A vámpíros filmekben és sorozatokban az elmúlt egy-két évtizedben hozzászokhattunk, hogy két dolog mindig megvolt: a kegyetlen vérengzés és a túlfűtött erotika. A mostanra talán klasszikusnak számító True Blood mesterien csinálta mindkettőt, de a könnyedebb megvalósításért rajongó nézők is megkapták a maguk betevőjét, köszönhetően olyan „guilty pleasure” címeknek, mint a Vámpírnaplók és az Alkonyat. Napjainkban a vámpíros téma kifulladóban van, erre utal, hogy a tavaly októberben indult új, Interview with the Vampire tévésorozatra sem kapták fel a fejüket túl sokan, és idén tavasszal a Renfieldtől sem mentek tropára a kasszagépek, pedig Nicolas Cage remek Drakula volt, annak ellenére is, hogy a köré összerakott film nem ért fel a legendás karakter új iterációjához.

A The Last Voyage of the Demeter című, az amerikai mozikban augusztus 11-én vászonra került, de pár nap vetítést követően a video-on-demand szolgáltatásokra is megérkezett horrorfilmet pont azért vártuk, mert arra számítottunk, hogy kicsit felrázhatja ezt a tetszhalott műfajt. André Ovredal rendezésének több érdekes aspektusa van, ezek közül az egyik legfontosabb, hogy Bram Stoker 1897-ben megjelent könyvének mindössze egy fejezetét, a hetediket veszi alapul, ahelyett, hogy a regényt teljes egészében feldolgozná.

Pontosabban a Demeter nevű hajó kapitányának pár oldalas feljegyzésén alapul az egész film, és jól mutatja, hogy kreatív szempontból mekkora kihívás volt a Drakula-könyvnek ezt a részét egész estés változatban elmesélni, hogy a The Last Voyage of the Demeter forgatókönyvén Bragi Schut Jr. már 1992-ben elkezdett ügyködni. Egy olyan film szkriptjén, ami az Alien hangulatát célozza meg, csak éppen űrhajó helyett egy rendes hajón ébred arra a legénység, hogy a rakomány dobozai közül az egyikben valami förtelmes szörnyeteg lapul.

A történet középpontjában egy Clemens (Corey Hawkins) nevű fiatal doktor áll, aki csatlakozik a Demeter legénységéhez, akik Londonba tartanak, ám a bolgár partoknál megállnak, hogy szállítmányt vegyenek fel. A Demeter kapitánya, a sokat látott Elliot (Liam Cunningham)  unokájával, Tobyval (Woody Norman) tengeti életét a fedélzeten, és nagy szerencséjére a tengerésznek megvan az a luxusa, hogy olyan megbízható emberekre támaszkodhat, mint az elsőtiszt Wojchek (David Dastmalchian). Ám a gonosszal szemben mindannyian kevésnek bizonyulnak.

A film ügyesen altat el bennünket, nézőket, hiszen egészen komfortos hangulatban ismerhetjük meg a legénységet, akik tényleg jól felépített, alaposan átgondolt karakterek. Liam Cunningham már a Trónok harcában bizonyított, és itt megint hozza a jóságos, sokat tudó öregember figuráját, aki már a visszavonuláson gondolkodik, és ez az utolsó útja, mielőtt letelepedik Tobyval valahol vidéken. Rajta kívül alaposan megismerjük Clemens motivációit, akit az hajt, hogy megismerje a világot, rájöjjön az élet értelmére, és bizony a 24: Legacyban látott Corey Hakwins ezúttal sokkal jobban teljesít, mint amikor Jack Bauert kellett „imitálnia”.

A dolgok akkor pörögnek fel, és vesz a Demeter útja rémisztő irányt, amikor először egy nő, Anna (Aisling Franciosi) fordul ki az egyik szállított dobozból, és visítozva figyelmezteti a matrózokat, meneküljenek, mert itt csak a halál vár rájuk. Majd nem sokkal utána a vérszomjas bestia is megérkezik.

Hogy mennyire igaz, amit a nő mond, az csak pár perccel később derül ki, amikor a Javier Botet által játszott Drakula elkezdi módszeresen és rettenetesen kegyetlenül legyilkolni az embereket. Bár a xenomorphokhoz talán nem ér fel, de a vámpír régi-új értelmezése annyira ijesztő, hogy a lény feltűnéseinél többször is a szívünkhöz kaptunk. Egyértelmű, hogy az alkotó az 1922-es Nosferatut vette alapul, amikor Vlad Tepes kinézetéről döntött. A The Last Voyage of the Demetert egyedivé teszi az is, hogy a vámpírsztorikra jellemző túltolt szexualitást teljesen hanyagolták,

Ebben a filmben Drakula egy elborzasztóan horrorisztikus szörnyeteg, aki ráadásul okos is, az állatias énjének magát átadó román fejedelem szárnyait kitárva repked, ha arról van szó, éles karmaival mar, és az általa megharapott emberekből pedig mind hasonszőrű rémet csinál.

Amivel kicsit tudnánk ostorozni a The Last Voyage of the Demetert, az az, hogy túlnyújtott. Egyetlen fejezetből nem lehet olyan filmet csinálni, ami 120 percen keresztül feszült tud maradni. Kicsit érezni lehet, hogy a készítők nem tudták lerázni magukról a terhet, hogy tartaniuk kell magukat az alapanyaghoz, nem gyalázhatják meg Bram Stoker legendás sztoriját. Ez a félsz rányomta a bélyegét erre az amúgy klausztrofób, elképesztően véres, kegyetlen és néha a filozófiai gondolatokba is beletenyerelő horrorba.

Egy dologban biztosak vagyunk, a Drakula-lore-t sikerült egy korrekt alkotással bővíteni, a The Last Voyage of the Demeter legalább annyira egyedi lett a maga zsánerén belül, mint mondjuk a Barbár volt nem olyan rég. Nem újítja meg a műfajt, de egy kicsit lelket ver a vámpíros filmekbe.

7/10