Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAbbahagyja a filmezést a legnagyobb animációs rendező
További Cinematrix cikkek
Visszavonul az alkotástól Mijazaki Hajao, az animációs filmek zsenije, a Chihiro Szellemországban és a Totoro készítője, ő legalábbis ezt állítja. Egyszer már meggondolta magát ebben a témában, a The Guardian szerint ezért adódik a kérdés, hogy hihetnek-e neki a rajongók.
Mijazaki Hajao, a világ legnagyobb (még élő) animációs filmrendezője 2016 júliusában kereste fel egykori producerét, Szuzuki Tosiót, és közölte vele, hogy szeretne még egy filmet készíteni. Suzuki nem repesett az örömtől, nem akarta, hogy egykori kollégája belebukjon a projektbe.
Kiöregedett a buliból
Mijazaki ekkor már – pontosabban három évvel korábban – elkészítette (állítólagos) utolsó filmjét, a nagy sikerű, Szél támad című mozit. A rendező ezután egy tokiói sajtótájékoztatón közölte, hogy visszavonul a játékfilmkészítéstől, hiszen 72 évesen már lelassult, nem érzi, hogy lenne benne még egy alkotás.
Ugorjunk előre az időben tíz évet. 2023 decemberében jelent meg Mijazaki tizenkettedik animációs filmje, A fiú és a szürke gém.
Szó sincs arról tehát, hogy a Mijazaki-korszak véget ért volna. Ma azonban már kérdéses, hogyan alakul a rendező, illetve cége, a Studio Ghibli sorsa. A világhírű animációsfilm-stúdiót ő és Szuzuki, valamint Takahata Iszao animátortársuk alapította 1985-ben.
Nem tudom, mi lesz a stúdióval, ha mi már nem leszünk
– fogalmazott a hetvenöt éves Szuzuki.
Hatalmas siker
A Studio Ghibli alkotásai a valaha volt legnagyobb bevételt hozó japán filmek közé tartoznak, karakterei közismertek, Mijazaki éppen ezért Japánban amolyan élő istennek számít. Munkássága nemcsak a családok és az animációrajongók, hanem a mozirajongók körében is népszerű, filmjeivel számos díjat nyert már, köztük Arany Medvét és Oscar-díjat is.
A legtöbb animációs rendezővel ellentétben az animáció nagy részét maga készíti, a technikája pedig határozottan régimódi. Amellett, hogy felvázolja az irányadó koncepciókat és a karaktereket, személyesen rajzolja vagy ellenőrzi a többi animátor munkáját is. Ha nem tetszik neki, amit lát, gyakran újra lerajzolja.
Egy kétórás film több mint százhetvenezer képet tartalmaz, Szuzuki ezért is ellenezte eleinte, hogy Mijazaki újabb filmet készítsen:
Szkeptikus voltam, hogy képes lesz-e úgy rajzolni, mint fiatalabb korában.
Ezért egy fiatalabb vezető animátort, Honda Takesit hívta meg segítségként.
Japánban annyira várták A fiú és a szürke gém című új filmet, hogy a Studio Ghibli egyetlen plakáton kívül semmilyen promóciós anyaggal nem reklámozta. Ennek ellenére a stúdió legerősebben nyitó filmjéről beszélhetünk.
A film megjelenése óta Mijazaki egyelőre nem jelentette be a visszavonulását – talán azért, mert másodjára már nem hinnének neki az emberek.