A Netflix új drámája, a Maestro rendezésére a szakma olyan mesterei álltak sorban, mint Martin Scorsese és Steven Spielberg, végül azonban mindketten csak produceri rangban maradtak a film mellett, a direktori széket pedig az a Bradley Cooper kaparintotta meg magának, aki a 2018-as Csillag születikkel már bizonyította a publikumnak, jól ért a zenével átszőtt történetmeséléshez. Nem csoda, hogy nagy neveket vonzott maga köré a Maestro, elvégre a december 20-án bemutatott film az első nagy amerikai karmester, egy kezelhetetlen és bohém lángelme, a West Side Story című musicalt megálmodó Leonard Bernstein karrierje és magánélete körül forog.

Nagy felelősség és nyilván komoly kihívás, hogy egy ennyire ellentmondásos, de szakmailag elismert figurát, a modern kultúra egyik ikonját méltóságteljesen, és picit sem megalkuvóan hozza el az ember a képernyőre. Bradley Coopernek előbbi sikerült, utóbbi inkább csak hellyel-közzel. Ennek ellenére kijelenthető, hogy a Maestro a 2023-as év egyik olyan nagy volumenű produkciója, amire biztosan sokáig emlékszünk majd.

A Maestro nyitójelenetében a 70 évesre maszkírozott Bradley Coopert láthatjuk, ahogy a színész az öreg Leonard Bernstein bőrébe bújva elmereng néhai feleségén, és azon, mennyire hiányolja az asszonyt. Papíron semmi különös nem lenne ebben a snittben, a legtöbb ilyen életrajzi filmnél szimpla keretként szolgál a megoldás, ahova a végén nyilván visszatérünk. A Maestro esetében viszont már ekkor szabályosan kiszúrja az ember szemét, milyen igényességgel dolgozott a stáb. Cooper sminkje és ősz hajjal megkoronázott fizimiskája elképesztően élethű, ahogy a fényképezés is rögtön az első pillanattól kezdve ecset és vászon után kiált, annyira festményszerű – hogy aztán egy bravúrként ható megoldással fekete-fehérbe váltson a kép, és a fiatal, feltörekvő karmester napjaiba, valamint nejével, Feliciával (Carey Mulligan) való megismerkedésébe pillanthassunk bele.

Bár a filmben nyilvánvalóan a karmester, zeneszerző, tanár professzionális élete, valamint a muzsika mint mozgatórugó megkerülhetetlenek maradnak, egyszersmind felkavaró emléket állít a Maestro Leonard Bernstein balhés szerelmi élete előtt is. A komolyzenei művész és színésznő neje között dúló szerelem erősen ható, drámai ábrázolása legfőképp Carey Mulligan megtört játékának köszönhető. Felicia szemein keresztül látjuk ugyanis a nő gyötrődését férje bohókás élete miatt. Bernsteinről érdemes tudni, hogy a férfiakat sem vetette meg, szexualitása miatt az 1950-es, 60-as és 70-es években számos pletyka keringett körülötte, melegsége, és végső soron selyemházassága kapcsán még lánya, Jaime (Maya Hawke) előtt is hosszasan magyarázkodnia kellett.

Amennyire a Maestróban dinamikus duót alkot Muligan és Cooper, a férfi főszereplő épp akkora átéléssel hozza a karmester feminin, érzékeny oldalát. Meglepő, mert Bradley Cooper eddig nem éppen a komplex alakításairól volt híres, egy Bernsteinhez hasonló queer zseni korrekt eljátszását meg pláne nem néztük ki belőle.

Márpedig Bradley Cooper átlényegül Bernsteinként, ahogy halad előre a Maestro, úgy veszik el a színész és olvad bele a karmester figurájába. Épp emiatt dühítő, hogy érzelmi szinten egyszerűen képtelen a forgatókönyvet is jegyző Cooper közelebb hozni a nézőhöz ezt a legendás alakot. Carey Mulligan, aki megmenti a Maestrót, Felicia sorsa az, amitől kirázza az embert a hideg, és akár meg is sirathatja. A főszereplő vele szemben megmarad érdekességként, fura szerzetként, kezelhetetlen géniuszként – bár Cooper javára kell írni, hogy

Az életrajzi filmek nagy hibája, hogy a botrányokba kevésbé állnak bele, megalkuvóak maradnak, nehogy valamelyik, még élő családtag irdatlan pert akasszon a készítők nyakába. A Maestro ad is, meg nem is ebből a szempontból, a karmester lánya által írt memoárban felbukkanó összes sokkolóbb momentum belekerült Bradley Cooper filmjébe, ahogy Leonard Bernstein összetűzései is nejével, például a híres lebuzizás, mégis apróbb hiányérzete marad az embernek mindezzel kapcsolatban.

Talán épp a félsz miatt marad megfoghatatlan a főszereplő? Mert nem merik a tényleg esendő oldalát és necces, megbotránkoztató húzásait mutatni Bernsteinnek? Persze az is válasz lehet a kérdésre, hogy egy Bernsteinhez hasonló zsenit földi halandó nem képes megérteni, felesleges is próbálkoznunk azzal, hogy megoldókulcsot keressünk a művészhez.

Ettől eltekintve a Maestro a Netflix egyik legjobban sikerült filmje idén, ahogy bevezetőnkben már utaltunk rá. Az Oscaron az életrajzi drámákat nagyon szokták szeretni, és Bradley Coopernek minden esélye megvan rá, hogy pár jelölést, vagy akár egy-két aranyszobrot is behúzzon a következő gálán ezért a teljesítményéért.

A Maestro helyenként vontatott, mégis a Netflix újdonságának művészi értéke megkérdőjelezhetetlen, a lezáró képsorok pedig amellett, hogy katartikus élményt adnak, elérik, hogy a Maestro a gondolatainkban velünk maradjon, és később is el-elmorfondírozzunk a látottakon. Ezt az élményt – főleg manapság – kevés Netflix-film vagy sorozat képes megadni, így érdemes megbecsülni az összes ilyen komolyabb, komorabb drámát a platformon.

8/10

A Maestro szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.