Amikor azt mondjuk, hogy az A Good Person című film nem egy könnyű néznivaló, azt tessék a szó legszorosabb értelmében venni. A rendező, a korábban a Scrubs című kórházas szitkomban poénkodó, a Garden State című keserédes romantikus filmet író-rendezőként jegyző Zach Braff ezúttal is arra szavazott, hogy valami egészen életszagút tegyen le elénk az asztalra. Jelentjük, sikerrel járt, az A Good Person olyan reakciót váltott ki belőlünk, hogy azonnal nyúltunk volna a telefon után, hogy elmondjuk minden régen látott ismerősünknek és rokonunknak, hogy szeretjük őket.

Az A Good Person középpontjában egy Allison Johnson (Florence Pugh) nevű énekes áll, aki éppen élete nagy szerelméhez készül hozzámenni, egy szerencsétlen napon azonban a kertvárosi idill kártyavárként dől össze, amikor hősnőnk párja lánytestvérét, Mollyt és annak férjét viszi az esküvői ruhapróbára, és egy figyelmetlenség miatt a trió autóbalesetet szenved. A menyasszony az egyetlen, aki túléli az ütközést, Florence Pugh karakterének pedig pár perc alatt, a szemünk láttára esik szét az élete: az esküvőből nem lesz semmi, Nathannel szétmennek, és Allison egy év elteltével azon kapja magát, hogy munkanélküliként tengődik otthon anyjánál, a redőny folyton le van húzva nála, kimenni sincs kedve, és még gyógyszerfüggősége is egyre jobban eluralkodik rajta.

Zach Braff filmjének nagy erőssége, hogy nem csak Allison, hanem még további három fontos figura szempontjából teszi fel a kérdést, hogy egy ilyen tragédiát fel lehet-e dolgozni valaha is. Az A Good Personban központi szerepet kap a Morgan Freeman által játszott Daniel is, aki lánya, a már említett Molly halála után kénytelen ismét nyakába venni azt a terhet, amit egy tizenéves lány felnevelése jelent, hiszen az ő gondozásába kerül unokája, a tűzről pattant Ryan (Celeste O'Connor). Helyben is vagyunk, mert amennyire fókuszba kerül az apa–nagyapa gyásza, úgy az anyját sirató, a felelőtlen szex, bulik és általános nemtörődömség felé sodródó Ryan kínjait is igazán átérezhetővé teszi a film. Braff viszont nem áll meg itt, még bedobja Nathant (Chinaza Uche) is, Allison volt pasiját, aki új párkapcsolata ellenére azon kapja magát, hogy mégse sikerült még neki a továbblépés.

A film direktora egy olyan bonyolult kapcsolatrendszer kibontására adta a fejét, amelyet a gyász, a megbocsátás és a harag hármasa folyton újraír, és Zach Braff talán csúnyán bele is bukott volna a dologba, ha nem menti meg őt a remek casting. Amikor az A Good Person megbicsaklik, és a film nem találja a maga stílusát, hogy könnyedebb dramedy vagy a nézőt megríkató dráma akar lenni igazából, akkor villan nagyot Florence Pugh és Morgan Freeman, emlékezetessé téve a végeredményt.

Florence Pugh hiába játszott olyan megrázó és beteg filmekben az elmúlt pár évben, mint a Fehér éjszakák és a Nincs baj, drágám, a legzaklatottabb alakítását egyértelműen az A Good Personban láthatjuk. Nagy szó, mert mindkét említett alkotásban szétcsúszott figurákat hozott a színésznő, ám itt, a drogfüggőségével, bűntudatával és depressziójával küszködő Allison a legmélyebben van lelkileg, ahova Pugh eddig elmerészkedett pályája során. Meglepetés, de ezúttal Morgan Freeman is inkább megtört, mintsem életigenlő és optimista. Danieltől persze így is kitelik egy-két életbölcselet és iránymutatás, de a veterán színész 86 évesen bizonyítja, hogy tud ő még újat mutatni, és még ennyi idősen is meg tud döbbenteni bennünket, nézőket. Innen lehet tudni, hogy Morgan Freeman tényleg egy színészóriás, aki utánozhatatlan és pótolhatatlan.

Azon túl, hogy az A Good Person című filmnek van néhány megmosolyogtató jelenete, sosem csap át a történet feelgoodba. Pont ellenkezőleg, láthatóan Zach Braff célja, hogy két órán keresztül gyászoló emberek lelkében búvárkodjon, és feltárja, hogy a különböző életkorban, élethelyzetben lévő emberek mit kezdenek azzal, hogy a szeretteik meghaltak és onnantól kezdve minden napjukra rányomja a bélyegét a fájó hiány.

Annak ellenére, hogy fontos üzenetet hordoz magában, mely szerint jó emberek is követnek el néha nagy hibákat, az A Good Person a tónusbeli hirtelen váltások mellett megsínyli, hogy néha a vágó borzalmas munkát végzett, és egy-egy drámai jelenetet a béna „jump cutokkal” tett ütemtelenné, kis híján megfosztva bennünket a katarzis élményétől.

Az A Good Person alapjáraton nem lenne több egy 6/10-es, korrekt, a gyászról és a függőségről szóló filmnél, a pontszámot azonban jelentősen felhúzzák az emlékezetes, intim, díjakra érdemes alakítások. Érzékeny drámáról van szó tehát, ügyesen és hatásosan tálalva, ennek megfelelően nem rossz ötlet, ha valaki kikészíti mellé a százas zsepit. Szükség lesz rá.

7,5/10

Az A Good Person című film nemrég jelent meg Blu-ray-n, idehaza is megvásárolható.