A 2018-ban bemutatott Pókember – Irány a Pókverzum! tökéletes képregény-adaptáció volt, amely láttán sokan meg lehettek róla győződve, hogy egyszeri és megismételhetetlen csodáról van szó, a Marvel hálószövőjéről ennyire jól összerakott filmet nem lehet még egyszer tető alá hozni. Az Irány a Pókverzum!-ban szinte a saját bőrünkön érezhettük, hogy mit jelent, amikor azt mondják, hogy „a nagy erő nagy felelősséggel jár”, miközben szívszorító fordulatok, szemkápráztató látvány és hasonlóan dinamikus hiphopzenék gondoskodtak a szórakozásunkról.

Pedig az Irány a Pókverzum! nem is a közkedvelt Peter Parkert állította a középpontjába, hanem egy, a mainstreamet követők által egyértelműen kevésbé ismert Pókembert, egy brooklyni falfirkás srácot, nevezetesen Miles Moralest, akit elődjéhez hasonlóan egy radioaktív pók csípett meg, így az eredeti Pókember után neki kellett átvennie a stafétabotot New Yorkban. Hősünk kapott maga mellé társakat is, mégpedig más dimenziókból, többek között a Póknővé avanzsált Gwen Stacyt, na és Peter B. Parkert, az eredeti Pókember boomer verzióját. Ők hárman mindannyian visszatérnek a magyar mozikban június 1-je óta vetített Pókember – A Pókverzumon át című új filmben, amely abból a szempontból nem szerez meglepetést, hogy a multiverzumos mókát viszi tovább, de hogy miképp, az már egyenesen döbbenetes.

Az íróként és producerként közreműködő Phil Lord és Christopher Miller ugyanis megcsinálták a lehetetlent, egy olyan minőségi folytatást készítettek Miles Morales első kalandjának, amiről álmodni se mertünk. Technikailag még az Irány a Pókverzum!-hoz képest is egy bravúros alkotás lett a végeredmény, amire meg mernénk kockáztatni, hogy rámondjuk:

A Pókverzumon át képzőművészeti igényességű alkotás, amelyben előfordul, hogy egyetlen jelenetben három-négyféle különböző rajzstílus képviseli magát egyszerre, és ezt történetileg is megmagyarázzák ráadásul, azzal, hogy különböző világokból származó Pókemberek nyomják együtt a vásznon. Ezt a fajta alaposságot nemhogy az animációs műfajban, hanem úgy egyáltalán alig látni manapság, főleg az egyre trehányabb és gyávább Hollywoodban. Az új Pókember rá a bizonyíték, hogy újítani megéri, ha ésszel csinálják.

A Pókember – A Pókverzumon át című filmben a galibát ezúttal egy Folt névre hallgató szupergonosz okozza, aki egykor tudós volt, és bár első ránézésre sokadrangú, nevetségesen groteszk rosszfiúnak tűnik, ahogy halad előre a combos, 140 perces játékidő, úgy válik egyre nagyobb, a pókemberes multiverzumot fenyegető veszéllyé. Akkorává, hogy konkrétan elkezdünk Miles Morales szeretteiért aggódni a ténykedése miatt. A Pókverzumot a készítők remekül bővítik ki, kapunk ugyanis egy kizárólag Pókemberekből álló csapatot, akiket Miguel O’Hara, más néven Pókember 2099 vezet, és az a céljuk, hogy megakadályozzák, bizonyos fix, a Pókember-kánonba beletartozó események, mint például Ben bácsi halála, nehogy meghiúsuljanak olyan felforgatóknak köszönhetően, mint a már említett Folt.

Meglepő, hogy Phil Lordék új Pókember-filmje nem Milesszal kezd, hanem inkább Gwen Stacy világába tesz egy hosszabb és amúgy szívszaggató kitérőt, ebben a bevezetőben ismerjük meg, miképp alakult Póknő élete, mi lett az ő Peter Parkerével, és milyen hányatott sorsa volt a vagány lánynak, mielőtt az interdimenzionális Pókcsapat beszervezte őt. Gwen karaktere az Irány a Pókverzum!-ban még nagyon mellékszereplő volt, csak azt a célt szolgálta, hogy Milesnak legyen egy kötelező szívszerelme, itt azonban egyenrangú főszereplővé válik a felnyírt hajú tinilány. Kicsit sajnáljuk, hogy a most már apuka Peter B. Parker kárára, akit kétszeri-háromszori humorforrássá silányítanak, de nagyon reméljük, hogy a trilógia lezárása, a jövő tavasszal érkező Beyond the Spider-Verse, vagyis A Pókverzumon túl orvosolja ezt a hibát.

Erre az új animációs Pókember-filmre már nem lenne elég, ha azt mondanánk, hogy szemet gyönyörködtető. A Pókverzumon át már a vizuális orgia kategóriába esik, és annak ellenére, hogy egy idő után kissé fárasztja a szemet az őrült forgatag, amelyet a vásznon látunk, valami hihetetlen élményt kapunk tőle.

Még nagyobb, mint az öt évvel ezelőtt látott Irány a Pókverzum!-nak volt, és annak ellenére, hogy a melankóliát, az érzelmességet és a nagy egymás nyakába borulásokat a legnagyobb fakanállal mérték az alkotók, ami a kezükbe került a boszorkánykonyhájukban, az elmúlt évek legszórakoztatóbb, Marvel-szuperhősről szóló filmjéről van szó.

Még egy kicsit a karakterekre visszatérve: nagyszerű húzás, hogy afféle második főgonosznak teszik meg Miguel O’Harát, aki inkább egy őrjöngő vámpír, mint Pókember, és rajta kívül, amikor vásznon vannak, a Pókember punkosított változata, Spider-Punk és az indiai Pókember, Pavitr Prabhakar is csúnyán lopják a show-t. Pedig Milesnak és Gwennek sincs szégyenkeznivalójuk, mindketten komplexebb, felnőttebb és emiatt izgalmasabb karakterekké válnak itt, mint az első részben voltak, és a személyes tragédiájuk szíven üti az embert. Amellett persze, hogy irtózatosan élvezzük, ahogy lengedeznek összevissza, és felfedezik először New Yorkot, majd szabályosan elvesznek a Pókverzumban.

A lényeg, a fő indok a Folt legyőzése, de elég sok történetszál keveredik a filmben, a végére kicsit úgy is lehet érezni, mintha egy sorozat első évadát néztük volna végig. Erre az érzésre rátesz egy lapáttal, hogy cliffhangerrel zárul a film, és majd csak egy év múlva nézhetjük meg, hogy miképp alakul Milesék sorsa, sikerül-e legyőzniük ezt a sok s.ggfejet. Ahogy a Dűne igazából egyetlen film, csak két részre bontva, ugyanez megvan a Pókember animációs filmben is.

Lehet, vagy inkább biztos, hogy ez a befejezetlenség, a legnagyobb feszültségen égő történet hirtelen abbahagyása sok néző tetszését nem nyeri majd el. Eddig a pontig, a megosztóra sikerült befejezésig azonban tényleg nehéz fogást találni A Pókverzumon áton.

Megkerülhetetlen, hogy ejtsünk néhány szót a filmben látható cameókról is, mert multiverzumos kaland lévén azokból is akad egy csomó. A Pókverzumon át tipikusan az a film, amit majd az internetezők hetekig vagy akár hónapokig vesézhetnek, lassítva tekergethetik, hiszen egy csomó ikonikus arc vendégszerepel benne. Nem lőnénk le őket, mindenki fedezze fel magának, úgy lesz teljes az élmény. Bevalljuk, mi néha úgy meglepődtünk rajtuk, hogy úgy mutogattunk meglepett fejjel a vászon felé, mint Leonardo DiCaprio abban a bizonyos mémben.

Méltó kezdés a nyári blockbusterszezonnak, és egy nagy pofon a Marvel Studiosnak a Sonytól, hiszen előbbi cégnek hiába van a kezében a Doctor Strange, a Tom Holland-féle Pókember, Kang, a hódító és sokan mások... Ők mégsem tudtak egy ennyire élvezhető és a maga kaotikus mivoltában is zseniálisan összerakott, végig feszült, figyelemfelkeltő, multiverzumos sztorit lerakni az asztalra.

Miles Morales új kalandjáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, amire most azonnal jegyet kell váltani, és rohanni a moziba. Aztán majd tessék visszajönni, és megköszönni, hogy szóltunk róla.

10/10

A Pókember – A Pókverzumon át már látható a magyar mozikban.