Rian Johnson az a fajta filmes, aki bátran vágja a fejszéjét a legkülönbözőbb műfajokba. Az író-rendező nevéhez a Looper – A jövő gyilkosa című, agyalós sci-fi mellett az új Star Wars-trilógia legjobb darabja, Az utolsó Jedik is fűződnek – mindemellett a 49 éves szakember örökre beírta magát a modern krimik történelmébe a Tőrbe ejtve-filmekkel. Johnson, legyen akármilyen sokoldalú, a nyomozós zsánerben lubickol legjobban. Ez utóbbi kijelentésre a tökéletes példa a Poker Face című új sorozat, melyet a tengerentúlon a Peacock mutatott be az év elején, idehaza pedig a SkyShowtime-ra érkezik szeptemberben.

A Poker Face legnagyobb különlegessége, hogy ahelyett, hogy a manapság olyan divatos „whodunnit?”, azaz „vajon ki a tettes?” alkotások nyomvonalát követné, inkább a 70-es, és 80-as évek nyomozós sorozataihoz nyúl vissza. Talán a legkézenfekvőbb, ha a Columbóhoz hasonlítjuk a produkciót, szerkezetében ezzel a nagy klasszikussal mutatja a legtöbb hasonlóságot a Poker Face. Az epizódok felépítése ugyanazt a sémát követi, mint az 1968-tól vetített nagy előd tette, de így is lehetetlen megunni: bemutatnak nekünk egy bűntényt, kiderül, hogy ki a gyilkos, majd azt kísérhetjük figyelemmel, hogy a főszereplő női detektív miképp keríti kézre az elvetemült bűnözőt.

A főszereplőt, Natasha Lyonne-t sokan ismerhetik a netflixes Russian Doll című dramedyből, aki bár észrevehetően kölcsönöz az ottani stílusából, ezúttal jóval visszafogottabbnak bizonyul. De azért laza és menő alakítást hoz a Poker Face-be, szó se róla. A történet egy szebb napokat látott kaszinói dolgozóról, Charlie-ról (Lyonne) szól, akinek a legjobb barátnője, Natalie (Dascha Polanco) gyilkosság áldozatává válik. Mindenki meg van győződve róla, hogy családon belüli erőszakról van szó, ám hősnőnk beizzítja különleges adottságait, hogy a rejtély nyomába eredjen.

Túlzás lenne azt mondani, hogy a Poker Face nyomozónője szuperképességgel rendelkezne, inkább csak annyiról van szó, hogy Charlie mások arcát leolvasva képes megmondani, ha valaki szántszándékkal hazudik neki. Az elején ez a tulajdonság még némiképp kiaknázatlan marad, de ahogy halad előre a sorozat, úgy válik egyre érdekesebbé. Elvégre hősnőnk olyan karakterekkel találkozik, akiknek fogalmuk sincs a turpisságról,

Legyenek akármilyen formakövetők, és azonos alapokra építettek az epizódok, mégis a véletlennek óriási szerepe van a sztoriban. Elvégre, ahogy az országon keresztül menekülő Charlie újabb és újabb helyekre tér be, illetve tart kényszerpihenőket, folyton gyilkosokba botlik. Természetesen a Poker Face-ből nem hiányzik az átívelő szál sem, de azt nem lőnénk le, hogy Natasha Lyonne karaktere egészen pontosan mi és ki elől fut.

Akkor a legélvezetesebb a Poker Face, ha a Tisztelt Olvasó vakon veti bele magát a sorozatba. Az írás ugyanis rettenetesen jó és fordulatos. Egyszerűen képtelenség, hogy valaki előre kitalálja, Charlie éppen milyen módszerekkel csípi majd nyakon az adott epizód rosszfiúját/rosszlányát.

Nem kizárólag a történetvezetés, amiben Rian Johnson sorozata retró, a fényképezéstől is legalább harminc évvel korábban érezzük magunkat, pontosan ezért olyan meglepő, amikor a Poker Face-ben a szereplők okostévét, mobilt használnak. El lehet feledkezni róla gyorsan, hogy igazából napjainkban járunk. Ezt az oldschool hatást felerősíti Natasha Lyonne jutalomjátéka is, akinek a ruházata, torzonborz haja a legnagyobb természetességgel simul bele az őt körülvevő közegbe. A Columbót egykor alakító Peter Falk büszkén rábólintana, ha élne még.

A Poker Face-hez hasonló, minden részben más esetet feldolgozó krimiknek nagy rákfenéjük, hogy a minőség ingadozó, képtelenek egy szintet fenntartani a készítők. Való igaz, hogy a Rian Johnson által rendezett részek a legerősebbek, ezeknek van a legmarkánsabb ízük, de lefelé egyik bűneset se lóg ki látványosan. Mindemellett a vendégszereplőket sokszínűen sikerült összeválogatniuk Johnsonéknak, akik között olyan neveket találunk, mint Adrien Brody, Ron Perlman, Hong Chau, Cloe Sevigny, Nick Nolte vagy Luis Guzmán. Nem kis művészek, akik hozzák a kötelezőt, sőt.

Egy tekintetben kevésbé megengedő a Poker Face: a játékidővel bizony nem óvatoskodtak az alkotók, ezek hosszban inkább az egy órához közelítenek, mint a 40 perchez. Igaz, ami igaz... a húzás a legtöbb esetben indokolt, mert a nyomozások és a bemutatott esetek kellően komplexek, követelik az alapos kifejtést. Azoknak viszont, akik a darálásra esküdnek, nehézséget jelenthet a dolog, a 10 részes első évad nem abba a fajtába való, amit egy ültő helyében végigpörget az ember.

Ritkán látunk olyan nyomozós sorozatot, ami ennyire összeáll. Rian Johnson képes kihozni a zseniális színésznőt a néha túl harsány Natasha Lyonne-ból. A bűnügyek kiszámíthatatlanok, a felgöngyölésük hibátlan. És csak a hab a tortán, hogy a rendkívül stílusos tálalás mellett az átívelő menekülős történetszál is mindig úgy köszön be, hogy a fotel sarkát markoljuk izgalmunkban, de úgy, mintha a mi életünk is múlna rajta, nemcsak Charlie-é.

8/10

A Poker Face első évada szeptemberben érkezik a SkyShowtime-ra, és már a másodikat is berendelték.