A maffia olyan, mint a rák: nincs rá gyógyszer – hangzik el A Védelmező-trilógia zárófilmjében. Vagy lehet, hogy mégis legyőzhető? Antoine Fuqua filmrendező mindenesetre megpróbálkozik (legalábbis a mozivásznon) azzal, hogy igazságot szolgáltasson a legrászorultabb embereknek, és megtisztítsa a világot attól a mocsoktól, amelyet szintetikus kutyaszarnak neveznek: ez ugyanis az a drog, amely a gyerekeink életét teszi tönkre, sokszor örökre. 

A rendező neve már igencsak ismert a hazai mozilátogatók körében, gondoljunk csak a 2001-es Kiképzés című filmjére, amelyben szintén Denzel Washington a főszereplő, és amely mindjárt el is hozta számára az anyagi sikert. Clive Owen főszereplésével olyan Artúr királyt kanyarít a vászonra, amelyet érdemes akár többször is megnézni, bár a mozipénztárakban nem tarolt a film, aztán ott van a Brooklyn mélyén, amelyben Ethan Hawke, Richard Gere és Don Cheadle tesz kockára mindent azért, hogy az igazság nevű elvont fogalomnak érvényt szerezzen, elgondolkoztató mozi, érdemes újranézni. A rendező az amerikai elnök megmentésén is munkálkodik egy keveset, de a Támadás a Fehér Ház ellen című opus inkább csak hab a tortán, mert a második igazi nagy siker A Védelmező első részével jön el a rendezőnek 2014-ben. Az első rész sikerén felbuzdulva négy évvel később elkészül A Védelmező trilógia második opusa is, amelyben már szembetűnő, hogy Fuqua nemcsak különleges képi világ létrehozásán munkálkodik, de előszeretettel idéz filmtörténeti klasszikusokból is.

Csemegézni a filmtörténet terülj, terülj, asztalkájáról

Ám az igazi nagy meglepetéssel A Védelmező 3-ban áll elő, ugyanis nemcsak A polip című klasszikus kisvárosi maffiavilágról szóló sorozat köszön vissza a filmben, hanem

Persze már akkor gyanút foghattunk, hogy Fuqua „gátlástalan gazember”, aki bátran csemegézget a filmtörténet terülj, terülj, asztalkájáról, amikor elkészítette A hét mesterlövész igazán zavarba ejtő remake-jét.

A Védelmező mindhárom részében Denzel Washington alakítja Robert MacCallt, aki korábban kommandósként dolgozott, de megrendezte a saját halálát, majd visszavonult. Remek dramaturgiai fogás, hogy a főhős egy olyan ember, aki már nem akar harcolni. Elfáradt, otthont és nyugalmat keres, ám egy olyan mértékig elátkozott világban, mint a miénk, minden egyes részben előjön belőle az igazi férfi, akit minden nő egyetlen jelzővel illet: a védelmező. A férfiak dolga ugyanis ez. Meg kell védelmezni a gyerekeket és a nőket, a családokat és a kisvárost, meg kell védelmezni akkor is, ha belehal az ember, mert az igazi férfi pontosan tudja, mit jelent tisztességesnek és erkölcsösnek lenni.

Ezt a filmet azért fogják imádni a középkorú vagy idősebb férfiak, mert erre a generációra jellemző stílusos hadviseléssel győzi le a nem igazán fiatal Denzel Washington általa meggyőzően alakított főhős a fiatal, stílustalan, hisztérikus és nagyképű, ám igencsak butácska maffiózókat. A fiatalabbak azért fogják szeretni ezt a filmet, mert olyan apafigurára találhatnak a főhős karakterében, akire jó felnézni, a nők meg azért fogják szeretni ezt a filmet, mert végre olyan férfimintát látnak a mozivásznon, amely nem önző, nem egoista, nem kergeti saját kielégülését, viszont megvédi a közösséget, amelyben él, megvédi a nőt és a gyereket. Antoine Fuqua arra hívja fel korunk férfinemzedékének figyelmét (kábé az utolsó pillanatban), hogy „ez a mi munkánk, és nem is kevés”.

Királydrámák dramaturgiája köszön vissza

A Védelmező 3. úgy épül fel, mint egy komolyzenei darab. Milán Kundera írt így könyvet, és persze volt még néhány filmrendező, hogy mást ne mondjunk, például Sergio Leone, aki hasonlóképpen járt el, amikor a filmkészítés életre szóló kalandjára adta a fejét. Felettébb érdekes, hogy a filmnek nem az akciójelenetei a legemlékezetesebbek, hanem azok a jelenetek, amelyek révén mi, nézők is átérezzük, hogyan lesz egy ember egy kisközösség része. 

Egyszerűen lubickolunk az olasz kisvárosi miliőben, és nemcsak Fellini Amarcord című filmje jut az eszünkbe, hanem konkrétan látjuk a házfalakon a mozi történetét is, ott van Giuseppe Tornatore Cinema Paradiso című alkotása, legalábbis az a jelenet, amikor a mozigépész a falra vetít, hogy mindenki láthassa a mozit. Az is, akinek nem jutott jegy, de az is, aki nem tudta megvenni, az is, aki nyertes, és az is, aki vesztes az életben.

A filmművészet ugyanis felruház azzal a tudással, hogyan lehetünk győztesek, de ha saját életünkben nem is vagyunk képesek meglépni a megfelelő lépéseket, néhány óra erejéig mégiscsak hősök lehetünk mindannyian.

A Marlon Brando által alakított maffiavezért A keresztapában akkor lövik le, amikor a zöldségesnél vásárol, és azért, mert sok minden gengszterségben benne van az életében, de a drogtól meg akarja menteni a gyerekeket. A Védelmező 3-ban mindez úgy köszön vissza, hogy a maffiában már rég elveszett a betyárbecsület (a Mad Max gusztustalan csürhéjét látjuk itt is tombolni), viszont az éppen aktuális keresztapa halála variáció a kultikus film témájára (nem áruljuk el, mert spoiler lenne), de Shakespeare III. Richárd című királydrámáját idézi meg egy hosszan tartó, nagyon látványos jelenet erejéig, vagy aki a művészfilmek rajongója, az felfedezheti Andrzej Wajda Hamu és gyémánt című filmjének befejezését is, de ezt nem kell erőltetni, csak azoknak, akik A lét elviselhetetlen könnyűségét is egynél többször olvasták. Majd jön a finálé, és a hétköznapi emberek hálás tekintete. A zenemű végén még ott van egy kósza dallam, de azt akár már el is hagyhatták volna. És ebben a pillanatban érdemes elgondolkodni azon, mitől jó egy film. Ez a mozi nem a hullák számával arat látványos győzelmet, hanem a stílusossága révén. Sokáig emlékezni fogunk rá.

10/10