Végre felkerült a napokban a legnagyobb VOD-szolgáltatók kínálatába, így az Amazon Prime prémium filmjei közé is az Amitől félünk (Beau is Afraid) című, velős szatírába oltott pszichológiai horror, amelyet idehaza április 20-ától a mozik is vetítettek, de olyan csúnyán megbukott, hogy Magyarországon a nyitóhétvégéjén a top 10-be se került be, és június 2-áig bezárólag a 7500-at se érte el a filmre jegyet váltó nézők száma. Pedig a sikerre volt esély, a mindig maradandó élményt nyújtó A24-stúdió filmjét az az Ari Aster rendezte, aki az Örökséget és a Fehér éjszakákat adta ki az elmúlt években a kezei közül, és a főszereplőt tekintve is bizakodásra adott okot, hogy a furcsa szerepeiben, legfőképp a Jokerben és A nőben feltűnően nagy élvezettel lubickoló Joaquin Phoenixet nyerték meg a munkára.

Hogy miért bukhatott meg mégis a nagyközönség előtt az Amitől félünk?

A direktor még a mozis premier előtt mindent megtett ugyanakkor, hogy eladja ezt a fura eposzt, még odáig is elment, hogy „a zsidó Gyűrűk Urának” nevezze egy nyilatkozatában – az összehasonlítás egyébként furcsa módon, de megállja a helyét, hiszen az Amitől félünk is egy roadmovie a maga nemében, de felhajtást nem sikerült így se generálni köré.

Az Amitől félünk főhőse egy Beau Wasserman (Joaquin Phoenix) nevű fickó, akiről azt kell tudni, hogy amellett, hogy egy igazi vesztes az életben, erőteljes szociális fóbiája van, az utcára is alig mer kimenni miatta. Ari Aster filmje rögtön az elején képes felvillantani egyfajta különlegességet, hiszen Phoenix karakterének szemüvegén keresztül látjuk ezt a világot, ami tényleg veszélyes: meztelen hobók rohangálnak késsel a kezükben, a járókelők egy öngyilkosjelöltet arra biztatnak röhögve és a telefonjukkal videózva, hogy ugorjon, és amúgy is nagyon úgy tűnik, hogy a város lakói arra tették fel az életüket, hogy Beau-ét kénköves pokollá tegyék.

Ezt a fajta szorongást ennyire hatásosan ábrázolva még sehol sem láttuk, és ha mindössze arról szólna a film, hogy hősünk miképp küzdi le ez irányú félelmeit, már akkor elégedettek lehetnénk. De nem, a készítő nem áll meg e ponton.

Mintha Ari Aster legalább három-négy filmötletét gyúrta volna össze, olyan hatással bír az Amitől félünk. Beau hosszú utazásra indul ebben a három órában, megszállva egy nagyon furcsa, a saját démonjaikkal küzdő családnál, kitérőt téve egy utazószínház közönségébe beülve, végül anyja temetésére is eljutva. Ja, igen. Ezt nem említettük, a kaland apropója, hogy Beau az anyjához indul el, aki az elején életben van, de aztán meghal, így a férfinek igyekeznie kell, hogy le ne késsen a temetésről.

Elborult húzásokból ebben a filmben temérdek akad, nem csodálkoznánk rajta, ha lenne pár, ami az Amitől félünk töménysége miatt elment volna a fejünk mellett, de egyértelműen kiemelkedik közülük két történetszál: a gyerek Beau és anyja nyaralása és egy kislánynak tett örök esküje, valamint az a hosszabb jelenetsor, amikor a színpadi színészeket nézve Phoenix karaktere elképzeli, hogy milyen lehetett volna az élete, ha a Teremtő megmártja egy fazék Andersen-mesében.

Egy csomó kritika született a film mozis premierje óta, amelyek próbálták ráhúzni az A24 tragikomédiájára, hogy egy érthetetlen katyvasz. Erről szó sincs, zaklatott lélekbe ilyen alapossággal még sosem kukkanthattunk bele, az Amitől félünk nemcsak Beau szociális fóbiáit állítja pellengérre, de az anyjával való beteges viszonyát is, na meg természetesen azt a traumát, hogy apa nélkül nőtt fel, és hogy éltesebb kora ellenére képtelen volt egyről a kettőre lépni, mert mindig valami vagy valaki visszahúzta őt. Ehhez adjunk még hozzá némi szexuális frusztráltságot, és meg is kapjuk a két lábon járó szerencsétlenséget, azaz Beau-t.

Joaquin Phoenix a maximumnál is jóval többet hoz ki Beau karakteréből, a sokrétű forgatókönyv pedig könyörületes, és megengedi a Jokerből is nyilván erősen táplálkozó sztárnak, hogy kiélje magát, testét-lelkét kifacsarja a kamerák előtt. Papíron az Amitől félünk arról szól, hogy egy férfi hazamegy az anyjához a nagyvárosból látogatóba, és pont ezért hathat váratlanul a gyanútlanabb nézőknek, hogy mennyire elcseszett, ugyanakkor komplex, felemelő és katartikus odüsszeia bontakozik ki a szemeik előtt.

A modern szórakoztatóipar nagy rákfenéje, hogy túlhúzzák a filmjeiket, és maratoni hosszúságú unalomtengert öntenek az arcunkba, a saját félelmeit szégyenérzet nélkül elmesélő készítőt azonban ilyesmivel nem lehet megvádolni. Főleg akkor emlékezetes Ari Aster egyértelműen szerzőinek szánt művészfilmje, ha a történetet és magát Beau-t is intim közelségbe engedjük magunkhoz, úgy három óra ide, 180 perces játékidő oda, egy pillanatát sem fogjuk unni az Amitől félünknek.

Sokszor mondják filmekre, hogy ez aztán érzelmi hullámvasút, de az Amitől félünkre tényleg mindenféle hezitálás nélkül húzhatjuk rá ezt a frázist: a fordulatos szkript, a nagy leleplezések és az olykor meglepően felemelő és vidám jelenetek gondoskodnak róla, hogy az egyik pillanatban féljünk, a másikban izguljunk, a harmadikban örüljünk, hogy aztán végül könnyes szemmel keresgéljük, hogy ugyan hova a fenébe raktuk azt a százas zsepit.

Lehet még ekkora téten emelni, képes lesz Ari Aster ezt az őrült mesterművet valaha is felülmúlni? Fogalmunk sincs, de azok után, hogy a direktor eddigi három legfőbb filmje közül mindhárom betalált nálunk, nem kérdés, hogy a következőre is benevezünk majd. Nyilvánvaló, hogy az Amitől félünk nem való mindenkinek, jó adagnyi türelmet, tűrőképességet, ugyanakkor empátiát, na meg persze odafigyelést is követel az embertől.

Az Amitől félünket nem lehet úgy nézni, hogy közben kétpercenként a mobilunkat vizslatjuk, száz százalékban oda kell rá koncentrálni, de nem kell aggódni, kellő nyitottsággal befogadható ez az ideges eposz, amelyben Joaquin Phoenix ihletett alakítása mellett is bőven van felfedeznivaló.

9/10

Az Amitől félünk az Amazon Prime prémium filmjei között elérhető, illetve július 11-én érkezik a Blu-ray kiadása is, ha valaki felrakná a polcra.