Index Vakbarát Hírportál

Arnold Schwarzenegger majdnem meghalt, miután kórházba került

2023.09.05. 12:27
Egy rutinműtét során elkövetett hiba majdnem az életébe került Arnold Schwarzeneggernek.

A híres filmsztár szívbillentyűjét ki kellett cserélni, ez még 2018-ban történt. De amikor felébredt az altatásból, akkor jött a nagy sokk:

„Az orvosok azt mondták nekem, hogy hibát követtek el, és átszúrták a szívfalamat. Ezért kellett a lehető leghamarabb közbelépniük, hogy megmentsék az életemet” – árulta el az osztrák származású amerikai színész, testépítő, üzletember és politikus az Arnold's Pump Club című műsorában a YouTube-on.

Schwarzeneggernek ezt követően meg kellett erősítenie a tüdejét, hogy ne haljon meg tüdőgyulladásban, írja a Kurier.

„Mivel a nulláról kezdtem, a napi edzéseim légzőgyakorlatokká váltak, hogy ne kapjak tüdőgyulladást. Később jöttek a séták a kórház körül. Végül hazamentem, és körbesétáltam a birtokomat. Sokat kellett tornáznom” – emlékezett vissza a Terminátor-filmek sztárja.

Az akcióhős számára nagy volt a motiváció, hiszen mindez alig néhány hónappal azelőtt történt, hogy megkezdődött volna a Terminátor: Sötét végzet című akciófilm forgatása. Addigra Schwarzenegger szeretett volna tökéletes formába jönni, hiszen rá osztották az egyik főszerepet. Kitartását pedig siker koronázta.