A Netflix mostanában nem áll túl jól a fantasysorozatok terén: a harmadik évadra csúnyán földbe állították aThe Witchert, amelyből még a főszereplő Henry Cavill is menekülőre fogta, felejthető folytatást kapott egykori nagy kedvencünk, aSweet Tooth: Az agancsos fiú, és a Magyarországon forgatott Shadow and Bone – Árnyék és csont második etapjáról se beszélt a kutya sem – mert nem volt miről.

Pontosan ezért vártuk tűkön ülve a platform nagy nyári újdonságát, az augusztus 16-án bemutatott Jodie, a kiválasztottat (The Chosen One), amelyben simán benne volt a lehetőség, hogy a merészebb fantazmagóriák rajongóinak megváltást hoz. A széria Mark Millar és Peter Gross közkedvelt képregényét, az American Jesust dolgozza fel, ebből talán nem is olyan nehéz kitalálni, miről lehet nagy vonalakban szó. Segítünk annak, aki nem ismerné. A történet középpontjában egy 12 éves kisfiú, Jodie Christianson (Bobby Luhnow) áll, akit az anyja még csecsemőkorában Mexikóba menekített, hátha az őket üldöző rosszfiúk elől el tudnak bújni. A rejtőzködés azonban felemás sikerrel jár, Jodie-nak különleges képességei vannak, amelyek felszínre törnek, a helyi, mélyen vallásos közösség pedig az első rácsodálkozás és némi hisztériázás után úgy véli,

Ahogy a hat epizód során a cselekmény csordogál előre, úgy tűnik, a Jodie-t körülvevő embereknek igazuk van, hiszen a gyermek olyan dolgokat produkál, amikre csak Jézus Krisztus volt képes: bort fakaszt a vízből, meggyógyítja a betegeket, sőt... feltámasztja a holtakat, és az sem okoz neki túl nagy fejfájást, ha vízen kell járni vagy kigyógyítani valakit a lelki fájdalmaiból.

A Jodie, a kiválasztott amellett, hogy egy misztikus sztorit tár elénk, egyszersmind egy young adult sorozat, hiszen olyan nagy elődök nyomában járva, mint a Stranger Things és a Stand By Me, néhány tizenévest és a baráti társaságuk közel sem hétköznapi kalandjait tárja elénk. Hiába tűnik úgy, hogy Jodie maga az újjászületett Jézus Krisztus, a fiút ideje többségében jobban érdekli, hogy a társaival bandázzon, felszedje a neki tetsző Magdát (Lilith Curiel), esetleg elvesszen a sivatagban a karakán Tukával (Juanito Anguamea), az idősebb utcagyerek Hipólitóval (Jorge Javier Arballo) és a többiekkel együtt.

A sorozat alkotói a „megváltói” feladataival küszködő és a hírnevet a háta közepére sem kívánó Jodie karakterét nagyszerűen felépítik az évad során, és csak a hab a tortán, hogy kellő hangsúlyt fektetnek a többi gyerekre is, elérve, hogy minden kalandjuk során izguljunk értük. Muszáj hozzátenni, hogy amikor nem ők uralják a képernyőt, akkor sincs túl nagy gond a szórakoztatást tekintve, hiszen látványosan lopja a show-t a Glee egykori Dianna Agronja, aki ezúttal a csodatevő anyjaként bukkan fel. A Stranger Thingshez hasonló, erős szereplőgárda miatt válik itt is annyira szerethetővé a Jodie, a kiválasztott, amelyben eleinte csak viccnek, gyermeki csínynek és afféle átverésnek indul az egész bibliai vonal, melyet a mágiáért rajongó Wagner (Alberto Pérez-Jácome) eszel ki. Csak aztán a trükkökből valóság lesz, mindenki legnagyobb riadalmára, és eljut odáig a dolog, hogy a falusiak templomot akarnak építeni az új Krisztusnak, aki trónon ülve hallgatja a felnőttek sirámait, onnan szónokolva nekik.

Nyilván ezt a Netflix-sorozatot legfőképp azok fogják értékelni, akik vallásosak. Nekik remek agytorna lesz keresgetni az alig észrevehető utalásokat az első két epizódban, egészen addig, amíg el nem kezdődnek a konkrét csodatételek. A Gout testvérek nüansznyi, Jodie krisztusi örökségére utaló vizuális megoldásai zseniálisak, és úgy összességében dicsérni tudjuk a showrunneröket, akik úgy döntöttek, hogy a képregények amerikai nagyvárosi környezetéhez képest inkább Mexikóba viszik az adaptációt. Talán ennek is köszönhető, hogy a fényképezés annyira gyönyörködteti a szemet, helyenként még azon is elgondolkodtunk, hogy a Jodie, a kiválasztottnak ilyen képi világgal bizony nagyvásznon lett volna inkább a helye.

Igen, a Jodie, a kiválasztott a történetvezetését illetően néha túlzottan ifjúsági regényes, de amikor a mitológiaépítésre, például a szeplőtelen fogantatás körülményeire helyezik az alkotók a hangsúlyt, akkor csak elégedetten tudunk csettinteni. Aki ismeri az alapanyagot, nem fog nagyon meglepődni, hogy hova fut ki az első etap, a többiek viszont kössék fel a gatyájukat, mert igazi érzelmi hullámvasútban lesz részük. Míg az elején a Jodie, a kiválasztott egy optimista, bájos sorozatnak mutatja magát, addig az utolsó két epizódra jócskán besötétedik a tónus, jön a borzongatás, és

A Stranger Things végre kapott egy méltó kihívót, mert a Jodie, a kiválasztott mindenben felveszi a versenyt a Duffer fivérek alkotásával. A hatalmas természetességgel alakító gyerekszereplők imádnivalók, és amikor úgy hozza a sztori, a Jodie-t játszó Bobby Luhnow rémálmokat kiváltó alakításra is képes, a mexikói tájat úgy fényképezték le, hogy már-már kulinális élvezet a tévéképernyőre nézni, és úgy összességében egy rettenetesen okos adaptációt kapott az American Jesus. Nagy szó, mert Mark Millar más munkáit, például a Jupiter hagyatékát a Netflix csúnyán elcseszerintette. A Jodie, a kiválasztott azonban egy olyan feldolgozás lett, amin látszik, hogy a stáb belerakta szívét-lelkét.

A Jodie, a kiválasztott második évadáról egyelőre nincsenek hírek, de a sztorit olyan szépen vágták el, hogy túl sok hiányérzetünk akkor sem lenne, ha esetleg a Netflix nem rendelne folytatást. Mi, nézők így is, úgy is nyertünk ezzel a produkcióval, mert kaptunk egy agyalásra késztető, minőségien megvalósított misztikus fantasyt, amit akármikor elő lehet szedni, hogy újranézzük.

Ez a Mark Millar-adaptáció ékes példa arra, hogy a Netflixet lehet temetni, csak éppen nem érdemes. Bármikor elő tudnak kapni  egy gyönyörű fehér nyulat abból a bizonyos kalapból. A Jodie, a kiválasztottal is húztak egy bravúrosat, amely – bár nincs még vége a legforróbb három hónapnak – szerintünk a nyár legjobb új sorozata az online videótáron.

9/10

A Jodie, a kiválasztott első évada szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen.