A One Piece című manga, amelyet Eiichiro Oda 1997 óta egymaga jegyez, megkerülhetetlenné és bizonyos szempontból egyeduralkodóvá vált a popkultúrában, hiszen a japán képregényszéria Guinness-rekordot döntött az eladásaival – még a Dragon Ballt is utcahosszal maga mögé utasította a pénztáraknál. Az ehhez hasonló mangák sorsa, hogy némiképp természetes módon tévéképernyőre is kerülnek, és a mangából készült One Piece animeszéria, melyet 1999 óta sugároz a Fuji TV, ha mindez lehetséges, még szélesebb réteggel ismertette meg ezt a kalózos történetet.

A Netflix valami irtó kemény fába vágta a fejszéjét tehát, amikor megszületett a döntés, hogy a One Piece-ből élő szereplős sorozatot készítenek. Túl sokan emlékeznek még a streamingszolgáltató mellényúlásaira, valami förtelmesen rossz lett tőlük az élő szereplős Death Note-film, és a John Cho főszereplésével készített, 2021-es Cowboy Bebop is nagyon rondán elhasalt. Valamennyi lélek mondjuk utóbbiba szorult, de a végeredmény inkább hajazott valami amatőr rajongói filmre, mint hivatalos, komolyan vehető adaptációra. A Netflix esküdözött is ezúttal, hogy addig nem adják ki a One Piece első évadát, amíg az executive producerként közreműködő Eiichiro Oda áldását nem adja rá.

Lehet, hogy máskor is így kellene tennie a Netflixnek, mert a One Piece egy olyan feldolgozás lett, ami simán magába szippantja az új nézőket is, kiszolgálja egyszersmind a régieket, és a manga őrültebb megoldásait korrektül építi be a sztorijába. Hát mi történt itt, valami csoda?

Az élő szereplős One Piece-sorozat, mely augusztus 31-én került fel a Netflixre, rögtön az első jelenetével a lovak közé csap, miután pár mondatban bemutatják ezt a tengerek által uralt világot, szemtanúi lehetünk a rettegett kalózkirály kivégzésének, aki a tömegnek még utolsó leheletével inspiráló beszédet ad elő az általa elrejtett, legendás kincsről. Igen, ez a One Piece, ami körül a sztori forog, és amelyet főhősünk, egy fiatal kölyök, Monkey D. Luffy (Inaki Godoy) is igyekszik megtalálni.

Monkey D. Luffyt az első felbukkanásakor nem éppen ragyogó helyzetben látjuk, a fiú tutaja elsüllyedni készül, és az egészet csak úgy tudja túlélni, hogy egy hordóba bújik, és reménykedik a jó szerencsében. Innen indul a nagy kaland, Luffy azután, hogy rövid és véletlen látogatást tesz Alvida kalózhajóján, összeismerkedve egy másik csillogó szemű, de teljesen más karrierre vágyó kölyökkel, Kobyval (Morgan Davies), felkerekedik, hogy összeszedjen magának egy épkézláb legénységet. Elvégre nincsen kalózkapitány matrózok nélkül...

A dolog nyilván sikerül is, ám Luffy kalóztársai, legalábbis azok, akik az általam eddig látott, első két epizódban csatlakoznak hozzá, igencsak problémásak. A marcona és hallgatag Roronoa Zoro (Mackenyu) konkrétan egy kalózokat gyilkoló fejvadász, míg a szépséges tolvaj, Nami (Emily Rudd) kettős szerepet játszik, és megvannak a maga, egyelőre ködös, de nem túl sok jóval kecsegtető motivációi. Az új sorozat elején ők azok, akik kisvártatva összerázódnak, borsot törnek a tengerészet orra alá, majd egy kincskereső térképpel meglógva elindulnak megtalálni a One Piece nevű legendás zsákmányt.

Ahogy fentebb írtam, az élő szereplős One Piece egészen jól használja fel a manga őrültebb mutatványait, például azt, hogy Luffynak van egy különleges képessége. A fiú kiskorában véletlenül megevett ugyanis egy démongyümölcsöt, amitől a teste hasonlóképp válik ruganyossá, mint a Marvel-univerzumban látott Mister Fantasticnak. A készítők remekül kihasználják azt, hogy Luffy képes gumiemberként harcolni, amikor úgy hozza a szükség, a karaktert játszó Inaki Godoy pedig feltűnően élvezi az egészet. A Who Killed Sara?-ban is látott mexikói színész egyértelműen a One Piece szíve-lelke, ennyire energikus alakítást mostanában nem láttunk az online videótár egyetlen új szériájában sem. Godoyban megvan az a gyermeki lelkesedés, optimizmus és lendület, ami ahhoz kell, hogy hihetően és szerethetően eljátssza ezt a klasszikus figurát. Persze a többiek se rosszak, Emily Rudd nagyjából Nami eljátszására született, míg a második epizód főgonosza, a testrészeit szétkapcsolni képes, és a levegőben azokat külön-külön mozgató Buggy, a bohóc (Jeff Ward) olyan ijesztő és pszichopata, hogy el se gondolkozunk rajta, hogy amiket csinál, mekkora blődségek.

Ezt a sorozatot a Netflix nagyon szépen és igényesen összerakta, és ami még ennél is fontosabb, a kalózok által uralt, tengeri világot meg is töltötték élettel. Fantasyfronton a Vajáknak például ez nem sikerült, de a One Piece-ben megvan az a mágia, ami ahhoz kell, hogy felcsillanjon a szemünk minden alkalommal, amikor meghalljuk a főcímet, és gyermeki lelkesedéssel nézzük az ügyesen megkoreografált harcjeleneteket.

Nyilván kell hozzá némi nyitottság a néző részéről ahhoz, hogy az őrültebb megoldásokat is befogadja, de azok, akik ismerik és szeretik a mangát vagy az animét, nem véletlenül mondják azt, hogy a Netflix megtörte az őket sújtó átkot, és úgy ültettek képernyőre egy japán képregényt, hogy még a legvérmesebb One Piece-rajongók se nyúlnak öt perc után a távirányítóhoz, hogy szörnyülködve kikapcsolják a készüléket.

A One Piece más szempontból is hiánypótló, mert a Netflixnek épkézláb kalandsorozata sincsen túl sok az Outer Banksen kívül. Nagyon el leszek keseredve, ha idő előtt elkaszálja a streamingszolgáltató ezt az újdonságát, mert a One Piece világa tényleg olyan színesnek tűnik, amiben szeretnék sokkal jobban elmerülni. Erre nyolc rész nem elég, hiába hosszúak azok, és járnak 60 perc környékén, minimum több évad kellene egy alaposabb élő szereplős feldolgozáshoz. Kedvcsinálónak, afféle ízelítőnek azonban nagyon is jó az új One Piece.

8/10

A One Piece első évada szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen.