti nagyvásznon, mi nagyon ajánljuk.

9/10