Brutálisan robban a nézőtéren ülők arcába a Semmelweis Ignácról készült új magyar film, aztán csordogálni kezd. Kiváló színészek kis és nagy szerepekben, méltó látvány, valódi hős. 

Alig gördül le a főcím, máris egy kegyetlen üldözés kellős közepén találjuk magunkat. Látjuk, ahogy egy halálra rémült terhes nőt kergetnek a zsandárok. A szerencsétlen üvöltve menekül, foggal-körömmel védekezik, elfogják, betuszkolják egy félelmetes palota kapuján. Itt gyorsan kiderül, hogy nem azért kergették, mert lopott, esetleg gyilkolt volna, de még a Habsburg-dinasztia ellen sem uszított. A zord épület lépcsője ugyanis a bécsi Allgemeines Krankenhaus szülészeti osztályára vezet. Az osztrák fogdmegek azért üldözték a rémült kismamát, mert a bécsi szabályokat sérti, ha egy szegény mindenórás nem egy arra kijelölt intézményben hozza a világra a méhében hordozott jövendő földönfutót.

Magányos harc a halál ellen

Nagyon magas rezgésszámon, szinte akciófilmesen indul tehát a Semmelweis című film, melynek munkacímében szerepelt a láthatatlan gyilkos kifejezés is. A terhes utcalány zsigeri félelmét ábrázoló jelenetet egyáltalán nem túlozta el a történelmi filmdrámát rendező Koltai Lajos. A bécsi közkórház keltette animális rettegést tökéletesen indokolja az a tragikus tény, hogy a ma is elérhető kimutatások szerint 

Akkoriban állt munkába, pontosabban 1846-ban kapott tanársegédi kinevezést azon a klinikán egy fiatal magyar, szülésmesteri és sebészdoktori diplomával is rendelkező orvos.

Koltai Lajos rendezésében azt követhetjük nyomon, miként jön rá az öntörvényű fiatalember, aki Semmelweis Ignác néven írta be magát az egyetemes orvostudomány aranykönyvébe, hogy a klinikai szülészetnek nem törvényszerű lakója a halál. Semmelweis vette észre először, hogy a kiugróan magas mortalitással járó gyermekágyi láz összefügghet azzal, hogy a klinika magasan képzett doktorai, köztük ő maga is, a kor tudományos elvárásainak megfelelően rendszeresen boncolták elhunyt betegeiket. Történelmi tény, hogy akkoriban kismamák és újszülöttek százai haltak meg a neves klinikákon, és az is, hogy

Ez valóban korszakos felfedezés volt, hiszen a magyar doktor már 1847-ben rájött a fertőtlenítés életmentő hatására, amit csak az 1860-as években igazoltak tudományosan is Louis Pasteur kutatásai. A zseniális francia kémikus és mikrobiológus akkortájt fedezte fel a baktérium néven elhíresült „láthatatlan gyilkosokat”.

Az anyák megmentőjéről elnevezett hazai egyetem honlapján olvasható, hogy az angolszász nyelvterületen egy szakkifejezés is kapcsolódik a XIX. századi szülészprofesszor nevéhez. Az úgynevezett Semmelweis-reflex kifejezést olyan esetben használják, amikor a megkövesedett paradigmákhoz ragaszkodva automatikusan, vizsgálat, megfontolás és kísérleti ellenőrzés nélkül utasítanak el egy új ötletet, információt. A film részletesen kifejti, honnan is ered ez a kifejezés.

Lajos Tamás, a film társproducere tehát tökéletes és nemzetközileg is releváns témát választott új filmjéhez, ami kiválóan illeszkedik a kortárs magyar filmművészet saját történelmünk feldolgozását támogató legújabb vonulatához.

Semmelweis Ignác története valóban filmvászonért kiált. A producerpáros – Lajos Tamás és Vida József, a film 2 milliárdos költségvetését támogató NFI fejlesztői, a rendező Koltai Lajos, valamint a forgatókönyvet jegyző Maruszki Balázs és (meglepetésvendégként) Kormos Anett, valamint Goda Kriszta mint dramaturg alkotta szakembercsapat azt az évet emelte ki az életműből, amikor a pályakezdő orvos egy bécsi klinikán nyomozni kezd az anyák százait megölő rejtélyes kór után. Megtehették volna, hogy valóban krimiszerű történetet állítanak össze, de ők ennél többre vágytak. Egyetemes érvényű, de hangsúlyozottan magyar hőshöz kapcsolható, történelmileg hiteles drámát kívántak filmre vinni.

A film minden részletében igyekszik minél teljesebb és szakmailag is kifogástalan képet rajzolni az orvosról. Megjelenik a történetben például egy császármetszés is, ami Semmelweis kiemelkedő sebészi képességeit igazolja.

igaz, sokkal később és Budapesten, de az ilyen dramaturgiai tömörítés bőven belefér a filmes alkotói szabadságba.

Nagyon jók és csodálatosak

A kiváló alaptörténethez csodálatos gárdát toboroztak a készítők. A rendezést Koltai Lajos, az SZFE tanára, az Oscar-díjra jelölt Maléna és az Oscar-díjas Mephisto operatőre, a Kertész Imre regényéből forgatott Sorstalanság rendezője vállalta el.

A címszerepre Vecsei H. Miklóst kérték fel, akit leginkább színházi szerepei révén tartanak számon korosztálya meghatározó előadóművészei között. Filmes működéséről ő maga mesélte a sajtóvetítés után, hogy nem neki való a casting. Emiatt tehát csak akkor játszik filmben, ha egy rendező kifejezetten őt szeretné. Koltai Lajos őt szerette, a női főszerepben pedig Nagy Katicát.

Vecsei H. ezúttal sem okoz csalódást. Mélyen átgondolt és átélt karakterformálása mellett jól érvényesül Nagy Katica érzékenyen tudatos színészi munkája a történet fiktív szerelmi szálát fonogató Emma nővér karakterében.

Korunk egyik legnagyobb magyar színművésze csendben főszereppé varázsolja a klinikát vezető konzervatív és hungarofób professzor figuráját, élettel, sorssal, valódi tragédiával töltve meg a forgatókönyv rávonatkozó passzusait.

Csodálatos látni a zseniális Kovács Lajost a hullaszállító vállalkozó morbid szerepében, ahogy Györgyi Anna is kompakt saját világot teremt a filmen belül, amikor csak megjelenik mint Semmelweis házinénije.

Az egy-egy jelenetben felvillanó nagyszerű színészek, mint Cserna Antal, Patkós Márton, Znamenák István is a részletekben rejlő egész fontosságát bizonyítják. Semmelweis cseh orvos barátját, aki a filmen és a valóságban is belehalt egy bonctermi sérülésbe, a kiváló Elek Ferenc alakítja, a tőle megszokott színvonalnál picit talán rutinszerűbben.

A téma tehát tökéletes, Nagy András operatőr képi világa hitelesen és borongósan esztétikus, a jelmezek, díszletek festőiek, a színészek jók, ám most jöjjön néhány szubjektív, korántsem általános érvényességű megjegyzés.

Szinkronhatás

Többször is úgy éreztem, hogy erősebb, többet mond a kép, a gesztus, a mimika, mint a színészek hangján megszólaló szöveg. Gálffi Lászlónál sosem, másoknál viszont fontos jelenetekben is érezni véltem a süllyedő minőségű magyar szinkronnál gyakorta tapasztalható kongó ürességet. Nem értem, miért, hiszen mindenki a saját hangján beszél.

Illő és üdvös vállalás egy szó szerint az egész emberiségre hatást gyakorló magyar zseni történetének ábrázolása, épp ezért feleslegesen közvetlennek, sőt kontraproduktívnak érzem annak túlismételt hangsúlyozását, hogy a bécsi professzor ab ovo utálja a magyarokat.

A fiktív szálak elengedhetetlenek egy valós történelmi témát feldolgozó filmdrámában, de attól, hogy a műfaj ezt megköveteli, még lehetnek jók és hitelesek is. A Semmelweis esetében a magánéleti és szakmai intrikákkal kapcsolatos bonyodalmak szálai elnagyoltak, időnként kimódolt és sablonos szövetrészekké alakulnak, amit a kiváló színészi és operatőri munka sem képes mindig feledtetni.

Maradt hiányérzetem néhány klasszikus hollywoodi sémára készült, hatásosnak szánt jelenet kapcsán is.

Értem, hogy miért kellenek az ilyenek, de – megint erősen szubjektív véleményem szerint – még dolgozni kell a hogyannal.

Alapvetően mégis jó érzéssel álltam fel a film után. Bizonyítja, hogy ma is van alkalmas téma, kiváló művészeket is találni, és biztos lesz még ennél is pontosabb arányérzékű a támogatott alkotói szabadság.

A Semmelweis hibáival együtt is érdemes, sok részletében kimagaslóan és megnyugtatóan jó minőségű mozi, ami után van miről beszélgetni. Az igen hatásosra sikerült első jelenet, majd a film végi tárgyalás bennem például Geréb Ágnes vesszőfutását idézte fel. Természetesen vitatható érvényességű asszociáció a Semmelweis-reflex témakörében az a kép, amikor a vándorvasra vert, azaz a kezét és lábát lánccal összekötve bíróság elé állított öntörvényű szülésznőt jogerősen két év fogházra ítélték, de többek között ez is a legújabb magyar történelmi filmdrámának köszönhetően jutott ismét eszembe. 

7/10

Országos filmbemutató 2023. november 30-án, forgalmazza az InterCom.