A második világháborúról és a náci rezsimről már megszámlálhatatlan játék- és dokumentumfilm készült. A Netflix német gyártása most megint elővette a témát, de egy eddig teljesen elhanyagolt nézőpontból. Az Eldorado: Everything the Nazis Hate az 1920-as és ’30-as évek Berlinének LMBTQ+-közösségeit, az ikonikus Eldorado bárt és a náci párt felemelkedése utáni borzalmakat mutatja be.

Sokan nem is nem tudják, hogy a sokat emlegetett amerikai „dübörgő húszas évek” az európai nagyvárosokban is jelen voltak. A társadalmi változások és a szexuális forradalom időszakában Berlinben több mint száz queer bár létezett, köztük a dokumentumfilm címadó helyszíne, az Eldorado.

Az Eldorado: Everything the Nazis Hate egyszerre informatív és szórakoztató, a szó nem szoros értelmében. A megszólaló történészek úgy mesélik el a sztorikat, hogy az mindenki számára érthető legyen, a játékfilmes újrajátszások pedig hozzák az időszak hangulatát. Kifejezetten érdekes, hogy mennyire különböző történeteket tudtak összeszedni a filmhez.

Négy főbb sztori jelenik meg: Gottfried von Cramm teniszjátékos szerelmi élete, két transznemű nő, Charlotte Charlaque és Toni Ebel kapcsolata a nemi átalakító műtétek első nagy orvosával, Magnus Hirschfelddel, a náci rohamosztagot vezető Ernst Röhm képmutatása és a most 102 éves Walter Arlen fiatalkori románca egy magyar fiúval.

Megdöbbentő történetek

A dokumentumfilm minden oldalát bemutatja a húszas évek Berlinében élő LMBTQ+-emberek életének. A legkisebbtől a legfontosabb eseményekig megpróbálja a legtöbbet bemutatni körülbelül másfél órában. Olyan dolgokat is megtudhatunk, amelyek nincsenek benne a köztudatban.

Ilyen például, hogy Magnus Hirschfeld kutatóintézete az elsők között volt, ahol sikeresen végeztek nemi átalakító műtéteket. A náci könyvégetések alatt azonban az intézmény dokumentumai is a tűzbe vesztek, ami évtizedekre visszavetette a transznemű műtétek kutatását és sikerességét.

Szintén megdöbbentő Hitler egyik fő embere és jó barátja, Ernst Röhm sztorija. A rohamosztag vezetője állandó vendége volt az Eldoradónak, és nem igazán titkolta homoszexualitását. Röhm végül ugyanúgy a náci rezsim áldozatává vált, mint azok, akiket ő pusztított, lehetetlenített el. Szintén a rezsim képmutatását bizonyítja, hogy Gottfried von Cramm szexualitásáról is tudtak, de egészen addig nem foglalkoztak vele, míg a teniszjátékos jó eredményeket ért el, és „jó árjaként” viselkedett.

Az Eldorado képi világa gyönyörű. Az újrajátszásokat a legnagyobb odafigyeléssel fényképezték és színezték, az archív felvételek és fotók pedig jó kontrasztot alkotnak. Benjamin Cantu és Matt Lambert rendezők munkája kiváló, és egy dokumentumfilmhez képest a színészi alakítások is megjegyezhetők. Az újrajátszásokban feltűnik például a netflixes Mi vagyunk a hullám színésznője, Livia Matthes és a Lidia ügyvédnőben feltűnt Nicolo Pasetti is.

A film zárása és Walter Arlen története reményt ad, de figyelmeztet: egy pillanat alatt megváltozhat minden. Az Eldorado olyan produkció, ami színezi és bővíti a sokszor bemutatott második világháború időszakáról alkotott fogalmainkat. Mindezt stílusosan teszi, érzékenyen megfogva a témát és figyelve a történelmi pontosságra. Emléket állít a koncentrációs táborokban meghalt LMBTQ+-embereknek, de nem próbálja úgy beállítani, hogy ugyanannyi queer személyt érintett a holokauszt, mint zsidó származásút. Ennek a filmnek is az lehet a legfőbb tanulsága, hogy a múltat már nem tudjuk megváltoztatni, de arra figyelhetünk, hogy a jelenben ne kövessük el ugyanazokat a hibákat.