Index Vakbarát Hírportál

Nem csoda, hogy megborultak a nézők ettől az új thrillertől

2023.06.13. 20:36

Idehaza február 23-án mutatták be a magyar mozik az Eltűnt (Missing) című filmet, amely annak ellenére, hogy pénzügyileg siker lett, és 7 milliós büdzséje ellenében 48,8 millió dollárt hozott be világszerte a pénztáraknál, mégis némiképp észrevétlen maradt. Mindez nemrégiben változott meg, nagyjából három hete került fel ez az úgynevezett „képernyőthriller” a Netflixre, és a streamingszolgáltató toplistája alapján nagyot is tarolt, cikkünk írásának pillanatában a harmadik legnézettebb film világszerte,

a nézők pedig olyanokat írnak róla a közösségi médiában, hogy majdnem elhányták magukat az izgalomtól közben, és sokan hitetlenkednek, hogy 2023 egyik legkreatívabban előadott történetére csak most bukkantak rá.

Az Eltűnt nálunk június 23-án jön az Apple TV-re és az iTunes szolgáltatására, és tényleg érdemes tűkön ülve várni ezt az újdonságot, mert egy olyan érzelmi hullámvasútról van szó, amilyet ritkán lát az ember. A legegyszerűbben a filmet nyilván úgy lehet ajánlani, hogy a 2018-as Keresés (Searching) szellemi örököse, és a kvázi első részhez hasonlóan – sok köze a két sztorinak amúgy nincs egymáshoz a megvalósításon kívül – kizárólag képernyőkön látjuk az eseményeket.

A film középpontjában egy 18 éves lány, June Allen (Storm Reid) áll, akinek az anyja, Grace (Nia Long) elmegy vakációzni Kolumbiába az új barátjával, Kevinnel (Ken Leung), ám a párost éri valami, és a megbeszélt időben nem érkeznek vissza a repülőtérre, így a kétségbeesett tinédzsernek a hatóságok teszetoszasága miatt a saját kezébe kell vennie az irányítást.

Épp, ahogy a Keresésben a John Cho által játszott édesapa, David Kim az eltűnt lánya nyomába ered az internet, és a technológia használatával, ugyanezt látjuk az Eltűntben a talpraesett June részéről. Döbbenet, de a recept másodszorra is kitűnően működik, nem csak az Eufóriából ismert Storm Reid remek, érett alakításának köszönhetően, hanem mert a feszes, folyamatosan pörgő forgatókönyv mindig be tud dobni valami meglepő fordulatot, ami után úgy forog velünk a szék, mint a ringlispil. Ahogy June beleássa magát abba, hogy vajon mi történt édesanyjával, és annak párjával, úgy kezd el hősünk újabb és újabb gondosan rejtegetett titkokat felfedezni anyja és Kevin múltjából, és amire végül kifut az Eltűnt, az felér két büdös nagy pofonnal.

A történet alakulását kizárólag különféle készülékek képernyőjén keresztül látjuk, többnyire azt, ahogy June más karakterekkel facetime-ozik, biztonsági kamerák felvételeit nézi vissza a számítógépén, a böngészőben, vagy Gmailen keresgél, esetleg a telefonjával saját magát videózza. Mindemellett a ház, ahol a cselekmény nagyja játszódik, be van kamerázva, ez is segít, hogy June közvetlen környezetét, a külvilág egy szeletét lássuk, de előfordul, hogy a kamerák által felvett képek Kolumbiába visznek el minket, ahol egy szobatisztítást olcsón vállaló fickó besegít a film főszereplőjének a nyomozásba. A Keresés is ilyen, csak képernyőkön játszódó thriller volt, és bár leírva borzalmasan hangzik a koncepció, valójában ötletes, és jól működik, segít nekünk még jobban beleélnünk magunkat az eseményekbe, és szinte úgy érezzük, mintha June-nal együtt próbálnánk felkutatni a saját eltűnt anyánkat.

A karakterek közötti dinamikák is nagyot dobnak a végeredményen, főleg a Storm Reid által játszott June és a már említett, kolumbiai Javier (Joaquim de Almeida) között alakul ki egy online „buddy cop” jellegű dinamika, melynek minden pillanata imádnivaló.

Ahogy fentebb említettük, az Eltűnt egy feszesre vett thriller, nincs egy másodpercnyi felesleges jelenet se, és a történések ahelyett, hogy lassulnának, az utolsó 30 percre váltanak már-már elviselhetetlenül nagy tempóba, amikor is lerágjuk mind a tíz körmünket a látottakon. A lezárás sajna, ahogy a Keresés esetében is tapasztalhattuk, némiképp hirtelen, de ezt leszámítva csak dicsérni lehet a filmet. Csak hab a tortán, hogy még a legtöbb filmben ügyetlenül eladott hackelést is sikerült valószerűen elmagyarázniuk a készítőknek.

az Eltűnt nem kérdés, hogy 2023 legokosabban és legkreatívabban összerakott thrillere.

Tíz éve még a „found footage” horrorfilmektől kapartuk le az arcunkat az izgalomtól, gondolunk itt többek közt a REC-re vagy a Cloverfieldre. Nagy szerencse, hogy a szórakoztatóipar előrébb lépett, és belátták a filmesek, hogy a Z generáció folyton a mobilba, laptopba, tévébe temetkező korosztályára is ugyanúgy rá lehet hozni a frászt 2023-ban, csak modernizálni kell a történések médiumát. Ma már jó eséllyel senkit nem érdekelne egy olyan film, ahol kamerával felvett felvételeket néznek vissza, ez az internetes magánnyomozás azonban így másodszorra is friss és üdítő. Kis pénzből nagy szórakozás.

8/10

Az Eltűnt (Missing) idehaza az iTunesra érkezik június 23-án.