A március 12-én megrendezett 95. Oscar-gálán minden kategóriában hatalmas volt a tülekedés, köszönhetően legfőképp annak, hogy a 2022-es évben valami brutális, hogy mennyire jó filmek jöttek a nagyvászonra. A legjobb filmnek járó szobrocskát egy picit sem Oscar-kompatibilis sci-fi, a Minden, mindenhol, mindenkor hozta el, amelynek női főszereplője, Michelle Yeoh 60 évesen lett a legjobb színésznő, de Brendan Fraser A bálnája, Jamie Lee Curtis virsliujjú hivatalnoka és Guillermo del Toro újragondolt Pinokkiója is emlékezetesre sikerültek.

Napestig lehetne sorolni a nagy teljesítményeket, de térjünk ki arra is, hogy bár magyar jelölt nem volt, a legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában ezúttal ugyancsak igazi közelharc dúlt a zseniális alkotások között: a németek első világháborús filmje, a Nyugaton a helyzet változatlan mellett az elmúlt évek egyik legjobb tárgyalótermi drámája, az Argentina, 1985, a belgák fiúbarátságáról szóló Közel, a lengyelek vándorló szamarát bemutató IÁ és a megrázóan gyönyörű, Írországból érkező A csendes lány vetélkedtek egymással.

Igaz, hogy végül a legjobb nemzetközi játékfilm az első világháború horrorját a Netflixre elhozó és a Ryan közlegény megmentése, valamint Az elit alakulat elbeszélő stílusából erősen inspirálódó Nyugaton a helyzet változatlan lett, a hazánkban március 16-án bemutatott A csendes lány hasonlóképpen hibátlan alkotás a maga nemében.

Legfőképp azért, mert a Nyugaton a helyzet változatlan, könnyen észrevehető, hogy erősen épít a nagy elődökre, hasonló paneleket, vágóképeket, zenéket használ, mint a régi nagy háborús kedvenceink. Persze ez nem hiba, a nosztalgia mindig jólesik a léleknek. Ehhez képest azonban A csendes lány valami szokatlanul szépet és meghittet hoz el a mozikba. Olyasmit, ami bármilyen háttérből, kultúrkörből, szakmából érkező filmkedvelő lelkének jót tesz.

A csendes lány a 80-as évek elejére, Írországba kalauzol, és egy kilencéves kislány, Cáit (Catherine Clinch) életébe kukkanthatunk bele. Bár idilli környezetben él, a gyermeknek kicsit sem mesebeliek a hétköznapjai: az anyja képtelen rendet tartani a népes famíliában, az apja pedig egy goromba, függőségektől szenvedő ember. Ha mindez nem lenne elég, Cáitet az iskolában is bántják, a testvérei is elég ellenségesek vele – ő azonban állja a sarat, szó szerint összeszorított szájjal. Cáit egy csendes kislány, egy jó gyerek, aki az őt érő igazságtalanságokat a legnagyobb türelemmel viseli. A helyzet akkor változik meg jócskán, amikor a szülők úgy döntenek, nyárra elküldik az asszony unokatestvéréhez a lányt, hogy azok vigyázzanak rá.

Itt szembesül vele Cáit, hogy az élete lehetne a jelenleginek épp a fordítottja is, amikor anyja kuzinja, Eibhlín (Carrie Crowley) végtelen szeretettel és gondoskodással fordul a lány felé, és bár a jég nehezebben törik meg köztük, a nő férjével, Seánnal (Andrew Bennett) is szépen lassan összebarátkozik a kislány.

Colm Bairéad rendezésének legnagyobb ereje, hogy amennyire egyszerű, annyira nagyszerű filmről van szó. A csendes lány bárki számára könnyen befogadható sztori, egyszerű a karakterekkel és a helyzetükkel azonosulni. A nézők között is minden bizonnyal akad, aki járt már úgy, hogy nyáron elvitték rokonokhoz, és ott sokkal jobban érezte magát, mint otthon. Végül pedig rettenetesen sajnálta, hogy el kellett jönnie onnan. A gyermeki szemmel átélt nyarak hangulatát az alkotó nagyszerűen hozza el a vászonra, a végén nekünk is kiszakad a szívünk a helyéről, amikor el kell búcsúznunk ezektől a hús-vérnek érzett, már-már kézzelfogható közelségbe kerülő figuráktól.

Ami a megvalósítást illeti, a 4:3-as képarány garantálja, hogy a másfél órás játékidő alatt tényleg úgy érezzük, mintha egy ablakon kukucskálnánk be a nyarat végre élvező kislányhoz és rokonaihoz. Betolakodók vagyunk, egy rendkívül intim mesében, ugyanakkor szégyent egy pillanatra nem érzünk emiatt. Köszönhetően annak, hogy teli van olyan festményhez hasonlítható vágóképekkel és beállításokkal A csendes lány, hogy az ember egy galériában érzi magát a nézése közben. A fényképezésért felelős Kate McCullough és csapata előtt le a kalappal.

Nagyon ajánljuk, hogy aki tudja, A csendes lányt eredeti hanggal nézze, mert az ír nyelv, amelyet beszélnek a szereplők, gyönyörűen cseng-bong. Néha mintha költeményt szavalnának a színészek, de ez az angol nyelvű dialógusokra is igaz. A forgatókönyvet is jegyző Colm Bairéad magas művészi igényességgel rakta össze a párbeszédeket, olyan régies szórendekkel és nyelvi bravúrokkal, hogy azokat már önmagukban élvezet hallgatni.

A színészek mindezek tetejében látványosan meghálálják a bizalmat, a pótanyát alakító Carrie Crowley legalább annyira elemi játékot hoz, mint a Cáit szerepében látható Catherine Clinch. A film címszereplőjére egyébként érdemes lesz a következő években odafigyelni, nagy jövő előtt állhat a fiatal tehetség, aki szinte lubickol a visszafogott, megszeppent gyermek bőrébe bújva. Cáit karaktere papíron egy picit sem hangzik izgalmasnak, pedig nagyon is komplex a személyisége: egyszerűen képtelenség róla eldönteni, hogy azért hallgat és tűr, mert iszonyúan okos, és felülemelkedik a környezetén, vagy szimplán jámbor lélek.

A csendes lány egy költői mélységekbe bátran merészkedő és a maga nemében gyönyörű film, ami a végére könyörtelenül összetöri az embert. Az érzékenyebbek pakoljanak be maguk mellé egy jó adagnyi zsebkendőt. Szükség lesz rá. Mert ahogy a nemrég bemutatott Volt egyszer egy nyár nagy pofonnal fejeződik be, úgy valami hasonló történik itt is. Nincs drasztikus csattanó, de így is megérinti az ember lelkét. Colm Bairéad végig nagyon jól egyensúlyoz, hogy A csendes lány ne menjen át giccsbe, és a stáb nagyszerű összteljesítményének köszönhetően ez a veszély nem fenyeget egy pillanatra sem. Helyette kapunk egy életszagú, kedvességgel és szomorúsággal teli, egyedi hangvételű drámát.

10/10

A csendes lány jelenleg is látható a mozikban.