A 2000-es évek elején egymást érték a felháborító szexkomédiák, amíg csak az eszünket tudjuk, nosztalgiával fogunk visszaemlékezni az olyan alkotásokra, mint a Superbad, a Sex Drive, vagy éppen az Euro Trip. Ezeket a címeket a mai filmkedvelők jó eséllyel nem ismerik már, pedig tabut nem ismerő humort és kanosságot tekintve nem lehetett a fent említettekkel versenyre kelni. A nevettető műfaj így 2023-ra szinte teljesen kiírta magát Hollywoodból, szimplán abból az okból kifolyólag, hogy manapság mindenki megsértődik mindenen, semmivel nem lehet viccelni, így a vígjátékok is igencsak lagymatagok.

Csakhogy láthatóan elindult egy olyan trend, köszönhetően a bátrabb készítőknek, mely úgy tűnik, visszahozhatja a bátran ironizáló filmeket a vászonra. Fontos lépés volt idén a Jennifer Lawrence főszereplésével bemutatott Barátnőt felveszünk is ez irányban, mely egyszerre beleállt a helikopterszülőkbe, a töketlen, csajozni nem merő fiatalokba, és persze azokba a harmincas, kiégett nőkbe is, akik nem jutnak egyről a kettőre, de azért teljesen meztelenül bármikor leállnak a tengerparton verekedni, ha úgy hozza a szükség.

Most egy újabb szexkomédia jött, szinte hihetetlen, de idén már a második, amely a bevállalósságával bizony többször is kiborított bennünket a székből, úgy röhögtünk rajta. A Bottoms című vígjátékról van szó, amely a napokban érkezett meg a video-on-demand szolgáltatásokra, és a már említett Superbad mocskos humora mellett olyan, fiatalokról, de nem csak fiataloknak szóló vígjátékokat is megidéz, mint a Csavard be, mint Beckham és a Bajos csajok.

A Bottoms történetének középpontjában két barátnő, PJ (Rachel Sennott) és Josie (Ayo Edebiri) állnak, akik amellett, hogy a gimnázium lúzerei, még melegek is. Ez utóbbit, legalábbis saját elmondásuk szerint még hasznukra is fordíthatnák, és menőzhetnének vele, csakhogy tehetségtelennek és érdektelennek bizonyulnak mindenben, amihez csak fognak. Tinédzserekről van ugyanakkor szó, és ezek a lányok bizony nem szeretnének szűzen elballagni a suliból, ezért fogják magukat, és önvédelmi klubot alakítanak, hátha eljönnek a pompomlányok is, akiket aztán jól meg lehet fektetni.

Meglepő, de ahhoz képest, hogy mennyire be vannak indulva főszereplőink, szinte semmi meztelenkedés nincsen a filmben. Helyette máshogy durvulnak a csajok, PJ és Josie önvédelmi klubja végül inkább egyfajta harcosok klubjává alakul – ide járnak az ilyen-olyan okokból feszült gimis csajok, hogy jól elverjék egymást.

A főszereplőpáros telitalálat, de ezen nem lepődtünk meg nagyon, a filmet író-rendezőként is jegyző Rachel Sennott látványosan lopta a show-t és tartotta egyben az amúgy rettenetesen sikerült HBO-sorozatot, Az idolt korábban, és Ayo Adebiri szintén megmutatja a jelenleg is futó, és hazánkban rendkívül alulértékelt, disney+-os A mackóban, hogy nagyon megy neki a színészmesterség. Mindketten flegmák a Bottomsban, de míg Sennott afféle „mean girl”, addig Adebiri egy nemtörődöm, hipszter leányzó túlméretezett pulcsijába bújik. Ők ketten remekül kiegészítik egymást, és ha hozzáadjuk a mellékszereplőket, köztük a Willow-ban ügyes, és itt is nagyon fiús karaktert hozó Ruby Cruzt, Cindy Crawford modell lányát, Kaia Gerbert, és a szexualitásával látványosan küszködő Havana Rose Liut, akkor egy nagyon diverz, de épp ennyire izgalmas szereplőgárdát kapunk.

Ami a forgatókönyvet illeti, Emma Seligman és Rachel Sennott beleadtak apait-anyait. Csak úgy záporoznak ránk az egysoros beszólások, aranyköpések. Ennyire briliáns szövegek tényleg csak a Superbadben voltak utoljára hallhatóak, és ami a lúzerséget illeti, a Bottoms leszbikus hősnői simán felveszik a versenyt ebben e tekintetben is McKúrékkal.

A tinédzserekről szóló vígjátékok hatalmas rákfenéje, hogy egyszerűen nem tart ki a lendület és a film második fele unalomba fullad, mert az alkotók teljesen felesleges atyáskodó-anyáskodó üzenetet és tanulságot akarnak letolni a torkunkon. A Bottoms készítői jól látták, hogy semmi értelme az erőlködésnek, ennek köszönhető, hogy ez a szexkomédia a végére száll el igazán,

Ahhoz képest, hogy egy vígjátékról van szó, remekül megkoreografált verekedős jeleneteket kapunk. Pont nem egy szexkomédiától vártuk volna, hogy fedetlen keblek helyett majd bevert, véres fejeket és öntudatlan emberek sokaságát mutogatják nekünk premier plánban.

Tagadhatatlan, hogy a Bottoms támaszkodik a zsáner nagy elődeire, ám Rachel Sennotték remek érzékkel adagolják a nosztalgiát és hoznak be újításokat, emiatt a filmjük picit sem tűnik copy-pastának. Épp ellenkezőleg, a Bottoms nagyon friss hangvételű, kicsit visszaadja a hitünket abban, hogy nem halottak a vígjátékok, és úgy is lehet egy ehhez hasonló alkotás gátlástalan, szexpozitív és nagyon túlfűtött, hogy igazából nem dobálják magukról a szereplők a textilt.

Sőt, a queerfilmek sajátját, az állandó és túladagolt szenvedést is nélkülözi a Bottoms, és megmutatja, hogy igenis el lehet, és el kell merni térni az Eufória által mutatott ösvénytől. Attól még, hogy queer valaki, nem szenvedés és nyomor az élete 0-24-ben, talán ez a legnagyobb tanulság, amit mindenféle ránk erőszakolás nélkül a Bottoms remekül prezentál.

8/10