A második világháborús filmeket nagyon szeretjük, és hiába érezni úgy néha, hogy a filmipar már felesleges rókabőröket húzogat le a témáról, a mai napig jönnek olyan művek, amik értékesek, és abszolút újat mutatnak a nézőknek. A legutóbbi ilyen a finnek különlegessége, a Sisu volt, de az elmúlt pár évből tudnánk említeni a JoJo Nyuszit, a Dunkirköt vagy a Furyt is a kötelező néznivalók kategóriájából. Ezek a filmek általában rettenetesen földhözragadtak, próbálnak illeszkedni a történelemhez, és a legnagyobb káosz közepén intim, emberi tragédiákat mesélni.

Pontosan ezért izgalmas újdonság jelen cikkünk tárgya, a LOLA című film, amelyet az HBO Max pár napja tett nézhetővé. Az Andrew Legge által rendezett, amúgy 2022-es ír–brit produkció olyat tesz, amire nincs túl sok példa: a második világháború idején mesél el egy sci-fi-történetet, egészen pontosan időutazósat. Már ennyi, az alapkoncepció elég volt nekünk, hogy rohanjunk a tévé elé, és lecsekkoljuk ezt a nem hétköznapinak tűnő újdonságot, és megsúgjuk, nem is csalódtunk. Sőt!

A LOLA tulajdonképpen, ha messziről indulunk neki az elemzésének, egy found footage film. Azaz a nagyjából 70 perc alatt egy olyan talált videófelvételt nézünk, amit az egyik főszereplő rögzített kamerával. Egy üzenetet, mely nemcsak nekünk szól, hanem valaki másnak is. A videofelvétel készítője egy Mars Hanbury (Stefanie Martini) nevű fiatal hölgyemény, aki azt dokumentálja, hogy testvérével, Thommal (Emma Appleton) hogy s mint találnak fel egy olyan gépezetet, amellyel belehallgathatnak, illetve belekukucskálhatnak a jövőbe. A szerkentyű, amelyet anyjuk után LOLA-nak neveznek el, képes a jövőből rádió- és tévéadásokat közvetíteni a múltba. Egészen pontosan 1941-be, amikor a Hanbury nővérek tengetik az életüket.

A két nő eleinte abszolút ártatlan dolgokra használja a botcsinálta „időgépüket”, olyan zenéket hallgatnak, mint például David Bowie-slágereket, amik még nem jöttek ki, el nem készült Kubrick-filmekért rajonganak és a többi. De aztán eszükbe jut, hogy miért is ne változtatnának a sorsukon, és fogadásokkal nagy pénzekre tesznek szert. A legnagyobb baklövésüket azonban mégsem ezzel követik el, hanem azzal, hogy elhatározzák, LOLA segítségével beavatkoznak az éppen dúló második világháborúba, és a jövő ügynökeiként füleseket adnak le a szövetségeseknek, hogy azok könnyen leverjék a nácikat és a rémuralomra törő Hitlert.

Na, már most. A Vissza a jövőbe-trilógia óta jól tudjuk, hogy aki az idővel babrál, az jól megjárja. Mindezt a LOLA hősnői sem kerülhetik el, de amekkorát csavarintanak a történelem alakulásán, arra még mi, sokat látott sci-fi-rajongók se számítunk. Ez az amúgy a karanténidőszakban forgatott, minimál-költségvetésű film olyan második világháborús drámát visz a képernyőnkre, hogy néha elfelejtünk levegőt venni… És egy olyan alternatív világképet mutat be a második világháború után, amitől a hideg futkos a hátunkon.

Jó tudni, hogy a direktor egészen érdekes módszerekkel vette fel a filmet, a stáb által használt kamerákra korhű hatást kölcsönző lencséket raktak, és odáig is elmentek, hogy bizonyos snitteket egy 1930-as évekbeli Newman Sinclairrel forgattak, hogy az archív hatás tökéletes legyen. A színésznőket betanították, hogy tudják kezelni a kamerákat, szóval apait-anyait beleadtak a készítők, hogy az immerziónk a lehető legjobb legyen. Kicsit vérzik is a szívünk, hogy mi ezt a filmet nem láthattuk mozivásznon, mert úgy istenigazából a LOLA oda lenne való.

Ami a szereplőket illeti, a netflixes Az utolsó királyságban látott Stefanie Martini hozza Mars karaktere által a karakán, tűzrőlpattant menyecskét, míg a korábban a Vajákban is felbukkant Emma Appleton Thomasina bőrébe bújva egy hűvösebb, analitikusabb nőt, aki a tudományban látja a végső választ mindenre. Ez egy régóta húzódó motívum, a Lost is nagyon szeretett például a vallásos és a tudományban hívó emberek ellentétére építeni. A LOLA-ban is működik a dolog, szó sincs róla, a testvérpár a szíve-lelke ennek a történetileg néha picit széteső, mégis a befejezésével tökéletes katarzist nyújtó alkotásnak.

Ennyire rövid idő alatt is olyan szépen kifejtették Mars és Thom drámáját, prezentálták nekünk aprópénzből a második világháború borzalmait, és tettek le elénk egy alternatív múltat, hogy szívesen lubickoltunk volna még benne. Ha lenne igazság a Földön, a LOLA-ból csináltak volna egy 6-8 részes sorozatot, ami nyakunk rá, hogy nem állt volna meg az első évadánál. Így viszont marad ez a második világháborús sci-fi egy rejtett kincs, amit kis szerencsével az utókor felfedez majd magának, és kultuszfilmet csinálnak belőle, úgy éljenezve a LOLA-t, ahogy azt már most megérdemli.

9/10

A LOLA az HBO Maxon nézhető meg, szinkronnal és magyar felirattal.