A Testek (Bodies) a világ legátlagosabb krimisorozatának indul: a kezdőjelenetek egyikében az éppen szabadnapját töltő, Shahara Hasan (Amaka Okafor) névre hallgató londoni rendőrnőt kísérjük figyelemmel, amint egy szélsőjobbos tüntetés miatt berángatják szolgálatba. Aztán az utcai lámpák szétdurrannak, felbukkan egy fegyveres tinédzser, aki bemenekül az egyik sikátorba, az utána rohanó Shahara pedig számára megrázó felfedezést tesz: az utca közepén egy meztelen halott férfi teste hever, fura tetoválással és kilőtt szemmel.

No, aggódni nem kell, a Netflix misztikus újdonsága nem egy CSI, se nem egy NCIS, bár nyilván a titokzatos holttest körül forog a 8 részes első évad, de közel sem úgy, ahogy gondolnánk. Rögtön a pilot nézése közben több idősíkba is ellátogatunk, visszaugrunk előbb 1941-be, majd még régebbre, 1890-be, hogy szembesüljünk a ténnyel, a múlt Londonjaiban hasonló körülmények között bukkan fel ugyanaz a hulla... csak éppen más és más detektívek találnak rá. 1941-ben a rendkívül simlis Karl Whiteman (Jacob Fortune-Lloyd) az, aki egy számunkra ismeretlen nő parancsára a kocsijába vágja a holttestet, és elhajt vele, míg 1890-ben Edmond Hillingead (Kyle Soller) merül le az angol főváros züllött kerületeibe, hogy utánajárjon, ki ez a John Doe, és hogy került ide.

Hogy ne legyen egyszerű a dolgunk nekünk, nézőknek, a Testek bedob még egy szálat, amely 2053-ba kalauzol, és egy Iris Maplewood (Shira Haas) nevű, minden lében kanál, robotikus testrészeket is használó zsaru találja meg ugyanazt a hullát, amit múltbeli kollégái.

Az október 19-e óta látható széria nagy erőssége, hogy egyszerre kapunk a legrégebbi történetszál révén egy kis Peaky Blinders utánérzést, megspékelve némi második világháborús kémkedéssel, és bár a jelenkor is pörög a paranoid thrilleres körítése miatt, mégis talán az a legtipikusabb oldala a Testeknek, úgy is, hogy a jövőbeli cyberpunkos sci-fi jócskán kárpótol érte. Végig az az érzésünk, mintha négy sorozatot néznénk egyben, és a kezdetben különálló, de később egyre jobban összekapcsolódó nyomozások és London különböző – múltkori, jelenkori és jövőbeli – arcai annyira igényesen vannak megalkotva, hogy helyenként el sem hisszük, hogy egy Netflix saját gyártásról van szó.

A Testek könyörtelenül odaláncol a képernyő elé, és bár lassacskán és óvatosan kimérve csöpögtetik az írók az újabb infókat és fordulatokat, a türelem rózsát terem, a végére minden összeáll, és szinte mindenféle hiányérzet nélkül nyomhatjuk ki a készüléket. Lehetne rajta vitatkozni, hogy ez a nyomozós sci-fi thriller vajon felér-e az olyan nagy elődökhöz, mint a Dark, de hogy megpróbálja, az tuti.

Csak hab a tortán, hogy a remek körítés mellett a négy nyomozó mindegyike komplex, izgalmas háttérrel rendelkező karakternek érződik. Ott van Shahara, akinek muszlim nőként kell megbirkóznia egy férfiak által dominált szakmában, Whitemant már az a tény kiemeli, hogy kettős ügynöknek, piszkos zsarunak tűnik a legelejétől, aki valóban nem fél bemocskolni a kezét. Rajtuk kívül ott van a 19. század végén ügyeskedő Edmond Hillinghead, akinek hiába van szerető felesége, szerelembe esik egy meleg fotóriporterrel. Az Unorthodox egykori főszereplője, Shira Haas pedig egy, a technológiával viaskodó és emiatt a saját testvérével is szembeforduló nőt hoz nekünk, aki nagyon úgy tűnik, hogy közelebb van a tűzhöz, mint gondolná. Hiszen rögtön az első perctől szinte üvölt, hogy főnöke, Elias Mannix (Stephen Graham) lehet a főgonosz, a minden mögött álló és rossz szándékú lángelme.

De ez utóbbi kijelentés valószínűleg nem lep meg senkit azok közül, akik lenyomják a pilot epizódot, hiszen már ott egészen nyilvánvaló, hogy valamiféle időutazás áll a háttérben. A Si Spencer által írt Bodies című és a DC Vertigo által kiadott képregényt feldolgozó tévésorozat jócskán bebonyolódik, de nem annyira, hogy a 8 részes játékidő indokolt legyen. Bőséggel le lehetett volna tehát faragni ebből a tényleg csavaros szériából, feszesebbre és tempósabbra kellett volna venni a végeredményt. Helyenként úgy éreztük, hogy nagyon ráérősen haladunk előre. Más szempontból nem is nagyon lehet belekötni a látottakba, a Testeket darálásra találták ki, és a minőségibb Netflix-produkciók közé írhatjuk fel simán.

Ügyes húzás, hogy a készítők még a képregényes modulokat is megidézték az osztott képernyős megoldással, ami előtt emeljük kalapunkat, nagyszerű referencia ez a 2021-ben elhunyt eredeti alkotó, Si Spencer művére.

Némiképp popcorn néznivaló, de azért elgondolkoztat, és a drámaiságot is felnőttesre veszi, vannak itt alávaló megmozdulások, brutális gyilkosságok és öngyilkosságok, meztelenség, őrületbe hajló őrjöngés és egyéb tabudöntögetések, például a múlt rigid Londonjának melegnegyedébe való alámerülés. Szóval, aki az efféle durvább megmozdulásokra érzékenyebb, az óvatosan közelítsen. Mindenki másnak a Testek jó kis kikapcsolódást nyújthat. Csak legyen türelme az embernek kivárni, hogy összeálljon a kép, és kiderüljön, ki mit miért csinál.

8/10

A Testek (Bodies) szinkronnal és magyar felirattal nézhető a Netflixen.