Amikor zsémbes fickók eljátszásáról van szó, napjaink Hollywoodjában keresve se lehetne találni Woody Harrelsonnál jobb színészt a feladatra, aki nagyszerűen alakította a morcos nyomozót a True Detective első évadában, és hasonló nihillel csapott össze az élőhalottakkal a Zombielandben, de kötelező néznivalóként felhozhatnánk még tőle A szomorúság háromszögét is a tavalyi évből, amelyben egy részeges kommunista hajóskapitány egyenruhájába bújt. Ki tudja, hogy a 61 éves színész mennyire játssza saját magát ezekben a szerepekben – mi azt tippelnénk, hogy maximálisan –, az viszont biztos, hogy Harrelson karrierjének egyik legutálatosabb és legszerethetőbb figuráját hozza most egyszerre a Champions című új filmben.

A Champions történetének középpontjában Marcus Marakovich (Harrelson), egy szétcsúszóban lévő másodedző áll, aki hiába vágyik az NBA-be, képtelen magán uralkodni, egy erőszakosabb megmozdulását követően pedig el is zavarják a másodvonalas kosárcsapattól, amelynek épp melózik. Mindez csak a kezdet, a dühös fickó részegen volán mögé vágja magát, és egy óvatlan pillanatban beleszáll egy rendőrautóba, összetörve azt. A bíró egyezséget ajánl Marcusnak: letöltendő börtönbüntetés, vagy közösségi munkát vállal, és elmegy egy középsúlyosan fogyatékos fiatalokból álló kosárcsapatot edzeni három hónapig.

Savanyú képpel bár, a főhős rábólint az utóbbira, és már ekkor sejteni lehet, hogy nem lesz könnyű mutatvány, mert Marcusnak mindig is az okozta a legnagyobb gondot, hogy a játékosaival egy húron pendüljön. A Friends csapata pedig elég nehéz esetekből áll. Ott van például Darius (Joshua Felder), aki élből nemet mond az új edzőre, és látni se akarja Woody Harrelson bántóan arrogáns karakterét, de a többiek sem kezesbárányok, akad köztük, aki csak háttal hajlandó palánkra dobni, az amúgy remekül védekező Benny (James Day Keith) pedig a konyhai melójával nem tudja összeegyeztetni a sportolást és még sorolhatnánk a problémákat.

Láttunk már ezerszer ilyet, a sportfilmes zsánernek bevált és legtöbbször működő húzása, hogy egy balhés edzőt és egy bénácska csapatot összeereszt, hogy a kezdeti nehézségek után a két fél egymásra találjon, megszeressék a közös munkát, és végül vagy nyerjenek, vagy elbukjanak, de utóbbit is úgy tegyék, hogy közben morálisan gyarapodnak, jobb emberként jönnek ki a közös kalandból.

A Championst attól, hogy klisékbe fulladjon, két dolog menti meg. Az egyik, hogy Woody Harrelson álmából felkeltve is eljátszik egy olyan alakot, mint Marakovich edző, és láthatóan a színész itt különösen beleteszi szívét-lelkét a filmbe. A másik pedig, hogy ritkán vállalják be az amerikai filmkészítők, hogy fogyatékos fiatalokat is főszereplőnek tegyenek, és köréjük húzzák fel a cselekményt. Ez utóbbi miatt ez a film mindenképp kísérletezőnek számít, előremutatónak, és „outside of the box” gondolkodásra utal a rendezőtől, Bobby Farrellytől, akinek a neve a Dumb és Dumber kapcsán lehet ismerős.

A dráma nem annyira mély ebben a filmben, csupán a felszínt kapargatja, például azzal a jelenettel, amikor a csapat hétköznapi emberekkel utazik egy buszon, és a többi utas ferde szemmel néz a Friends játékosaira... de Woody Harrelson új filmje abban a két-három érzelmi csúcspontban, amit ellőnek benne, igenis működik, és könnyen meg tudja ríkatni az embert. Egy olyan feelgood alkotásról van szó, amelyből manapság hiány van az amerikai szórakoztatóiparban. Ha már az R kategóriás romantikus komédiák, mint a Jennifer Lawrence főszereplésével hamarosan érkező Barátnőt felveszünk visszatérőben vannak, több lélekemelő és motiváló sportfilmet is el tudnánk viselni.

Hiszen a sport mindenkinek szól, nemcsak a profiknak, és a Champions nagyon szépen bemutatja, hogy bárki találhat kihívást benne. A Friends csapata a Speciális Olimpia megnyerésére hajt, és bár a céljuk nem világmegváltó, nekik fontos, amit mi, nézők is át tudunk érezni, és közben izgulunk értük, mert nem ügyetlenek ők amúgy, csak megfelelő edző nélkül egyszerűen esélytelenek voltak eddig a sikerre.

Woody Harrelson új filmjét a sport nem vinné el azért 120 percig a hátán, szóval a karakter egy jól kifejtett romantikus sztoriszálat is kap: Marcus egyéjszakás kalandjáról, Alexről (Kaitlin Olson) kiderül, hogy az egyik játékos nővére. Szerencsére Olson remek partnere tud lenni a főszereplőnek, egy földhözragadt, az álmait követő 40-es nőről van szó, aki utazó Shakespeare-színházával járja az iskolákat, és él az általa imádott színészetnek. Ergo Down-szindrómás öccséhez hasonlóan ő is az álmait hajszolja.

Nem kell mindig a lehúzás, a dráma, a gyilkosság, meg a depresszió. Ebből a szempontból a Champions nagyon jól teljesít, korrekt popcornfilm, és az állandóan a háttérben csengő rágógumislágerek túladagolása ellenére is mosolyogva kel fel az ember a székből, miután megnézte. Sőt, kedvünk támad az alapul szolgáló, 2018-as Campeones című spanyol filmet is megnézni, mert az eredeti mindig jobb, nem? Azt mondjuk kötve hisszük, hogy az ottani edzőt, Marcót alakító javier Gutiérrez lejátszaná Harrelsont, aki itt tényleg zseniális.

7,5/10

A Champions május 2-án került fel az Amazon Prime prémium filmjei közé.