Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- dungeons and dragons
- film
- mozi
- fantasy
- társasjáték
- szerepjáték
- rpg
- nerd
- stranger things
- feldolgozás
- ajánló
- popcornmozi
- kritika
Maximumra tekerték a humort ebben az új mozifilmben
További Cinematrix cikkek
- Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe után
- Matt Damon és Zendaya is ott lesz Christopher Nolan Odüsszeiájában
- Johnny Depp lánya sem menti meg a sírból visszarángatott vámpírfilmet
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
A Dungeons & Dragons, röviden D&D nevű asztali szerepjátékot a 70-es évek közepén alkotta meg Gary Gygax és Dave Arneson párosa, és hiába telt el jó pár évtized azóta, a népszerűsége még mindig töretlen. Igaz, legnagyobb arányban Amerikában bolondulnak a játékért, amelynek nagyszerűsége egyszerűségében rejlik: mindössze egy pár főből álló haveri társaság kell hozzá, akik összeülnek, kitalálnak maguknak nekik tetsző karaktereket, és maguk közül egy mesélőt kinevezve elindulnak kalandozni egy színes fantasyvilágban. Kezdőként sem kell kétségbe esni a Dungeons & Dragonstől, bár szigorú szabályok vannak, a négyzetrácsos játéktábla, az ikonikus miniatűr figurák és a d20-as dobókocka mind elengedhetetlen kellékek, mégse nehéz beletanulni ebbe az egészbe. A D&D egyetlen kihívást jelentő aspektusa, hogy nagy időráfordítást igényel, de a kalandok izgalmas kampányokba torkollnak, és a végén nincs annál jobb érzés, mint amikor egy szerencsés dobással végül halálba küldjük a minket sok-sok órája kínzó agyaras főgenyát, és megmentjük a világot.
A létezése óta a D&D-t sok támadás érte, szép számmal akadtak, akik nem értették a jelenséget, a 80-as években például a sátánizmussal kötötték össze az RPG-játékot.
Ha visszaemlékszünk, a Netflixen nagy sikerrel sugárzott és pont a 80-as években játszódó Stranger Thingsben Mike és barátai is a D&D-vel nyomulnak, kapják is az ívet miatta a többiektől, de ettől még nagyon élvezik a közös szessönöket. Sőt, a főellenségeiket a játékból inspirálódva nevezik el. Nem csoda, hogy részben ennek a sorozatnak köszönhetően a Dungeons & Dragons az elmúlt években sokadik virágzását éli, az asztali játék mögött álló Wizards of the Coast 2019-es becslése szerint 40 millióra rúgott nemrég a játékosbázis világszerte, a kezdő játékosok száma pedig 25 százalékkal nőtt az azt megelőző évhez képest.
Nem csak a Stranger Thingsnek köszönhető ez a megint berobbanó népszerűség persze, az olyan videójátékok, mint a The Witcher, az Elder Scrolls vagy éppen napjainkban az Elden Ring is sokat tesznek azért, hogy a játékosok a nagy klasszikust elővegyék, és offline is szörnyeket szeleteljenek, varázsoljanak, és kalandozzanak.
A magyar mozikba március 30-án érkező, Dungeons & Dragons: Betyárbecsület több szempontból is a legjobbkor készült el. Mivel jó sokáig kell még várnunk rá, hogy a Trónok harca spin-offja, a Sárkányok háza vagy A Gyűrűk Ura: A Hatalom Gyűrűi új évadokkal térjenek vissza (utóbbi franchise-nál új mozifilmeket is belengettek nemrég), az emberek ki vannak éhezve egy jó kis fantasyra. A D&D-film készítői úgy lehettek az egésszel, hogy miért kéne minden fantasyt komolyan venni, John Francis Daley és Jonathan Goldstein a dráma és a komolyság helyett inkább a Marvelre jellemző laza popcornhangulattal dobták fel a szerepjáték mozis feldolgozását.
a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület ebből a szempontból egy hatalmas telitalálat lett.
A történet középpontjában egy Edgin Darvis (Chris Pine) nevű hárfás áll, a fickónak amekkora dumája van, annyira nem ért semmihez a zenélésen kívül. Jó, mondjuk a tervszövéshez igen, főképp neki köszönhető, hogy régi cimborájával, Holga Kilgore-ral (Michelle Rodriguez), a félelmet nem ismerő barbárral együtt mesés módon megmenekülnek börtöncellájukból. Kettejük célja végül is az lesz, miután a cselekmény néhány vargabetűt tesz, megágyaz a karaktereknek, és előzményt sző nekik, hogy a hitvány hantást, a barátból lett ellenséget, Forge-ot (Hugh Grant) kibillentsék hatalmából, és visszaszerezzék elvesztett zsákmányukat, amellyel a főhős a nejét feltámaszthatja, és a családját újra összehozhatja.
A Dungeons & Dragonsön alapuló más feldolgozásokhoz – Harmonquest, A Vox Machina legendája – hasonlóan a Betyárbecsületben is az elsődleges és lényegi feladat a csapatépítés. Szóval a tervszövő hárfás, a kemény, de csendes barbárnő kapnak maguk mellé néhány hasonlóan fura szerzetet: Simon (Justice Smith), a béna varázsló és Doric (Sophia Lillis), az emberutáló druida személyében. Ők azok négyen, akik elindulnak varázstárgyakat összeszedni, tűzokádó bestiákkal birkózni, és a kalandjaik során olyan harcosokká érni, akik sikerrel fel tudják majd venni a harcot nemcsak a már említett szélhámossal, hanem vörös varázslónő tanácsadójával, Sofinával (Daisy Head) szemben is.
A D&D-film a szó szoros értelmében egy nagyon laza hangvételű fantasy, teli van fárasztó és agyament poénokkal, a legszebb pedig az egészben, hogy nemcsak az idézőjeles nerdök, az RPG-fanok és a társasjátékfüggők élvezhetik a látottakat, hanem tényleg szó szerint mindenki. Gondoskodnak erről a már említett főszereplők is, akik a maguk bugyutaságában egyre kedvelhetőbbé válnak, és útjuk során olyan izgalmas figurákkal futnak össze, mint Regé-Jean Page mindig csillogó páncélt viselő paladinja.
A mellékküldetések, amiket a hárfás és csapata teljesít, a film fénypontjai, amikor egy ízben régen meghalt harcosokat támasztanak fel, hogy kikérdezzék őket egy varázstárggyal kapcsolatban, az ember könnyei csorognak a röhögéstől.
Bár a sztorit illetően a készítők nem találják fel a spanyolviaszt, hiszen egy sokszor látott csapatépítős fantasyt kapunk, bizonyos fordulatok mégis meglepik az embert. A D&D-film egy picit sem tipikus, és nagy szerencse, hogy a végső, nagy ütközetet is jó adag kreativitással dobták fel. A történetvezetés kiszámíthatatlan, és ekkorra úgy megkedveljük ezt a négy szerencsétlent, hogy viccen kívül markoljuk a moziszék karfáját izgalmunkban, és reméljük, senki nem harap fűbe.
A látványt tekintve a Dungeons & Dragons: Betyárbecsület egy picit sem marad szégyenben, az ember néha elcsodálkozik a szépen összerakott, kastélyokkal, dagadt sárkányokkal és föld alatti útvesztőkkel teli világ szépségében. A zeneszerző, Lorne Balfe ráadásul észrevehetően fityiszt mutat A Gyűrűk Ura-féle fantasyk pátoszos dalvilágának, amin úgyszintén jót mosolyogtunk.
Senki se lepődjön meg, ha a Paramount felül arra a bizonyos lóra, és franchise-t épít a Dungeons & Dragons köré. A külföldi lapok már arról írnak, hogy a Betyárbecsület folytatását sem zárja ki a filmstúdió, illetve a Paramount+-ra berendeltek egy spin-off tévésorozatot. Nagy kérdés, hogy vajon a szuperhősfilmek kimerülésével a popcornfantasyk veszik át az uralmat? A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület, úgy tűnik, hogy egy lépés ebbe az irányba, egy új fontos franchise nyitódarabjáról lehet itt szó. Előre félünk, hogy ezt a zsánert is halálra vérezteti majd Hollywood, de egyelőre élvezetes, amit csinálnak, szóval nem lehet okunk panaszra.
A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület végre egy olyan fantasy, ami az első percétől az utolsóig pofátlanul szórakoztat, a fordulataival meglep, a szerethető karaktereivel és sokszínű világával magába szippant. Na, és az sem elhanyagolható szempont, hogy picit újfent az egyszeri néző fejébe veri, a Stranger Thingshez hasonlóan, hogy a nerd is csak ember. És a társasjátékozás nem ördögtől való.
8,5/10
A Dungeons & Dragons: Betyárbecsület március 30-tól látható a mozikban, pár napja elővetítéseken is el lehet csípni a filmet.