Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- tévé
- film
- skyshowtime
- rejtett kincs
- a24
- anya taylor-joy
- robert eggers
- folk
- horror
- kritika
- ajánló
- misztikus
- boszorkány
- vallás
Félek a sötétben, mióta megnéztem ezt a horrorfilmet
További Cinematrix cikkek
- Adrien Brody étkezési zavarokkal és PTSD-vel küzdött az egyik legismertebb szerepe után
- Matt Damon és Zendaya is ott lesz Christopher Nolan Odüsszeiájában
- Johnny Depp lánya sem menti meg a sírból visszarángatott vámpírfilmet
- James Gunn a véres és kimerült Supermanhez hasonlította Amerikát
- Ennyire személyes hangvételű film még sosem készült a legendás intézményről
Robert Eggers az a fajta filmrendező, aki sűrűn hallgat, mint akinek nincs mondanivalója, de amikor megszólal, akkor olyan öblös hanggal szól a nézőkhöz és a kritikusokhoz, hogy ember legyen a talpán, aki nem borul le előtte. A 40 éves szakembernek a történelmi horrorok fekszenek legjobban, eddig olyan mesterműveket tett le az asztalra, mint Az Északi és A világítótorony, amelyek bemutatásuk óta foglalkoztatják a fórumozókat. Vannak, akik gyűlölik mindkettőt, akadnak, akik éjt nappallá téve elemzik őket. Eggers talán kevésbé ismert, pályakezdő filmje, a 2016-os A boszorkány (The VVitch) mára csúnyán a feledés homályába veszett, pedig
egy olyan kemény folk horrorról van szó, ami napokig-hetekig az emberrel marad, és rémálomként kísérti éjszakánként.
Nem túlzunk, A boszorkány tényleg ennyire könyörtelen, a zsáner azon kevés darabjai közé tartozik, amelyeknek minden percéből csak úgy csöpög a kegyetlenség, a perverzió, és árad belőle, hogy ez egy olyan történet, amelyben a gonosz nem kegyelmez a csapdájába esetteknek.
De miről is szól a történet? Új-Angliában járunk, 1630-ban, amikor egy William (Ralph Ineson) nevű telepes vitába keveredik az egyházzal, és emiatt száműzik őt, a nejét, Katherine-t (Kate Dickie), nagylányukat, Thomasint (Anya Taylor-Joy), kamaszodó kisfiukat, Calebet (Harvey Scrimshaw) és a család legkisebb tagjait, az ikerpár Mercyt (Ellie Grainger) és Jonast (Lucas Dawson). A pórul járt família fogja magát és konkrétan az isten háta mögé költöznek, egy erdő mellett építenek pajtát és házat, hogy ott éljék az elkövetkező éveket. Igen ám, de Williamék szó szerint az isten háta mögött lelnek menedékre, a fák között, a sötétben valami megmagyarázhatatlan bujkál, és le-lecsap rájuk.
Az általunk a SkyShowtime-on megtalált filmben Robert Eggers nem teketóriázik, mindenféle visszafogottság nélkül mutatja be, hogy hiába iszonyúan vallásos valaki, ettől még lehet igazán bűnös lélek. Példának okáért William karaktere a hazugságai csapdájába esik, felesége gőgös, az ikrek kis ördögök, míg Calebet a paráznaság gondolata kísérti, így nem is csodáljuk annyira, hogy a kommuna nem szívesen látja a faluban őket...
Talán az egyetlen kivétel közülük A vezércsel és A menü sztárja, a bociszemeiről híres, elképesztően tehetséges Anya Taylor-Joy által játszott Thomasin, aki mindenben segíti szüleit, játszik a kistestvéreivel. Mégis ő az, akire a család ráfogja, hogy minden bizonnyal boszorkány, és sunyi módon sanyargatja szeretteit.
A boszorkány picit sem tipikus horrorfilm, az író-rendező Robert Eggers nagyon kitartóan és szinte fű alatt építgeti a feszültséget, ahogy haladunk előre a 90 perces történetben, hogy aztán a csúcsponton, pont amikor a legkevésbé számítunk rá, egy-egy ijesztőbb jelenettel a frászt hozza ránk. Ez a része azért rettenetesen hatásos A boszorkánynak, mert a készítő nem csattogtatja ötpercenként a jump scare-eket, hanem vérprofin megalapoz nekik.
Van abban valami perverz, hogy egy ennyire mélyen hívő család ablakán kopogtat be az elemi erejű gonosz. A fakó, szürkés fényképezés, a felkavaró zenék mind hozzátesznek ahhoz, hogy mi, nézők is puritán hangulatba kerüljünk. Az i-re a pontot pedig a zseniális színészi játékok teszik fel, a szereplőgárdából nincs olyan, aki negatívan kilógna, és érdekes módon a fiatalabb tehetségek azok, akik a leghátborzongatóbb jeleneteket leteszik az asztalra. A Calebként látott Harvey Scrimshaw legalább akkora őstehetség, mint a boszorkánysággal megvádolt Anya Taylor-Joy. Nem beszélve az emlékezetes orgánumáról ismert Ralph Inesonról, aki bölcs, de nem túl megbocsátó családapa, a gyermekeit sorban elveszítő Kate Dickie meg úgy hisztériázik végig, hogy még mi is bepánikolunk tőle.
Nem kell aggódni, Robert Eggers horrorfilmje nem esik az olyan misztikus címek hibájába, mint mondjuk a Lost. Itt kapunk válaszokat, olyanokat, hogy a fal adja a másikat, és az élvezetesen csordogáló sztori épp a nagy fináléra lesz a legbetegebb, legfelkavaróbb, és a maga morbid módján a legszexibb.
A zárójelenet a tetőpont, amelyben képen vág minket a katarzis, és még napok múlva is azon kattogunk, hogy micsoda sötét és egyben gyönyörű fordulat ez már!
9/10
A boszorkány (The VVitch) a SkyShowtime-on nézhető meg, szinkronnal és magyar felirattal.