Az Orion és a Sötétség című rajzfilm kiindulópontja amilyen egyszerű, olyan nagyszerű. Adott egy 11 éves kisfiú, Orion, aki mindentől szorong. Fél a lányoktól. Attól, hogy a nagyobb fiúk kigúnyolják és összeverik. Megrezzen a gondolattól, hogy amikor nem figyel, egy gonosz bohóc lerántja magával a sötét csatornákba. És ha mindez nem lenne elég, Orionra akkor tör rá a frász legjobban, amikor le kell kapcsolni a lámpát, és nyugovóra kell térni. Nem is megy neki az elalvás esténként, csak felkapcsolt villannyal.

Az Oscar-díjas Charlie Kaufmantól nem épp egy olyan animációs kalandra számítottunk, mint amilyen a Netflix február 2-án közzétett újdonsága. Azt meg kell hagyni azonban, hogy a forgatókönyvíró megint csak egy egészen felkavaró és gondolatébresztő filmmel tért vissza. A John Malkovich-menet, az Adaptáció, az Egy makulátlan elme örök ragyogása és A befejezésen gondolkozom írójától persze nem is számítottunk kevesebbre.

Az Orion és a Sötétség a zsáneréből adódóan visszafogottabban töri össze a lelkünket, és biztat fel minket, hogy gondolkozzunk egy kicsit az élet dolgairól, ám ez a családi móka mégis elég komplex, ahhoz képest, hogy 7+-os a korhatár-besorolása. Összetettségben és kreativitásban ráadásul simán felveszi a versenyt még az olyan kultfilmekkel is, mint az Inside Out vagy magyar címén az Agymanók.

Miután megismertük a saját árnyékától is rettegő Oriont, a történet lényegi része akkor kezdődik, amikor a kissrác éppen az elalvással viaskodik, és felszólítja a sötétséget, hogy ne legyen már ennyire ijesztő. A Sötétség pedig már-már emberi alakot öltve fogja magát, és válaszol neki. Nem épp a legjobb módszer egy ijedt gyerek megnyugtatására, ha minket kérdez valaki, de a Netflix új filmjét mindenképp izgalmasabbá teszi. Orion és a Sötétség ugyanis elindulnak egy kirándulásra, hogy megnézzék, mi is folyik az éj leple alatt.

Míg a Pixar-féle Agymanók az emberi érzelmeket térképezte fel, ez a mesefilm kicsit csavar a formulán, és pepitában hoz valami hasonlót. Láthatjuk, hogy egy szörnyecske a felelős azokért a kéretlen gondolatokért, amelyek hajnali 3-kor nem hagynak minket elaludni, de hozzá hasonlóan más lények is ügyködnek éjszakánként. Van, aki azért felelős, hogy megmagyarázhatatlan zajokat csapjon, de jobb indulatú manókat is felsorakoztat ez a film, mint például Édes Álmot és Alvást, akiknek a dolguk, hogy biztosítsák, hogy másnap pihenten ébredjünk, egy jó kis 8 órás szunya után.

Ennyire elvont rajzfilmet, mint az Orion és a Sötétség, mostanában nem láttunk, főleg abból a kategóriából nem, amelyik főképp gyerekeknek szól, mégis olyan fogalmakkal dobálózik, mint a nihilizmus és az egzisztenciális válság. Kaufmanról van szó, az ő bravúrja, hogy a Netflix új meséje élvezetesebb és filozofikusabb, mint bármi, amit a Disney ugyanebben a zsánerben az elmúlt 2-3 évben csinált. Főleg, hogy Orion jókora galibát okoz, amikor ráveszi az álommanókat, hogy mondjanak fel, Sötétséget is lehozza az életről, és majdnem világvége lesz abból, hogy a nappal sosem akar véget érni.

Amibe bele lehet kötni, az egyértelműen az animáció. Habár olyan nagynevű stúdió áll az Orion és a Sötétség vizualitása mögött, mint a DreamWorks, e tekintetben a film néha megbicsaklik. Túlságosan emlékeztet a karakterek dizájnja a Bébi úrra, ami ront az összélményen és azokon a jeleneteken is a filmben, amelyektől amúgy, a mondandójukat tekintve leesik az ember álla. A heroikus, érzelmeket kiváltó dallamok is valahogy hiányoznak a Netflix meséjéből. Valamint hiába jó a forgatókönyv, ha teljesen fölöslegesen keretes szerkezetbe erőltetik azt, mintha az animált Így jártam anyátokkalról lenne szó. Na, és még a végére beleerőltetnek valami sci-fis, időutazós hülyeséget is, ami majdnem megfoszt bennünket a katarzistól.

A kulcsszó itt az, hogy majdnem. Az Orion és a Sötétség befejező jelenete a rajzfilm minden, korábban látható hibája ellenére sikerrel kifacsar néhány könnyet a szemünkből. Jó megoldás, hogy a játékidő is mindössze 80 perc, ezt nem lehetett volna tovább húzni, és a készítők érezték is, hogy mikor kell letenni a lantot.

Nem sok animációs filmet találni manapság a palettán – főleg streamingen nem –, amely ennyire éretten és nem elcsépelt módon mesél olyan alapvető témákról, mint az emberi félelem, valamint a sötétség és a világosság harca. Az Orion és a Sötétség még azt az univerzális kérdést is ügyesen és elgondolkodtatóan válaszolja meg, hogy tényleg a fény hiánya-e a sötétség. Már csak emiatt érdemes volt leforgatni ezt az újabb netflixes gyöngyszemet, mert a választ Kaufmanék annyira gyönyörűen öntik audiovizuális formába, hogy cikk formájában átadhatatlan. Inkább a saját szemünkkel kell látni.

Az Orion és a Sötétség mellett szól, hogy tényleg az egész családnak van mondanivalója. A gyerekek jókat vidulnak majd a pörgős kalandokon és a szerethető főszereplőkön, míg a szülőknek ott van a mögöttes tartalom, ami helyenként komoly témákba nyúl bele bátran.

Reméljük, nem csak Charlie Kaufman tesz kirándulást az animációs műfajba, jót tenne a rajzfilmeknek a komolyanvehetőség szempontjából, ha más tehetséges írók is néha megvillantanák a tehetségüket itt. Főleg, mivel a Disney és a Pixar mostanában rémesen ötlettelen portékákat küldenek a mozikba. Az Orion és a Sötétséget pont ezért sajnáljuk, hogy nem került mozivászonra. Megérdemelte volna, és esélyes, hogy robbantott volna a pénztáraknál. Enyhe vigasz, hogy a nézők láthatóan így is rátaláltak, mert cikkünk írásának pillanatában ez a legnézettebb film idehaza a Netflixen. Teljes joggal, a Kívánságot, az Elemit, a Fura világot, de még a Lightyeart is simán kenterbe veri.

8/10

Az Orion és a Sötétség szinkronnal és magyar felirattal nézhető meg a Netflixen.