Pár évvel ezelőtt már felröppent a hír, hogy Michael Caine visszavonul, azonban a színész akkor cáfolta a pletykákat. Most azonban a The Telegraphnak úgy nyilatkozott, valószínűleg a The Great Escaper – A nagy szökevény című filmjével fejezi be színészi pályafutását.
Nagyon boldog voltam, hogy megcsináltam. Egyszerűen imádtam Bernie karakterét, aki rendkívüli. A történetet pedig olyan gyönyörűen írták meg
– mondta a színész. Hozzátette, pár évvel ezelőtt már azt hitte, hogy ez a film sem készül el.
A Covid miatt három évig nem készítettem filmet, és akkor azt hittem, kész vagyok. Aztán mégis bevállaltam ezt a filmet, amely forgatásán csodálatosan éreztem magam
– mondta Caine. A színész ugyanakkor hozzátette, jelentős fizikai kihívásokat jelentett neki a munka.
Kilencvenéves vagyok, és nem tudok rendesen járni. Akárhogyan is nézzük, most már nyugdíjas vagyok
– mondta. A színész korábban arról is beszélt, hogy gerincproblémákkal küzd.
Az Oliver Parker által rendezett A nagy szökevény című film egy második világháborús brit veterán igaz történetén alapul, aki megszökik az idősek otthonából, hogy részt vegyen a D-nap (normandiai partraszállás) 70. évfordulójának ünnepségén Franciaországban.
A film főszereplője Michael Caine mellett Glenda Jackson, aki 2023 júniusában halt meg 87 éves korában, kilenc hónappal azután, hogy befejeződött a film forgatása.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM

Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!