2023. április 13-án debütál a hazai művészmozikban A művészet templomai sorozat új filmje, Az Alhambra. A dokumentarista elemekkel tarkított, történelmi drámaként is eladható alkotás a Pannonia Entertainment forgalmazásában kerül a filmszínházakba. Az egész estés film először mutatja be ilyen részletesen a Naszrid-dinasztia irányította XIV. századi Andalúziát.

A film forgatócsoportja különleges bejárási és forgatási engedélyt kapott: a filmet a világhírű délspanyol városban, Granadában álló – 1984 óta az UNESCO világörökségi listáján is szereplő – erődpalotában vették fel. A stáb még a nagyközönség elől elzárt épületrészekbe is bejutott, így soha nem látott felvételeken mutatják be az Alhambrát.

A film nemcsak egy megfilmesített fejezet a történelemkönyvekből, hanem egy izgalmas, filmes szempontból is látványos, fiktív elemekkel tarkított mozi. Egy zseniről, két uralkodóról és a közös álmukról szól: a mennyei királysággal egyenértékű palota születésének története nem mindennapi sztori.

 

Semmi nem változott

A Művészet templomai nagyszerű dokumentumfilm-sorozat, minden egyes része informatívan, mégis élvezetesen adja át a tudásanyagot; emészthető formában tanulunk a legjelentősebb alkotókról és alkotásokról, legyen szó építészetről, szobrászatról vagy festészetről. Az Alhambra azonban mintha kiemelkedne a sorozat többi része közül, hiszen sokkal inkább kalandfilmszerű, semmint hogy dokumentumfilmként könyveljük el. A történelmi személyeket alakító színészek remekül megformálják az iszlám költőket, szultánokat, nagyvezíreket, orvosokat és az alattvalókat is, már-már elhisszük, hogy 700 év után is köztünk élnek.

A film bár hiteles hozzáértőket, restaurátorokat és történészeket is megszólaltat, a vizuális jelenetek – vagyis a palota valódi felvételeken keresztül történő bemutatása –, valamint a színészi történetmesélés sokkal jelentősebb az alkotásban.

A film – és a csodálatos Alhambra – azonban úgy van felépítve, hogy a néző szinte észre sem veszi, melyik korszakban jár éppen: ugyanaz a lélegzetelállító látvány tárulhatott a látogatók elé évszázadokkal ezelőtt, mint manapság. 

Granada hattyúdala

A film kezdetekor 1340-et írunk. I. Juszuf szultán már tudja, hogy a birodalma – amelynek központja Granada – a környező királyságok előrenyomulása miatt kiszorul Európából. Azért, hogy páratlanul fejlett civilizációjáról nyomot hagyjon, az Alhambra építtetésébe kezd. Ibn al-Hatib nagyvezír, költő és korát meghaladó polihisztor oroszlánrészt vállal a nagyratörő vállalkozásban, az Alhambra és Granada felvirágoztatásában.

Az alkotás Ibn al-Hatib mindennapjait kísérli meg rekonstruálni írásos történelmi emlékek nyomán – természetesen fiktív részekkel kiegészítve. Ibn al-Hatib egyébként a valaha volt egyik legjelentősebb történész, feljegyzései nélkül semmit nem tudnánk a korabeli Granadáról. Nevét azonban beárnyékolta származása és vallása, ami a filmből is kiderül.

A Granadai Királyság az utolsó muszlim állam volt Európában, határai pedig egyre szűkültek. A Naszrid-dinasztia két szultánja úgy határozott, hogy emlékművet állít a királyság még hatalma csúcsán lévő, de már a hanyatlás jeleit mutató civilizációjának, szellemi teljesítményeinek, amelyeket andalúziai tartózkodásuk 700 éve alatt értek el.

Az Alhambra építésével kihívás elé állították mesterembereiket. A film főhőseként és fiktív narrátoraként bemutatott Ibn al-Hatib volt a két szultán bizalmi embere a palota felhúzásánál. Nem csupán szemtanúja volt Granada aranykorának, de kézjegyét is otthagyta a falakon.

Amikor azonban a szultánt fia váltotta a trónon, a nagyvezírt pedig bevonta a – más alapokon nyugvó – politikájába, Ibn al-Hatib nem tudta, melyik kezébe harapjon. Fennmaradt kézírásos krónikáiból viszont pontosan megtudtuk, milyen is volt a XIV. századi Granada, az „iszlám Európa” hattyúdala. Ibn al-Hatibot is utolérte tragikus sorsa, elmenekülve, börtönben lelte kegyetlen halálát: megfojtották. Azt mondják róla, az a nagyvezír volt, aki kétszer élt és kétszer halt meg.  

Szakmailag is csoda

Az Alhambra máig a legjobb állapotban fennmaradt középkori muzulmán palotaváros. A Naszrid-dinasztia korabeli építők technikáját egészen a fraktálgeometria feltalálásáig nem tudták megmagyarázni. Mivel szinte az összes levéltári anyag megsemmisült, tervezési elveiket jószerével csak deduktív módszerekkel ismerhettük meg. 

A film a középkori poétika és optika elhanyagolt, interdiszciplináris összefüggéseinek vizsgálatával, valamint az iszlám udvari szertartások tanulmányozásával lehetővé teszi a mögöttes, integrált esztétika rekonstrukcióját, miközben a különböző művészeti médiumok – építészet, költészet és textilművészet – harmonikus kölcsönhatására fókuszál.

Érdemes kiemelni, hogy a dokumentumfilm a legújabb digitális technológiai megoldásokkal forgott. A Spanyol Televízió nyilatkozatából kiderült, hogy CGI- (számítógép vezérelte képalkotás) és 3D-s digitális technikával tudták az alkotók rekonstruálni a Naszrid-dinasztia korabeli Granadát. 

Az Alhambrát Isabel Fernández rendezte, a forgatókönyvet Margarita Melgarral karöltve írta. Ibn al-Hatib szerepét a francia–egyiptomi Amr Waked kapta, aki a Syriana, a Lazacfogás Jemenben, a Wonder Woman 1984 és a Lucy című játékfilmek főszereplője volt, most pedig egy dokumentumfilmben alkotott maradandót.