Vannak olyan filmek, amik mellett simán elmenne az ember, ha nem lennének olyan zárt fórumok, ahol hozzánk hasonló, mozgóképes fanatikusok osztják meg a legfrissebb találataikat. Valahogy így bukkantunk rá a The Passenger című új, egészen különleges thrillerre is, amelyet hiába készített a rémisztgetés műfaján belül kultikusnak számító Blumhouse, eléggé eldugták azt az MGM+ nevű platformra. Nagy kár, hogy emiatt valószínűleg sokan kihagyják ezt az elképesztően feszült, tragikus és a maga nemében talán megismételhetetlen thrillert, mert tényleg megérdemli a figyelmet.

A The Passenger középpontjában egy visszahúzódó fickó, Bradley (Johnny Berchtold) áll, aki egy gyorskajáldában gürizik, csendesen tűrve, hogy a kollégái állandóan pockolnak vele, megalázzák őt, és nem sok reménysugár van hősünk számára, hogy kiszabaduljon ebből a pokoli környezetből. Egy napon, amikor munkatársai még a szokásosnál is jobban elragadtatják magukat, valami olyasmi történik azonban, amire senki se számít. A marcona Benson (Kyle Gallner), aki a munkahelyi zaklatást mindig csak a sarokból figyeli, fejét csóválva megelégeli Bradley kínoztatását, kimegy a kocsijához, elővesz egy puskát, és véres pontot tesz a bullying végére.

Innen a film elkanyarodhatna megszokott irányokba, például bemutathatnák, ahogy a két fickó, a gyilkoló Benson és a mimózalelkű Bradley a zsaruk elől menekülnek. Ehelyett valami egészen más történik, hiszen a csendes gyilkos beülteti a kocsijába a főszereplőt, és kvázi túszul ejtve őt országúti kirándulásra viszi: a megállók Bradley életének nagy momentumai, azok a töréspontok, amelyek ennyire szomorú egyénné tették az alig 21 éves srácot.

Bradley életútja tényleg teli van tragédiákkal és groteszk fordulatokkal. Elég megemlíteni a férfi exbarátnőjét, aki egy macska miatt szakított vele, vagy a tanítónőt, akit gyerekként nyomorított meg véletlenül a The Passenger főszereplője. És hogy mi lehet Benson célja azzal, hogy Bradley-t a nagy traumáival szembesíti? Kicsit gatyába rázni a kölyökként viselkedő, és az anyja szoknyája mögé bújó felnőttet.

A forgatókönyvet jegyző Jack Stanley nagyszerűen festi fel elénk ezt az A-ból B-be, aztán C-be tartó közös utazást, miközben a sorozatgyilkossá avanzsáló Benson motivációiról szinte semmit nem mond el ezen kívül. Mindössze sejteti, hogy Kyle Gallner karakterének is megvannak a maga múltbéli gyötrelmei, és talán egykor ő is olyan teszetosza lehetett, mint Bradley.

A kapcsolatrendszer, amit a Carter Smith által rendezett, néha horrorba hajló, de mégis inkább thriller bemutat, legfőképp azért tragikus, mert Benson és Bradley akár testvérek is lehetnének. Egyik férfi könnyen tanulhatna a másiktól, de mivel közelebb kerülésük ennyire erőszakos körítést kap, mindez meghiúsul. Persze, a Johnny Berchtold által játszott, rendkívül érzékeny Bradley több és jobb emberként jön ki a kalandból, de nem azért, mert egy pszichopata mellett kocsikázik az anyósülésen, hanem mert a múltjából újra felbukkanó, végtelenül rendes emberek pozitív hatással vannak rá.

Igaz, hogy a végső katarzis elmarad, és akár hiányérzetünk is lehetne a kurta-furcsa lezárás miatt, de nincs azzal baj, ha a készítők a nézőre bízzák a végső értelmezést, és hagyják, hogy mindenki azt a tanulságot vonja le magának a látottakból, amit szeretne.

A készítők amellett, hogy képernyőre viszik a főszereplő páros reménytelen életét, a világot is egészen hasonlóan mutatják be. Omladozó és üres iskolát mutatnak, steril plázába teszünk kirándulást, ez a nyomasztó hangulat pedig a hangulatunkra is erősen rányomja bélyegét.

Minden keserűsége és szomorkodása ellenére a The Passengernek mégis van érzékelhető és értékelhető optimizmusa, hiszen azt sugallja, hogy még egy groteszk és szomorú életnek is lehet pozitív végkicsengése. Csak tenni kell érte.

7,5/10